Az aradi vértanúk áldozatvállalása előtt tisztelegtek Nagysándor József emléktáblájánál

Ciucur Losonczi Antonius

Az egybegyűlteket Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnökhelyettese köszöntötte. A megemlékezés fő szónoka, Vargha Tamás, Magyarország Honvédelmi Minisztériumának miniszterhelyettese arra hívta fel a figyelmet: a múlt tiszteletének hiánya az egyénre, de a nemzet egészére nézve is veszélyes dolog, hiszen ha nincs mire visszatekinteni, ha nem lehetséges miből erőt meríteni, akkor elveszítjük a fennmaradásunkhoz szükséges legfontosabb tájékozódási pontjainkat. “Ma itt, Nagyváradon, Nagysándor József aradi vértanú szülővárosában emlékezünk közösen a bátor és dicső hőseinkre, akik életüket adták egy polgári, demokratikus és szabad Magyarországért és magyarságért. Tragikus történelmünkből fakadóan erkölcsi kötelességünk az emlékezés, mert csak így fejezhetjük ki irántuk érzett soha el nem múló tiszteletünket. Mert legyőzték a félelmeiket, meghunyászkodás helyett a cselekvést választották, egyéni érdekeik helyett az összetartozás és az egység erejében bíztak. Emlékeznünk kell rájuk, mert csak így őrizhetjük meg az utánunk következő generációknak példamutató cselekedeteiket, amelyek nélkül nem állhatnánk itt”, hangsúlyozta a meghívott.

Azt is kiemelte Vargha Tamás: ez az rendezvény ezért nem csak a múltról szól, hanem a jelenről és a jövőről is, hiszen az aradi vértanúk is megmutatták, hogy a bátorság, a hűség és a hazaszeretet jelenti a sikeres nemzet alapjait. Ahogyan a vértanúk soraiban is láttuk, 1848-49 egységbe kovácsolt osztrákokat, szerbeket és magyarokat, nemeseket, polgárokat és földműveseket egyaránt, akik együtt harcoltak a szabadságért és olyan értékekért, amelyeket napjainkban már természetesnek veszünk. Büszkék vagyunk arra, hogy nemzetünk sok gyökerű, azonban nemzeti összetartozásban mégis egy. "A 13 aradi hős emléke előtt hajtunk fejet. Áldozatvállalásuk, hazaszeretetük és példamutatásuk iránytű és tájékozódási pont a mai magyarság minden tagja számára. Tisztelettel és köszönettel tartozunk nekik, hogy nekünk nem kell már ilyen súlyos áldozatot hoznunk. Azonban emlékük kötelez, hogy kultúránkat, nyelvünket és hagyományainkat rohamosan változó világunkban is megőrizzük. A mindenkori magyar kormányt pedig kötelezi, hogy segítse határon túli nemzettársaink megmaradásukért tett erőfeszítéseit. Székesfehérváriként köszönöm, hogy itt állhatok Önök előtt. Büszkeséggel tölt el, hogy városunk egyik katonai alakulata Nagyvárad vértanú szülöttjének nevét viselheti, emlékét ilyen módon is megőrizve az utókor számára”, fogalmazott a honvédelmi miniszterhelyettes.

Cseke Attila szenátor,  az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke  kijelentette: sok mindenben egyedi 1848-1849, mivel az egész társadalom közös élménye volt, s ezáltal a megtorlás is azzá vált. Ellentétben a 20. századi megtorlásokkal és a terror más megnyilvánulásaival, ez nem kettészakította, hanem összekovácsolta a társadalmat. 1849 és 1851 között a krónikák szerint legalább 140 embert végeztek ki, és mintegy 1500-at ítéltek börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra. Augusztus végéig 38, októberben további 29 személyt végeztek ki Haynau táborszernagy parancsára. Magyarország és Erdély teljhatalommal felruházott urának 14 tagú haditörvényszéke olyan honvédtiszteket ítélt halálra, akik a szabadságharc kitörése előtt a császári és királyi seregben tisztként szolgáltak, és a harcok alatt tábornoki rangot értek el, vagy önálló hadtestet vezettek. Volt köztük magyar, német, osztrák, horvát, örmény és szerb. Kisnemes, polgár vagy főnemes; dúsgazdag és vagyontalan. Római- és görögkatolikus, ortodox, lutheránus és református. Volt olyan, akit családi kötelékei kapcsoltak a magyar ügyhöz, volt, akit alakulata, és volt, akit vagyoni és társadalmi helyzete vitt a harcmezőre a szabadságharc szolgálatában. Csak másfél év adatott meg azoknak, akik akkoriban felismerték: a szabadság nem az, ha megteheted amit akarsz, hanem az, ha nem kell megtenned azt, amit nem akarsz. 1849 októbere, a szabadságharc vérbe fojtása után csak a remény maradt – de az valóban megmaradt. Ha pedig van valami fenséges a '48-'49-es forradalom és szabadságharc leverése után, az a példás gerincessége a meghurcolt tiszteknek, vezetőknek, kik habár sejthették milyen sors vár rájuk, mégsem törtek meg egy pillanatra sem. 

Cseke Attila végül az aradi vértanúk mellett két másikat is megemlített, akiknek kiállása, hite és egyenessége vitathatatlan, és kiket együtt végeztek ki Pesten, 1849. október 10-én reggel: egyikük báró Jeszenák János kormánybiztos, a másik pedig Csány László, a Szemere-kormány közmunka- és közlekedésügyi minisztere. "A vértanúk üzenik nekünk, hogy a közösség, a haza mindenekelőtt van és hogy mindenkinek meg lehet és megvan a szerepe azok felemelkedésében. Ma nem kell és ne is kelljen senkinek '48-'49 eszközeivel élnie, de most is vannak kihívásaink, hiszen meg kell mutatnunk folyamatosan közösségünk erejét, értékeire és munkájára építve a jövőt, formálni azt magyar közösségünk javára”, zárta beszédét a szenátor. A megemlékezésen műsorral szolgáltak a művészeti líceum diákjai.