Szerencsére már jobban van

2024.08.10. 15:40

Fábián Bettina rosszul volt, kórházba kellett szállítani

Szombat hajnalban kórházba kellett szállítani Fábián Bettinát, aki csütörtökön ötödik helyen végett a nyíltvízi úszók Szajnában rendezett versenyében a párizsi olimpián. A Német Olimpiai Sportszövetség három német sportoló betegségéről számolt be, miután úsztak a Szajnában, de a szervezet nem nevesítette az érintetteket.

Az ötödik helyezett Fábián Bettina a női 10 kilométeres nyíltvízi úszás versenye után a célban

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

 A 19 éves versenyző a közösségi médiában számolt be arról, hogy éjszaka hányt és be is lázasodott, vélhetően a folyóban „nyelt be| valamit, ami miatt infúziós kezelést kapott. 

Fábián megjegyezte, több versenytársa hasonló problémákkal küzdött, köztük a németek kiválósága, Leonie Beck is.

Sajnos éjszaka elkezdtem hányni és egész hajnalban csillapíthatatlan volt. Lázas is lettem és hajnal négykor be kellett vinni a kórházba. Már jobban vagyok sokkal, de életemben nem voltam még ilyen rosszul... Valamit benyeltünk a Szajnában, most jött ki több női versenyzőn is

 – mondta az m4sport.hu-nak Fábián Bettina.

Fábián megjegyezte, több versenytársa hasonló problémákkal küzdött, köztük a németek kiválósága, Leonie Beck is, aki kilencedik volt 10 kilométeren. 

A fiatal magyar versenyző már jobban van és jelenleg Magyarországra tart.

A magyar nyíltvízi úszók kiválóan szerepeltek az olimpia előtt és alatt is a szennyezettsége miatt jelentős beszédtémát szolgáltató Szajnában

, Fábián ötödik helye után pénteken Rasovszky Kristóf arany-, Betlehem Dávid pedig bronzérmet szerzett a 10 kilométeres versenyben.

A tervek szerint az olimpiai bajnok szombaton a repülőtérről egyenesen a Kopaszi-gátra, a magyar csapat Kopaszi Kertben lévő szurkolói zónájába megy, ahol a szurkolókkal és a média képviselőivel is találkozik, várhatóan 16.00 és 16.30 között.

Három német nyíltvízi úszó is beteg lett

A Német Olimpiai Sportszövetség három német sportoló betegségéről számolt be, miután úsztak a Szajnában, de a szervezet nem nevesítette az érintetteket – közölte az MTI.

A német bejelentés saját sportolóikról többek között azt tartalmazza, hogy két nyíltvízi úszójukat kellett pénteken ellátni hányinger, hányás és hasmenés miatt. Ők szombat reggel már sokkal jobban voltak, viszont egy harmadik, hasonló tünetekkel küzdő úszót még kezelnek a férfi válogatott orvosai.

Korábban más nemzetek versenyzői, köztük kazah, belga és új-zélandi sportolók is panaszkodtak rosszullétre, gyomor- és bélbetegségek tüneteiről beszámolva a Szajnában való úszás után. A szervezőbizottság és a párizsi polgármesteri hivatal képviselői ugyanakkor többször kijelentették, hogy a megbetegedések nem állnak összefüggésben a Szajna vízminőségével.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!