Fantasztikus meccsen szerezte meg a bronzot

2024.07.27. 21:06

Megvan az első magyar érem: Muhari Eszter pokoli nagyot vívott

A mindössze 21 éves Muhari Eszter fantasztikusan vívott Párizsban, és megszerezte a magyar küldöttség első érmét a 2024-es olimpián. A bronzmeccsen észt ellenfelét döntő tussal gyűrte le a női egyéni párbajtőrvívó-versenyben.

Fantasztikus teljesítményt tett le Muhari Eszter

Fotó: Franck FIFE / AFP

Piszok nehéz feladattal kellett szembenéznie a 21 éves Muhari Eszternek, aki egészen az elődöntőig elmenetelt a párizsi olimpia női egyéni párbajtőrvívó-versenyében, ahol a hazaiak kedvence, Auriane Mallo-Breton állt vele szemben a pástra. Ezt a meccset ugyan elvesztette, de egy rendkívül kemény bronzcsatát megnyert az észt Nelli Differt ellen, s ezzel megszerezte az első magyar érmet a 2024-es olimpián.

– Tudom, hogy ez csak egy bronzmeccs, de nekem nagyon sokat jelent, hiszen még csak 21 éves vagyok. Itt mindenki idősebb volt nálam az első négyben – nyilatkozta a siker után Muhari az M4 Sportnak. – Az utolsó tust úgy tudtam bevinni, hogy nem kockáztattam semmit, csak arra koncentráltam, amit előre megbeszéltünk. Végre bátor voltam, és el mertem engedni. Nem érdekelt, hogy ki a kedvezményezett. Ez nem arról szól, hogy ki kell húzni az egy percet, hanem ki fog előbb kiugrani, ki fog előbb tust adni. Végre örülök is, mert ez volt a szezon utolsó napja, holnaptól már nyári szünet van. Nagyon jó befejezése volt ez a sok hét edzőtábornak és sok edzésnek.

Elődöntő: Muhari Eszter–Auriane Mallo-Breton (francia)

Az első percben még felmérték egymást a sportolók, tapogatóztak, keresték a réseket, ahol majd érdemes támadást indítani. Passzivitás miatt mindketten sárgát kaptak, ami után az első akciót a világranglistán kilencedik helyezett magyar vívó indította. Megpróbálta lábon szúrni francia ellenfelét, de , majd ezt követően az első akciót Muhari indította. Lábra szúrt, de számított erre ellenfele, aki elhúzta a lábát, de Mallo-Breton számított erre, s ellenakciója sikeres volt. (0:1). Ez azonban nem rengette meg Muhari önbizalmát, s megismételte a manővert, s ekkor már siker koronázta kísérletét (1:1). Gyorsan fordított is a magyar sportoló, aki ezúttal vállon szúrta ellenfelét. A tapasztalt rivális viszont minden hibát büntetett, s egyenlített a következő pontatlan kísérletnél (2:2). Az első felvonást így is Muhari nyerte, aki ismét lábra támadott sikeresen (3:2).

A folytatásban egy együttes találattal indítottak a versenyzők (4:3). Mallo-Breton volt az aktívabb, aki ezt követően egyenlíteni is tudott (4:4). Muhari próbálkozását aztán kihozta együttesre a francia, majd egy elhibázott távoli kísérletet is büntetve fordított (5:6). A következő másodpercekben még megvolt a lélekjelenléte ahhoz Muharinak, hogy ismét egálba hozza a meccset (6:6).

A harmadik etapban a francia szerezte meg a vezetést (6:7). Onnantól végig kényszerben vívott Muhari, s riválisa nagyon higgadtan kontrázta meg a támadásait, hatra is nőtt a különbség (6:12). Ugyan két tussal szépített Muhari (8:12), megszorongatni már nem tudta ellenfelét, aki 15:9-es sikerrel jutott a döntőbe.

Elődöntő

Muhari Eszter–Auriane Mallo-Breton (francia) 9:15

Bronzmérkőzés: Muhari Eszter–Nelli Differt (észt)

A bronz asszó első tusa az észt Nelli Differt neve mellé került egy jó támadás után (0:1), de aztán sikerült Muharinak kiugrasztania ellenfelét, s bevinni egy találatot (1:1). Ezt követően megtalálta a tökéletes ritmust a magyar lány, s egy csuklót találó szúrással megszerezte a vezetést (2:1), s egy együttes találattal tartotta is az előnyt (3:2). A következő akció ismét egy együttes találatot hozott, így csak nőtt a feszültség (4:3), de az első felvonás végén vezetett Muhari.

A második etap úgy kezdődött, ahogy az előző befejeződött, egy együttes találattal (5:4), de Differt egy egy szemfüles megoldással aztán egalizált (5:5). Muhari tűnt higgadtabbnak, de egy ellentámadása pontatlan volt, így észt riválisa a vezetést is megszerezte (5:6). Emiatt a magyar olimpikon elkezdett sietni, amit Differt büntetett egy hasra mért szúrással (5:7). Nem adta fel azonban ekkor sem Muhari, s egy mellkast érő tussal szépített (6:7), majd egy pengeváltás után egyenlített is (7:7). Ezt egy együttes találat követte, mert egyikőjük sem tudott túljárni a másik eszén (8:8). 

Klasszis megoldásokat is mutatott 21 évesen Muhari
Fotó: Franck FIFE / AFP

A harmadik felvonás első találatát az észt vitte be egy remek ütemű támadással (8:9), majd jött egy újabb együttes találat (9:10). Muhari aztán egy lábra indított támadással combon találta ellenfelét (10:10), de ismét Differt tudott előnybe kerülni eztán (10:11), majd egy távoli támadással újabb tust vitt be (10:12). Erre viszont piszok gyorsan válaszolt Muhari, csuklót talált (11:12), s egy vállat érő szúrással újra egyenlített (12:12). A következő akciójával Muhari millimétereket tévesztett, erre viszont lecsapott Differt, s ezzel újra vezetett (12:13). Ettől sem ingott meg a magyar lány, s egy okos támadással egálba hozta a meccset (13:13), s egy együttes találat döntőt tusra vitte a meccset (14:14). Egy fantasztikus akcióval pedig megszerezte Muhari az első magyar érmet az olimpián (15:14)!  

Bronzmérkőzés

Muhari Eszter–Nelli Differt (észt) 15:14

Korábban

A tizenhat közé jutásért: Muhari Eszter–Tang Csün-jao (kínai) 15:10
Nyolcaddöntő: Muhari–Szong Sze Ra (dél-koreai) 15:6
Negyeddöntő: Muhari–Jü Sze-han (kínai) 15:10

A fiatal tehetség győzelméhez gratulált Szijjártó Péter is:

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!