szolgálat

2020.09.03. 10:19

Ismét Veres Andrást választották a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökévé

Az erősödő keresztényellenesség és a szekularizáció elleni küzdelmet, valamint a hit továbbadását nevezte Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szerdán újraválasztott elnöke a Magyar Katolikus Egyház legfontosabb feladatának az elkövetkező években.

Kapuvár, 2019. szeptember 2. Veres Andás gyõri megyéspüspök (j) a Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda gimnáziumi tanévnyitó veni sancte szentmiséjén a kapuvári Szent Anna plébániatemplomban 2019. szeptember 2-án. MTI/Krizsán Csaba

Forrás: MTI

Fotó: Krizsán Csaba

Veres András az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: az elmúlt időszakban „szűkebb környezetünkben is” „felütötte fejét” a keresztényellenesség. A korábban mindig jelen lévő „ideológiai kihívások” mellett megjelentek a régóta nem tapasztalt egyház- és keresztényellenes „akciók”. Ezzel a jelenséggel szemben az egyháznak mindenképpen fel kell vennie a küzdelmet – mondta.

Fontosnak nevezte azt is, hogy megerősödjenek a plébániai közösségek a hit továbbadásában, segítve ezzel, hogy legyenek papi hivatások.

Hangsúlyozta:

nagy szükség van a hívek minél nagyobb számú és minél elkötelezettebb részvételére az egyház életében, hogy az „ne a papok egyháza, hanem a hívők közössége” legyen.

Veres András az elnökválasztásról elmondta: a püspökök testülete ötévente titkos szavazással választja meg elnökét, a konferencia valamennyi tagja szavazhat, de csak a megyés püspökökre lehet voksolni.

Kitért arra is, sem az elnök, sem más püspök nem áll a többi felett, a saját egyházmegyéjét minden püspök teljes felelősséggel és önállósággal irányítja, és csak Rómának van alárendelve.

Hozzátette: az MKPK az egyház egyetemes jogrendszere alapján dönt az egész országra vonatkozó lelkipásztori, közigazgatási, illetve liturgiai kérdésekben. Ezt a munkát koordinálja, vezeti az elnök, illetve a négytagú Állandó Tanács.

Az MKPK elnöke arra a kérdésre, hogy a koronavírus-járvány miatt várhatók-e ismét a szentmisékre, illetve a templomok látogatására vonatkozó korlátozások, azt felelte, a konferencia feltehetően csütörtökön megfogalmaz majd egy közös nyilatkozatot, de a megyés püspökök önállóan döntenek majd az esetleges korlátozásokról. Megjegyezte: ezt indokolja az is, hogy az országban különböző a járványügyi helyzet.

Azt is mondta, véleménye szerint a „templomokat soha, semmilyen körülmények között nem szabad bezárni”, az embereknek mindig meg kell adni a lehetőséget, hogy a templomban imádkozhassanak.

Ugyanakkor nyilván az emberek biztonságát és az állami javaslatokat is szem előtt tartva döntenek majd.

Veres Andás győri megyéspüspök (j) a Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda gimnáziumi tanévnyitó veni sancte szentmiséjén a kapuvári Szent Anna plébániatemplomban 2019. szeptember 2-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában