Az ifjúságkultuszról szerveztek pódiumbeszélgetést

Ciucur Losonczi Antonius

Az érdeklődőket Nagy Tímea-Zita, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) képviselet-vezetője köszöntötte, aki egy rövidfilm levetítése után az est meghívottaival (dr. Guld Ádám médiakutató, kommunikációs szakember, a Pécsi Tudományegyetem habilitált egyetemi docense, Firtos Edit színésznő, Makai Dimény Judit rendszerszemléletű egyéni, pár- és családterapeuta) beszélgetett. Többek közt elhangzott, hogy napjainkban az érett generációk még mindig túl sokszor találkozhatnak azzal az üzenettel, hogy csak addig vagyunk értékesek, használhatók, számítunk potenciális vásárlóerőnek, amíg elérjük a negyvenes éveinket. Az ötven felettiek jobbára már csak gyógyszerreklámokban, temetkezési és életbiztosítási hirdetésekben találkozhatnak a saját korosztályukkal, olyan személyekkel, akikkel azonosulhatnak – és mennyivel könnyebb lenne ez is, ha nem negyvenesek alakítanák őket. A társadalmunkban ugyanis nemcsak alapérték, hanem egyenesen elvárás a fiatalság. Ezért naponta találkozunk azzal az attitűddel, hogy dicséretet, elismerést és figyelmet csak azzal lehet kivívni, ha a megfelelő módon öregszünk, vagyis úgy, hogy közben fiatalok maradunk, lehetőség szerint örökre.

„Az időskort a médiatartalmakban legtöbbször stigmatizálják, mintha egy teher lenne az átlagember számára. Az idősek jellemzően nem jelennek meg a reklámokban. Láthatatlanok, vagy ha mégis feltűnnek, akkor olyan élethelyzetekben, mintha csak az lenne a feladatuk, hogy várakozzanak a halálra. Ez pedig szorongást kelt az érintettekben, és egy megfelelési kényszer kialakulásához vezet” – magyarázta Guld Ádám. Makai Dimény Judit arra hívta fel a figyelmet, hogy megjelent az ageizmus fogalma, ami tulajdonképpen az életkor alapján történő diszkriminációt jelenti, például a munkaerőpiacon vagy az egészségügyi ellátásban. Ez pedig a modernizmusnak egyfajta velejárója. Korábban ugyanis nagyobb tisztelet övezte az időseket, a bölcsességük és a felhalmozott tudásuk miatt, manapság azonban ezek már nem jelentenek értéket, mert minden egy kattintással elérhető a világhálón. Firtos Edit arról beszélt, hogy az időskori diszkrimináció a drámairodalomban hatványozottabban sújtja a nőket, akik miután elmúltak negyvenévesek, sokkal kevesebb szerephez jutnak. Aztán kevés kivételtől eltekintve általában már csak nagymamák, vagy gonosz, esetleg passzív figurák lehetnek a színpadon. „Egy ősz halántékú férfiról azt mondják, milyen sármos és jól áll neki, míg ha egy nő nem festi a haját, akkor rögtön megbélyegzik, hogy mennyire igénytelen. A köztudatban a férfiak idősödnek, miközben a nők öregszenek” – fogalmazott a színművésznő.

Felvetődött az is, hogy a közösségi oldalak megjelenésével felértékelődött mindaz, amit a vizuális kultúra közvetít, és az esztétikum hangsúlyozottabban jelen van a mindennapokban. Ezzel együtt azonban a fiatalság iránti vágyakozás, a halálfélelem régebben is ott volt a történelemben, elég, ha Báthory Erzsébet legendájára gondolunk. Viszont napjainkban mintha az emberiség a „kamaszkorát” élné, ezért azt akarjuk, hogy minden korlátlan legyen: a szabadságunk, a fogyasztásunk, az életünk. Mindeközben pedig több játékteret biztosít számunkra, hogy kitolódott a várható élettartalmunk és az idő, ameddig tanulhatunk vagy dolgozhatunk. „Énszerintem jól van az úgy, hogy csak 70–80 évet élünk. Mert így létezik egy bejárható út. Vannak elvégzendő feladataink, majd következik a megnyugvás ideje, és végül hitünk szerint az örökkévalóság. Bőven elég ennyi egy sztorinak” – zárult a pódiumbeszélgetés Guld Ádám szavaival.