Ellenőrzés

2022.06.14. 14:49

Törvénysértéseket állapított meg az ÁSZ a Jobbik, a Párbeszéd és a DK pártalapítványánál

Az Állami Számvevőszék megállapította, hogy a három alapítvány a 2019-2020 évekre nem biztosította a törvényes és átlátható, a közpénzekkel való felelős gazdálkodást, a közpénzek felhasználásának elszámoltathatóságát sem a párttagok, sem a többi állampolgár számára.

Nem volt biztosított a Jobbik, a Párbeszéd Magyarországért és a Demokratikus Koalíció pártalapítványánál a törvényes és átlátható gazdálkodás - állapította meg ellenőrzése után az Állami Számvevőszék.

Az ÁSZ kedden az MTI-nek küldött közleményében emlékeztetett rá: a szervezet kétévente ellenőrzi a tudományos, ismeretterjesztő, kutatási és oktatási tevékenységet is végző, költségvetési támogatásban részesülő pártalapítványok gazdálkodását.

A pártalapítványok ellenőrzése alapján az ÁSZ megállapította: a Jobbik Magyarországért Mozgalom alapította Jobbik Magyarországért Alapítvány, a Párbeszéd Magyarországért Párt által létrehozott Megújuló Magyarországért Alapítvány, valamint Demokratikus Koalíció által létrehozott Új Köztársaságért Alapítvány a 2019-2020 évekre nem biztosította a törvényes és átlátható, a közpénzekkel való felelős gazdálkodást, a közpénzek felhasználásának elszámoltathatóságát sem a párttagok, sem a többi állampolgár számára.

Az ÁSZ szakembereinek mindhárom alapítvány esetében a 2019-2020. évek gazdálkodásának törvényessége és átláthatósága területén lényeges törvénysértésekkel kellett szembesülniük - írták.

Hozzátették: a Jobbik Magyarországért Alapítvány a 2019-2020. években, az Új Köztársaságért Alapítvány 2019-ben nem tett eleget a törvény által előírt beszámolási kötelezettségének, ugyanis nem készítette el az éves számviteli beszámolót, a tevékenységéről szóló éves jelentést és így nem biztosította a költségvetési támogatás felhasználásának elszámoltathatóságát.

Közölték azt is, az éves beszámoló megalapozottsága nem felelt meg a törvényi előírásoknak 2019-2020. években a Megújuló Magyarországért Alapítványnál, 2020-ban az Új Köztársaságért Alapítványnál, mivel nem a törvényi előírások szerinti bizonylatok alapján jegyeztek be adatokat a számviteli nyilvántartásokba.

Borítókép: Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke felszólal a Magyarország 2020. évi központi költségvetésének végrehajtásáról szóló vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. október 20-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában