A személyes tragédiákon keresztül mutatható be igazán a Gulag világa

Nagyné Pintér Jolán a napilap keddi számában megjelent interjúban úgy fogalmazott: a Kádár-korszakot sokan „puha diktatúrának” nevezik, de ez erős szépítés. A húsz-huszonötezer, Szovjetunióba került politikai üldözött közül mindössze néhány ezren térhettek haza, akik különösen a kommunisták célpontjai voltak. Még ha nem is jelentettek közvetlen veszélyt a rendszerre az egykori Gulag-rabok, a rendszer rajtuk tartotta a szemét, egészen az 1980-as évekig.

Még amikor Rózsás János egykori rab – a rendszerváltoztatást követően – elkezdte összeállítani a magyar Gulag-rabok életrajzát, akkor is sokakban élt a félelem: nem lesz ebből bajuk? Mi lesz, ha kiderül „rovott” múltjuk? Így élt tovább bennük a gerjesztett félelem és az elhallgatás súlyos terhe – ismertette.

Az elnök elmondta, hogy a Gulag-Gupvi-túlélők közül ma már tíz alatt van azoknak a száma, akik élnek, alapítványuk mindegyikükkel tartja a kapcsolatot.

Nagyné Pintér Jolán ismertetése szerint egy nagydorogi Gulag-rab egy harangot öntetett még életében, amelyre a helyi templomnak egymillió forintot adott. A történet hallatára ezt a harangot felterjesztették a Tolna megyei értéktárba. Azonban hála a gondviselésnek, több Gulag-rab még a mai napig igen aktív: Galgóczy Árpád műfordító még mindig ír, előadásokat tart, Hartmann Klára rendhagyó történelemórákon mesél a gyerekeknek, Gúth Zoltán az emlékiratait adta ki nemrégiben, Mohos András százkét évesen pedig októberben az egyik rendezvényük díszvendége lesz. Életigenlésük, aktivitásuk mindannyiunk számára példaértékű és egyben inspiráló is – mondta.

Az elnök nem tud olyan családról, akinek a rokona még mindig nem került volna elő, de lehetséges, hogy még él. Ha mégis lenne ilyen, az forduljon az alapítványhoz – kérte. Szívesen segítenek abban, milyen fórumokon, adatbázisokon keresztül juthatnak el a feltáráshoz – közölte.

Elmondta, a fiatalok szinte semmit nem tudnak a Gulagról, azok körülményeiről. A 2015-2017-es Gulag-Gupvi-emlékévben fiataloknak is tartottak rendezvényeket, ott szembesültek azzal, hogy rengeteg tennivalójuk van még, hogy a mostani generáció is ismerje a múltat.

„Ugyanakkor szerintem az is egy fontos mérföldkő, ha otthon előveszik a családi albumot, és megkérdezik a képen szereplő, katonaruhát viselő személyt, hogy ki volt ő, és mi a története. Nagyon fontos, hogy a szülők vagy éppen a nagyszülők akarva-akaratlanul is beszéljenek az ősökről. Most vagyunk az utolsó utáni pillanatokban, hogy ezeket a feladatokat mi, nagyszülők bepótoljuk” – fogalmazott.

Nagyné Pintér Jolán beszámolt arról, sokan érdeklődtek arról, hogyan nézhetnek utána például a dédnagyapjuk életrajzának, iratainak, ebben is szívesen nyújtanak segítő kezet. Ráadásul napjainkban nagyon hasznos elfoglaltság lett a családfakutatás, és az 1940-es évekhez érve szinte mindenki szembesül azzal, hogy a család valamelyik tagját elhurcolták – mondta.