9 órája
Kábítószer-kereskedelemmel vádolják a Bihar FC egykori csatárát
A Bihar Megyei Törvényszék március 25-én, kedd reggel elrendelte az egykori nagyváradi labdarúgó, a 43 éves Marius Văleanu Siminic 30 napos előzetes letartóztatását.

Fotó: Bihon
Jósa Attila
A Bihar Megyei Törvényszék március 25-én, kedd reggel elrendelte az egykori nagyváradi labdarúgó, a 43 éves Marius Văleanu Siminic 30 napos előzetes letartóztatását, akit kábítószer-kereskedelemmel vádolnak. Az igazságügyi portálon közzétett végzés szerint az előzetes letartóztatást a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) nagyváradi ügyészei indítványozták. Siminicet azzal vádolják, hogy folytatólagosan, öt rendbeli esetben pszichoaktív hatású anyagokkal kapcsolatos kereskedelmi tevékenységet folytatott, valamint jelentős kockázatú kábítószereket birtokolt saját fogyasztás céljából.
A férfinak 48 órája van, hogy fellebbezzen a törvényszék döntése ellen. Letartóztatását egy hónappal azután rendelték el, hogy a Nagyváradi Bíróság ítéletet hozott abban az ügyben, amelyben a férfit azzal vádolták, hogy közel félmillió lejt sikkasztott el a nagyváradi Mobexpert üzletből, ahol értékesítési tanácsadóként dolgozott. Bár a bíróság az ellene folytatott büntetőeljárás megszüntetéséről döntött, arra hivatkozva, hogy az általa 2016 januárja és 2018 januárja között elkövetett tettek elévültek, mégis kötelezte Siminicet arra, hogy megtérítse az üzletnek okozott kárt. Az ítélet szerint 34 termékértékesítés során jogtalanul sajátított el és használt fel személyes célokra 474.000 lejt. A Nagyváradi Bíróság ítéletét Marius Siminic már megfellebbezte, így a végső döntést a Nagyváradi Ítélőtábla hozza meg.