2024.12.04. 18:15
Gólokkal ünnepelt Keserü
Jósa Attila
Egy nappal 38. születésnapja után a nagyváradi Claudiu Keserü duplázott Bulgáriában, így különleges ajándékkal lepte meg magát. Kedden, a bolgár bajnokság 18. fordulójában Keserü a 30. és 32. percben talált be, csapata, a Cherno More Varna pedig 4–0-ra legyőzte a Lokomotiv Szófiát. A nagyváradi csatár a 73. percig volt pályán. Az első gólját 22 méterről, bal lábbal, szabadrúgásból szerezte, amikor a hosszú sarokba helyezett, a második találatát pedig két perccel később egy 4 méterről leadott kapáslövéssel érte el. Keserü eddig 14 mérkőzésen lépett pályára a bolgár együttes színeiben, ezalatt 4 gólt és 2 gólpasszt jegyzett, összesen 453 játékperc alatt. Ezzel a győzelemmel a Cherno More Varna 37 ponttal a tabella harmadik helyére lépett, hét ponttal lemaradva a listavezető Ludogorec Razgrad mögött, és holtversenyben a Botev Plovdivval, de az első két helyezett egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. „Az emberek azt mondják, hogy a legszebb ajándékokat saját magunknak adjuk. A legfontosabb dolog az, hogy megnyertük ezt a mérkőzést, és sorozatban az ötödik győzelmünket arattuk. Így épül fel a győztes mentalitás” – nyilatkozta a nagyváradi csatár a mérkőzést követően a gong.bg portálnak.