Észak-Korea

2023.01.01. 11:26

Kim Dzsong Un növelni akarja országában az atomfegyverek számát

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető „egyértelmű ellenségnek” tekinti a szomszédos Dél-Koreát, ezért növelni akarja országában az atomfegyverek számát.

MTI

Az észak-koreai állami hírügynökség (KNCA) által 2022. december 16-án közreadott képen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető megtekint egy nagy tolóerejű, szilárd tüzelőanyaggal működő hajtóművel elvégzett sikeres rakétakísérletet az északnyugati Tongcsang-ri városnál működő Szohe műholdfelbocsátó és rakétakísérleti telepen december 15-én

Forrás: MTI/EPA/KCNA

Kim Dzsong Un a kormányzó Koreai Munkáspárt központi bizottságának plenáris ülésén azt mondta, hogy

„a taktikai nukleáris fegyverek tömeggyártása fontos és szükséges egy olyan helyzetben, amikor Dél-Korea kétségtelenül egyértelmű ellenséggé vált”.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség által idézett Kim-beszédben az is elhangzott, hogy

„exponenciálisan növelni kell a nukleáris robbanófejek számát” és új interkontinentális ballisztikus rakéták kifejlesztésére és egy kémműhold mielőbbi világűrbe juttatására szólított fel.

A többnapos plenáris ülés szombaton ért véget.

Kim Dzsong Un a hét közepén már beszélt arról, hogy országa növeli katonai erejét, és erősíti védelmi képességét és hogy ezt jövőre meg is valósítja, de részleteket akkor még nem árult el.

A Koreai-félszigeten különösen feszültté vált a helyzet az elmúlt hónapokban, miután Észak-Korea nemcsak növelte ballisztikus rakétáinak a kilövését, de felerősödött a Dél-Korea és az Egyesült Államok elleni retorikája is.

Észak-Korea tavaly rekordszámú rakétát indított. Összesen 37 ballisztikus és cirkáló rakétakilövést hajtott végre, gyakran egyszerre több rakéta indításával, így a tavaly kilőtt rakéták száma meghaladta a hetvenet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában