Kürschner Izidor – aki focizni tanította a brazilokat

Jósa Attila

Az egykori magyar válogatott labdarúgó és világhírű edző, Kürschner Izidor 140 évvel ezelőtt, 1885. március 23-án született a morvaországi Woltersdorfban. Kürschner Izidor pályafutása során több névváltozatot is használt, így előfordult a Szűcs név, valamint a Kürschner-Szűcs elnevezés is. Pályáját az Erdőtelki Football Clubban kezdte, ahonnan Révész Béla hívására csatlakozott az MTK-hoz. Balfedezetként 1904 májusától 1912 májusáig erősítette a kék-fehéreket, és kulcsszerepet játszott az 1904-es, valamint az 1907–1908-as bajnoki cím megszerzésében. Kürschner abban a kék-fehér csapatban játszott, amelynek erősségei között ott volt Domonkos László, az első magyar „sztárkapus” és Sebestyén Béla, a szélsebes támadó. Hátvédként és balfedezetként is bevethető volt, összesen 105 mérkőzésen játszott és öt gólt szerzett, ezzel kiérdemelve az MTK Örökös Bajnoka címet. 

Kürschner Izidor összesen ötször öltötte magára a magyar válogatott mezét: 1907-ben kétszer, majd 1911-ben további három alkalommal kapott lehetőséget a nemzeti csapatban. A szurkolók által „Dóri” néven emlegetett játékos remekül helyezkedett, fejjel is ügyesen bánt a labdával, ugyanakkor rúgásai nem voltak különösebben erőteljesek. A futball korabeli krónikásai azt a megállapítást tették róla, hogy 

Irány Nagyvárad!

Kürschner 27 évesen hagyta el az MTK-t, és Nagyváradra költözött. A vállalkozó szellemű Dóri nemcsak a futballal foglalkozott, hanem egy fotóstúdiót is működtetett a városban. Mivel válogatott játékos volt, a korabeli sajtó is beszámolt a váltásról. A Sport-Világ 1912 végén így írt az eseményről: 

A két váradi klub közül végül a NAC szerződtette Kürschnert, akinek nevével először egy Ferencváros elleni hírverő mérkőzés kapcsán találkozhatunk. Érdemes megjegyezni, hogy ekkor 1913-at írtunk, és a NAC még csak három éve létezett, éppen a szárnyait bontogatta. A Ferencváros vidéki propagandaútjának utolsó állomása volt Nagyvárad, ahol a magyar bajnokcsapat lelkes fogadtatásban részesült. Tömegek gyűltek össze a pályaudvaron és annak környékén, ezrek várták a csapat érkezését. Amikor a déli gyorsvonat befutott, és a népszerű játékosok leszálltak, hatalmas éljenzés és folyamatos üdvrivalgás kísérte őket egészen a kocsijaikig. 

A várva várt NAC–FTC mérkőzést 1913. július 7-én rendezték meg a Rhédey-kerti pályán, és bár szakadó eső nehezítette a játékot, ötezren gyűltek össze, hogy szurkoljanak. A Jakobovits – Hoffmann, Kucsera – Horváth, Hirsch, Robogó – Katona, Strasser, Kürschner, Döme, Oblath összeállítású NAC 4–2-es vereséget szenvedett, ám a hazai csapat így is elismerést vívott ki. A váradi gólokat Kürschner és a frissen igazolt Frontz Antal (Döme) szerezték. A Fradiban olyan klasszisok villogtak, mint Schlosser, Blum és Rumbold. 

– méltatta az ellenfelet Bródy Sándor, a Ferencváros csapatkapitánya. Érdekességként említhető, hogy a franzstadti védelem állítólag ekkor kapott először gólt nem budapesti együttestől. A mérkőzés után „100 terítékes banketten” ünnepelte a NAC a jeles vendégeket, megárthatott azonban a pestiekkel közösen elköltött vacsora, mert hat nap múlva a Kassai AC (az Északi Kerület bajnoka) simán nyert Nagyváradon 3–0-ra, és bekerült az országos döntőbe. A Keleti Kerület 1913–1914-es kiírásában a NAC és az Ungvári AC csatázott a divízió aranyáért. Közvetlenül a világháború kitörése előtt a váradi csapat a következő összeállításban lépett pályára: Postarik – Könczey, Csobán – Robogó, Rózsavölgyi, Jónás – Brán, Hamburger, Kürschner, Strasser, Horváth. Az első mérkőzés 1–1-es döntetlennel zárult, ám a második találkozóra a behívások miatt a NAC már nem tudott kiállni. Az összességében kedvező eredmények hátteréről dr. Földessy János A magyar futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége (1926) című könyvében így ír: „(...) volt olyan vidéki város (például Nagyvárad), amely egész csapatra való fővárosi játékost vett át (...). Közülük is kiemelkedett a bécsi illetőségű Hanny, valamint a két budapesti, Strasser Emil (KAOE) és Kürschner (Szűcs) Izidor. A Dórinak becézett középfedezet – mielőtt meghódította volna Biharországot – ötszörös nagyválogatott volt az MTK-ból. Személyében tisztelhetjük a NAC első edzőjét.” Ez utóbbi állítás némi pontosításra szorul, Kürschner Izidor játékos-edzőként irányította a NAC-ot, de a csapatnak a korábbi években is volt trénere. 1910–1911-ben Mikló Béla volt az úttörő ezen a téren, később Stotter Aladár, aki játékos-edzőként dolgozott, továbbá Grell János pályaedzőként segítette a zöld-fehérek munkáját. 

Németországi és svájci sikerek

A háborús évek zűrzavarában Kürschner Izidor neve hosszú ideig nem bukkant fel, egészen 1918-ig, amikor visszatért az MTK-hoz. Jimmy Hogan, az MTK legendás edzője, aki három bajnoki címet nyert a csapattal, 1919 elején családi okok miatt kénytelen volt hazautazni, miután véget ért az első világháború. Ekkor lépett elő edzővé Kürschner, aki 1919. február 23-án ült először az MTK kispadján, és 1919 júniusáig volt az együttes trénere. Izidor életében egy újabb merész váltás következett, amikor 1919-ben a német Stuttgarter Kickers csapatát vette át. Irányításával 1921-ben megnyerték a württembergi bajnokságot. Távozása után az 1. FC Nürnberg edzője lett, és a csapattal német bajnoki címet szerzett. Ezt követően 1921-ben a Bayern München szerződtette, de a klubnak így sem sikerült közelebb kerülnie története első bajnoki címéhez. 1922-ben ismét a Nürnberg edzője lett, és a csapattal eljutott a döntőig, de gyorsan továbbállt, és a következő szezonban az Eintracht Frankfurt edzőjeként folytatta pályafutását. 

Kürschner Izidor 1923-tól 12 éven át Svájcban dolgozott, első szerződése az FC Nordstern Baselhez kötötte a 1923–1924-es idényre. Fontos szerepet játszott a svájci futball fejlődésében, és csatlakozott az 1924-es párizsi olimpiai játékokra készülő svájci válogatott felkészítéséhez, amely a döntőig jutott, de 3–0-ra kikapott Uruguaytól. 1925 és 1934 között a Grasshoppers vezetőedzője volt, három bajnoki címet nyert (1927, 1928, 1931), és négy alkalommal megnyerte a svájci kupát is. 

Svájci retesz, brazil módra

Kürschner 1937 márciusában, a második világháború előtt Dél-Amerikába, Brazíliába költözött, ahol először a Flamengót, majd a Botafogót irányította. Utóbbi klubot öten képviselték az 1938-as világbajnokság bronzérmes brazil csapatában, de a gólkirályi címet is egy Kürschner-tanítvány, a flamengós Leonidas nyerte el. 

A franciaországi vb előtt Adhemar Pimenta szövetségi kapitány felkérte Kürschnert, hogy tanácsadóként segítse a munkáját. A svájci tapasztalatok és az ott domináns, az osztrák Karl Rappan által meghonosított játékstílus (svájci retesz) hatására Kürschner kidolgozta a „dél-amerikai retesz” rendszert. A WM-rendszerből kiindulva Rappan a védekezésre fektette a hangsúlyt, ezzel szemben Kürschner elmélete támadóbb jellegű volt a svájci változathoz képest. A labda megszerzése után a középfedezet vagy a hátravont csatár elhagyta a saját emberét, és azonnal támadó szerepbe váltott. Ez a rugalmas megközelítés lehetővé tette a gyors felfejlődést, ami segítette az ellentámadások hatékonyságát.

Brazíliában bevezette az addig ott ismeretlen labda nélküli edzéseket, a játékosait orvosi vizsgálatokra küldte, megkövetelte tőlük a védekezést és tűzzel-vassal próbált némi tervszerűséget csempészni a látványos, de sokszor kaotikus játékba. Kürschner jelentős hatást gyakorolt a brazil futball fejlődésére, ahogyan azt Jonathan Wilson angol futballszerző is megemlíti Futballforradalmak című könyvében, amely 2014-ben jelent meg magyar nyelven. Az 1958-ban először világbajnoki címet szerző brazil válogatott szövetségi kapitánya, Vicente Feola mentoraként tekintett Kürschnerre: 

Pénze nagy része a háború kitörésekor az Egyesült Államokban „ragadt”, és elveszett. A megpróbáltatások súlya túl nagy terhet rótt rá, és 1941. december 8-án, a pálya mellett hunyt el Rio de Janeiróban. Végső nyughelye a város leghíresebb temetője, a Sao Joao Batista sírkert. Emlékét egy szobor is őrzi Rióban, ami kivételes megtiszteltetés egy külföldi edző számára.