Világkupa

8 órája

Óriási pofonba szaladtak bele a román vízilabdázók

A román vízilabda-válogatott megsemmisítő, 24–12-es vereséget szenvedett Georgiától a hazai rendezésű Világkupa rájátszásában január 9-én, csütörtökön.

Forrás: Facebook/Federatia Romana de polo

Szakács Dávid

A román csapat az amerikai (10–7), valamint a japán (16–12) vereség után a grúzokkal csapott össze a negyeddöntőbe jutásért. A Trikolórok számára rémálomszerűen indult a találkozó, miután a kaukázusi együttes az első hét percben négygólos előnyre tett szert (2–6). A második negyedben a románok valamelyest magukra találtak, tetemes hátrányukból azonban minimálisan tudtak csak faragni (9–12). A harmadik játékrészben a grúzok visszaállították a négygólos különbséget, Románia képtelen volt közelebb kerülni ellenfeléhez (11–15). Bogdan Rath legénysége az utolsó negyedre teljesen szétesett: Georgia kilencszer is betalált, míg a románoknak csak egy szépítő találatra futotta (12–24). A Nagyváradi VSK-tól behívott Vancsik Levente kétszer, Belényesi Dávid pedig egyszer talált be a grúz hálóba.

A kaukázusiak a győzelemnek köszönhetően bejutottak a torna legjobb nyolc együttese közé, ahol ellenfelük a magyar válogatott lesz január 10-én, pénteken 14.30-tól. Románia a 9. helyért folytatja a küzdelmeket a szerbekkel (péntek, 13 óra), valamint a franciákkal (vasárnap, 13 óra) szemben. 

Világkupa, rájátszás:

Románia–Georgia 12-24 (2-6, 7-6, 2-3, 1-9)

a román csapat gólszerzői: Georgescu 5, Vancsik 2, Belényesi, Iudean, Fulea, Prioteasa, Luţescu 1-1

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!