Bulvár-celeb

2 órája

Elárulta a szakértő a szépítő alvás titkát

Az alvás létfontosságú, és külsőnkre is hatással van.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Gorodenkoff

Egy álmatlan éjszaka után már biztosan sokan érezték, hogy mennyire nehezen tudnak koncentrálni, a kevés pihenés pedig az egész napjukra hatással volt. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a nem megfelelő minőségű alvás ráadásul egészségügyi problémát is okozhat – írja a Bors.

Ha keveset alszunk, az a külsőnkön is nyomot hagyhat – ez ellen azonban szerencsére tehetünk, ha betartjuk egy alvásszakértő tippjeit a szépítő alváshoz.

Adeel Ul-Haq, a Bunk Beds alvásszakértője azt mondta, a kevés alvás értágulást és fokozott véráramlást okoz, ettől alakulnak ki a sötét karikák, a szemhéj is felpuffadhat. A bőr rugalmassága is csökkenhet, és ráncok is megjelenhetnek.

Ha azonban legalább hét-nyolc órát alszunk, máris rengeteget tettünk az egészségünkért. Ugyanakkor az sem mindegy, milyen pózban hajtjuk álomra a fejünkre. Az alvásszakértő szerint a legjobb, ha hanyatt fekve, háton alszunk.

Borítókép: illusztráció

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!