Nüanszok döntöttek

2024.08.06. 21:38

Hősies csatában maradt alul a magyar női vízilabda-válogatott Amerika ellen

A magyar női vízilabda-válogatott 5–4-es vereséget szenvedett a címvédő amerikai csapattól a párizsi olimpia keddi negyeddöntőjében, így az 5–8. helyért folytathatja szereplését.

Parkes Rebeccáék nem tudtak túljutni az Egyesült Államokon

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Mihók Attila és Cseh Sándor együttese a februári, dohai világbajnoki döntő „visszavágóján” óriási csatát vívott a sorozatban negyedik sikerére hajtó riválissal, a találkozó negyedik negyedében egyetlen gól született, ez döntött.

A magyar csapatnak a lehető legnehezebb út jutott, hiszen a sorozatban negyedik aranyérmére hajtó amerikai válogatotton kellett volna átverekednie magát.

 A tengerentúli sztárcsapat a 2008-as pekingi játékok döntőjében szenvedte el utolsó vereségét az olimpiai tornák egyenes kieséses szakaszában, ugyanakkor legutóbb Tokióban a csoportküzdelmek során kikapott az akkor még Bíró Attila által irányított magyaroktól.

A magyar és az amerikai csapat sorozatban a negyedik világversenyén találkozott egymással az egyenes kieséses szakaszban, a 2022-es margitszigeti és az idén februári, dohai világbajnokság döntőjében, valamint tavaly a fukuokai vb ötödik helyéért rendezett összecsapáson mindig az Egyesült Államok nyert, igaz, kivétel nélkül szoros csatában. 

A két csapat az olimpiai felkészülés végét közösen végezte, Kaliforniában kétszer is megmérkőztek egymással, a magyaroknak ott egyszer sikerült a bravúr.

Az ezúttal is telt házas Paris La Défense Arénában – amely vasárnapig az úszóversenyek fantasztikus otthona volt – ezúttal jóval többen szorítottak az amerikaiak sikeréért, de amikor a magyar Himnusz megszólalt, jónéhány piros–fehér–zöld zászló is a magasba emelkedett.

GURISATTI Gréta
Kurucz-Gurisatti Gréta (b) és az amerikai Rachel Fattal 
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás:  MTI

A magyarok védekezése jól működött, támadásban azonban nem találták az ellenszert a világ legjobb kapusával, Asleigh Johnsonnal szemben, aki könnyedén hárította a magyar próbálkozásokat. A túloldalon Magyarinak bravúrt sem kellett igazán bemutatnia, majd megszületett a találkozó első gólja, Garda lapos lövése talált utat a hálóba. Magyari újabb könnyű védése után Keszthelyi a második hatalmas kapufáját lőtte, a lefordulásból pedig Maggie Steffens egyenlített. Egy oda–vissza kontra ítélet után Leimeter szemfülesen fordult be egyedül a kapu elé, és lőtt közelről a hálóba, Magyari újabb remek védését követően azonban fórban Mahieu kezéből kicsúszott a labda. 

A negyed végén még kivédekeztek egy fórt is a magyarok (2–1).

Zsinórban két kihagyott amerikai fórral indult a második negyed, előbb Magyari volt a végállomás, majd egy rossz passz miatt maradt gól nélkül a rivális. A tengerentúliak futószalagon harcolták ki az emberelőnyöket, és a sokadik alkalmat kihasználva egyenlítettek. Hosszú idő után a magyarok is kaptak egy fórt, Gurisatti középről leadott lövését azonban Johnson fogta. Védekezésben az első figyelmetlenséget rögtön kihasználta az ellenfél, és először a meccsen megszerezte a vezetést. A nagyszünet előtt közvetlenül még Magyarinak kellett nagyot védenie (2-3).

A fórokkal a magyarok is hadilábon álltak, a negyedik lehetőség is kimaradt, de egy kontra után Keszthelyi indulhatott meg egyedül és a kapitány nem hibázott. Leimeter gyönyörű blokkja után újabb amerikai előny maradt ki, a kettős fórt viszont már nem sikerült kivédekezni.

 Az ötödik magyar előny aztán már sikerrel járt, Faragó kapufás lövésével szemben már az amerikai sztárkapus is tehetetlennek bizonyult (4–4).

A záró negyedből több mint két perc pörgött le, amikor az amerikaiak emberelőnybe kerültek, Adam Krikorian pedig időt kért. A megbeszélést követően Magyari kétszer is védett, az eredmény nem változott. A magyar háló ugyan megrezdült, de a játékvezetők már belefújtak a lövésbe, és gól helyett emberelőnyt adtak, amit viszont újra kihagytak az amerikaiak. Vályi ezzel kipontozódott, Mihók Attila pedig időt kért, hogy rendezze a sorokat. Az amerikaiak a második kettős előnyükkel támadhattak a vezetésért, Rachel Fattal pedig közelről betalált.

A magyar válogatott tagjai a 2024-es párizsi nyári olimpia női vízilabdatornájának negyeddöntõjében játszott Magyarország-Egyesült Államok mérkőzés végén 
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás:  MTI

A hajrában elöl Rybanska harcolt ki ítéletet, Garda lövése azonban a vízről fölé pattant, ekkor már csak két perc volt hátra. A játékvezető egy perccel a vége előtt Cseh Sándort kiállította.

A magyarok 49 másodperccel a dudaszó előtt vélhetően utolsó támadásukra készültek, Mihók Attila időt kért, Magyari is felúszott, de Faragó lövése fölé szállt, ezzel pedig eldőlt a mérkőzés.

A magyarok csütörtökön a görögökkel találkoznak a folytatásban.

Mihók Attila: úgy nehéz álmodozni hogy...

Mihók Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a győztes címvédő amerikai együttes nem volt veszélyesebb, a két csapat keddi olimpiai negyeddöntőjét pedig két kettős előny döntötte el Párizsban.

Meccs közben és most is azt gondolom, hogy nagyszerű teljesítményt nyújtottunk. Amit szerettünk volna, az részben megvalósult, legalábbis a védekezésben. Bíztunk benne, hogy támadásban picit eredményesebbek tudunk lenni

– mondta a találkozóról Mihók, aki a mérkőzést döntően befolyásoló két kettős fórról is beszélt.

Gondolhatjátok, hogy mit gondolok...Az, hogy a második félidőben labda nélkül is kapnak két kettős fórt, és abból kapunk két gólt, miközben egy erősen véleményes ötméterest pedig lazán tovább engednek. Azt mondják az olimpia az álmok versenye, úgy viszont nehéz álmodozni, hogy...

– elmélkedett az 5–4-re elveszített összecsapást követően szövetségi kapitány.

Hozzátette, nem akarja egyértelmen kimondani, de úgy érzi, ez nem csak és kizárólag rajtuk múlt.

Mihók Attila megjegyezte, négy lőtt gól általában nem szokott elég lenni az amerikai csapat ellen, viszont három kapottal meg lehetett volna oldani, az ellenfél pedig egyenlő létszámnál, de még hat az öt ellen sem volt igazán veszélyes, igaz, ez velük is így volt.

CSEH Sándor; MIHÓK Attila
Mihók Attila (j2) és Cseh Sándor (j3), a magyar válogatott szövetségi kapitányai
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás:  MTI

Egy-két labda nélkülit kaphattunk volna, megpróbálhattunk volna még néhány gyorsabb fórbefejezést

– mondta a szakember, aki szerint az ötödik helyért sorra kerülő folytatás mindenképpen kell, hogy motivációt jelentsen a csapatnak.

A játékosok nehezen találtak szavakat a vegyes zónában

Garda Krisztina a bírókkal nem akart foglalkozni: 

Nagyon nagyot küzdöttünk, mindent megtettünk ezen a találkozón. Nagy helyzeteik nekik sem voltak igazán, de sajnos egyel több gólt lőttek.

GARDA Krisztina
Garda Krisztina (b) és az amerikai Maddie Musselman 
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás:  MTI

 

Az, amiről az ausztrál meccs után beszéltünk, hogy csapatként sokkal jobban össze kell érnünk, az szerintem sikerült. Mindenki az utolsó leheletéig küzdött a másikért

– kezdte értékelését könnyeit nyelve Leimeter Dóra. 

Azt nem tudom, hányadik olyan mérkőzésünk ez az amerikaiak ellen, amikor ilyen kiállítási arány mellett, ilyen bírói nyomás alatt kellett játszanunk és nyilván ez ilyenkor senkit nem nyugtat meg, főleg minket nem, de számunkra végülis jó hír, hogy szinte csak emberelőnyökből tudtak gólt lőni.

A negyeddöntőben egy gólt szerző játékos azt is elmondta, nem szerencsés, hogy olyan gyengébb meccsek kellenek az összeéréshez, mint az ausztrál, mellyel nehéz helyzetbe hozták magukat, ugyanakkor a folytatásban sem „engedik el egymás kezét” és küzdeni fognak azért, hogy az ötödik helyet megszerezzék.

A szintén könnyeivel küszködő Gurisatti Gréta arról beszélt, hogy ezen a mérkőzésen mindenki kihozta magából a maximumot, volt aki szó szerint a vérét adta egy-egy jó védekezésért.

 A vitatott ítéletekkel kapcsolatban elmondta, vissza kell nézni az eseteket, a játékvezető megadta, ők viszont nem kaptak hasonló lehetőséget a bíróktól. 

  Nem akarjuk, hogy a mi történetünk itt véget érjen

– mondta a magyar pólós, aki külön kiemelte a csapatot, amely az Ausztráliától elszenvedett csoportkörös vereség után sem esett kétségbe attól, hogy az amerikaiak ellen kell játszania, bátran és felkészülten várta az összecsapást, amely drámai csatában, telt ház előtt egy kőkemény csatában dőlt el.
Egyesült Államok – Magyarország 5–4 (2–1, 0–2, 2–1, 0–1)
Olimpia 2024, női vízilabda, negyeddöntő.
Magyarország: Magyari – Vályi, Garda 1, Horváth B., Keszthelyi 1, Faragó 1, Parkes. Cserék: Szilágyi D., Gurisatti, Mahieu, Leimeter 1, Rybanska. Szövetségi kapitány: Mihók Attila és Cseh Sándor.
Az amerikai gólszerzők: Steffens 2, Prentice, Roemer, Fattal 1-1.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!