2022.10.26. 07:40
Amerikai befolyás Magyarországon (2. rész)
A Magyar Nemzet sorozatának második részéből kitűnik, hogy a külföldi pénzügyi körök pártfinanszírozásban való megjelenése magával vonta a belpolitikai események befolyásolását.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) volt elnöke kezet fog a DK Gyere bátran, Magyarország! címmel tartott kampányrendezvényén a XIII. kerületi Szent István parkban 2018. április 6-án
Forrás: MTI
Fotó: Balogh Zoltán
Mint az kiderült, a rendszerváltás környékén már elkezdtek gurulni a dollárok a Szabad Demokraták Szövetségéhez, illetve a párt holdudvarához. A Magyar Nemzet előző cikkében részletesen foglalkozott azzal, hogy az SZDSZ és a párthoz közeli Európai Magyarország Alapítvány is egyazon napon, 1989. november 20-án a The Bancroft Group LP-t bízta meg pénzgyűjtéssel. Nem ez volt azonban a szabad demokraták külföldről történő pénzelésének egyetlen példája. Ahogy láthattuk, a Bancroft pénzgyűjtéssel való megbízása 1994 januárjában lejárt.
A pénzemberek tolták a ’94-es koalíció felé az SZDSZ-t
Az már a korabeli sajtóból, Az SZDSZ, mint olyan: A Mérleg utca nyelve című Magyar Narancs-cikksorozat második részéből derült ki, hogy kik finanszírozták a végül a posztkommunisták oldalán kikötött szabad demokraták 1994-es kampányát, és miért szálltak be végül a Horn-kormányba.
Az első számú befolyásoló tényező a párt kiterjedt szellemi és anyagi támogatói körének koalíciópártisága és ez irányú nyomásgyakorlása volt. A párt országos és néhány vezető helyi kampányát finanszírozó öt nagy támogató – Soros György, a legnagyobb támogató, a Várszegi Gábor-féle Fotex, a Postabank, a Dunaholding és Fenyő János – mind meglehetősen harcias koalíciópárti volt. Senki sem szívesen támogat ellenzéki szerepbe kényszerülő pártot. Várszegi és Tamás István, a Dunaholding tulajdonosa azzal érvelt, hogy »nem gondoljátok, hogy nélkülünk lesz pénzetek a következő kampányra!«. Elképesztette őket, hogy a párt vezetőiben értelmiségi mivoltuk tengett túl, s nem jutott eszükbe az a dimenzió, hogy számukra, a támogatók számára a támogatás üzleti beruházás is volt, melynek meg kell térülnie. A párt pedig csak a hatalom részeseként tudja »visszafizetni« a támogatást.
(Az SZDSZ mint olyan: A Mérleg utca nyelve. Magyar Narancs, 1995. május 23.)
Forrás: Magyar Nemzet
Ahogy a Hajdú-Bihari Napló 1994. júniusi 25. száma MTI nyomán született írása is mutatja, Soros, aki ugye a Magyar Narancs szerint az SZDSZ „a legnagyobb támogatója”, „megelégedését fejezte ki a koalíciós szándék létrejöttével kapcsolatban”. Arra pedig, hogy az SZDSZ Soros szándékait kormányból valóban segíteni próbálta, újabb két példát mutatunk be.
Egyrészt, Soros – a korabeli sajtó szerint az SZDSZ segítségével – meg akarta vásárolni az OTP-t. 1994-ben a választások után megalakuló MSZP–SZDSZ-kormánykoalícióban az SZDSZ az OTP Bankot is megpróbálta bevonni a privatizációs csomagba. A Soros Alapítvány (Soros Fund Management LLC) pedig ajánlatot is tett az OTP 25 százalékára.
A pénzintézet tervezett privatizálásában komoly szerepet játszott Bokros Lajos, aki 1995. március 1. és 1996. február 29. között a Horn-kormány pénzügyminisztere volt, később a CEU oktatója lett. A privatizáció első körben még a kabineten is átment. Ugyanakkor a kormányon belül is komoly ellentéteket szült a döntés. Csányi Sándor OTP-vezér és Bokros Lajos állítólag úgy összekülönbözött, hogy Horn Gyulának kellett rájuk szólnia, „ne itt civakodjanak, menjenek ki a folyosóra”.
Bokros ugyanis épp le akarta váltani a privatizáció küszöbén álló bank vezetőjét. A Soros–SZDSZ-összefonódás mélységét jelzi, hogy a befektetni szándékozó Soros Alapítvány képviselője a végeredményben meghiúsult privatizációs sztoriban nem más volt, mint Dornbach Alajos, a balliberális párt parlamenti képviselője.
Horn végül megakadályozta, hogy a Soros megvegye az OTP-t, egy kormányhatározatban rögzítette: az OTP nemzeti többségű, részben állami tulajdonban marad, és egyetlen részvényes sem juthat befolyásoló részesedéshez. A külföldi befektetőknek egyenként öt, a hazaiaknak legfeljebb tíz százalék tulajdona lehet.
Egy másik beavatkozásra példa az úgynevezett „Lex CEU”-ügy. 2005-ben Soros György levelet írt Magyar Bálintnak. Az SZDSZ egyik legbefolyásosabb vezetője akkoriban oktatási miniszter volt. Az amerikai spekuláns korábban egyetemének, a CEU-nak kért mentességet bizonyos felsőoktatási szabályok alól, amelyet 2004-ben egy törvényben meg is kapott. Ezt köszönte meg az utókor számára is fennmaradt levélben az általa támogatott szabad demokraták egyik kulcsemberének, és egy további jogalkotási kérést is megfogalmazott. Levelében a később a Jobbik mellett kikötött Teplánt is gyakorlatilag lobbistaként írta körül Soros György.
A fenti példák két dolgot bizonyítanak. Egyrészt, a külföldi finanszírozási modell már 33 éve, a rendszerváltás hajnalán megjelent a balliberális oldalon, és később is fennmaradt.
A teljes cikket itt olvashatja el
