7 órája
A váradiakat dicsérte a Voluntari mestere

Mihai Iosif, a Voluntari FC edzője
Jósa Attila
Továbbra sem találja a győzelemhez vezető utat hazai pályán a Bihar FC, miután szombaton, március 8-án a hetedik vereségét is elszenvedte ebben az idényben a Bodola Gyula Stadionban. A sajtótájékoztatón Mihai Iosif, a Voluntari FC edzője levonta a következtetéseket egy olyan mérkőzés után, amelyet a szünetben végrehajtott cserékkel sikerült megnyernie 4–2 arányban.
„Azt hiszem, ez egy igazán látványos meccs volt, amely tetszett a nézőknek. Egy jó csapattal találkoztunk, amely kellő akarattal és agresszivitással játszott. Mi elég gyengén kezdtük az első félidőt, a győzni akarás és az izgalom rányomta bélyegét a játékosaimra. A szünetben beszéltem a fiúkkal, és a második félidőben sikerült megfordítanunk az eredményt két nagyon szép góllal. Szeretnék gratulálni a nagyváradi közönségnek, remélem, hogy visszatértek az élvonalba, mert Nagyvárad egy nagyon szép város, és a bihari szurkolók megérdemelnek egy első osztályú csapatot” – mondta a szakember, aki korábban a Rapidot is feljuttatta az élvonalba.
„Bár a kispadon olyan játékosok ültek, akik már pályára léptek az élvonalban (Popadiuc, Dumiter és Carnat a második félidőben álltak be), ez nem volt könnyű mérkőzés, főleg, hogy ezek a játékosok komoly sérülések után tértek vissza, és időre van szükségük a formába lendüléshez. De ők is és mindenki más is elvégezte a feladatát. Nálam soha nem egyetlen játékos számít, mindig együtt veszítünk vagy nyerünk” – tette hozzá Mihai Iosif.
A tréner elsődleges feladatként a rájátszásba jutást, majd ezt követően a feljutás elérését említette. Kiemelte, hogy a Bukarest melletti település kiváló feltételeket biztosít a csapat számára, amiért köszönetet mondott a polgármesternek, a klub vezetőségének és külön Nețoiu elnöknek.
Ghiț igazoltan hiányzott
A sajtótájékoztatón a Bihar FC részéről a másodedző, Cristian Oros képviselte a csapatot, mivel a vezetőedző, Gheorghe Ghiț rosszullétre hivatkozva nem tudott jelen lenni. „Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, gyorsan gólt szereztünk, és kiváló első félidőt produkáltunk, de sajnos a végén elveszítettük a meccset. Két bombagólt kaptunk, de azt hiszem, a másodikat elkerülhettük volna. Őszintén szólva ilyen gólokat leginkább csak a televízióban lát az ember. Remélem, a fiúk megértik, hogy a futballban mindig az apró részletek döntenek. Bízunk benne, hogy a Ceahlăul elleni meccsen sikerül pontot vagy pontokat szereznünk. Statisztikailag idegenben jobban teljesítünk, nem tudom, mi történik hazai pályán, pedig az első félidőnk most is rendben volt, de ez nem bizonyult elegendőnek” – mondta a másodedző.
