Kormányinfó

2023.02.25. 12:45

Szigorítják a gyermekvédelmi törvényt: „Ami történt, az elfogadhatatlan, tűrhetetlen, beteges, gyomorforgató” (videó)

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszámolt a legfontosabb kormányzati intézkedésekről.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. február 25-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

– Azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón, szombaton. A Magyar Nemzet tudósítása szerint a miniszter elmondta, a kormány szokásos szerdai ülésén foglalkozott a háború kérdésével, háborús ügyekkel és a gyermekvédelemmel is, illetve a frakció is tárgyalta ezeket az ügyeket.

A Kormányinfót itt nézheti meg:

A szerdai ülésen a kormány a tizedik szankciós csomag kapcsán értékelte a jelenlegi helyzetet, azt, hogy kell-e változtatni a magyar állásponton. – Azt látjuk, hogy Európa sodródik a háború felé, egyre nagyobb rajtunk a nemzetközi nyomás, hogy változtassunk álláspontunkon. 

A kormány álláspontja az, hogy a magyar érdek továbbra is változatlan, kimaradni a háborúból, erre az emberek is igent mondtak április 3-án

– fogalmazott a miniszter. 

Elmondta, ez különösen vonatkozik az energetikai szankciókra. A magyar álláspont így nem változik, fegyvereket nem szállítunk, de sürgetjük a tűzszünetet és a béketárgyalásokat. 

A háborúért a felelősség Oroszországot terheli, segítjük Ukrajnát, ahogy tudjuk és mindent megteszünk a Kárpátalján élő magyarságért, hogy a lehető legkevesebbet érezzenek meg a háború hatásaiból

– mondta el Gulyás Gergely. Ugyanígy segítik az ukrán állampolgárokat is humanitárius akciókkal, amelyeket az állam segítségével és civil adakozásból valósítanak meg. 

– Menekült az, aki az első biztonságos országban keres menedéket, ezért fogadjuk be az ukrajnai menekülteket, akik megkapják a szükséges ellátásokat – húzta alá a miniszter.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a kormánynak ismert álláspontja, hogy ebben a háborúban csak vesztesek lesznek, senki nem tud nyerni és minél tovább tart a háború, annál több áldozat lesz. – Szorgalmazzuk, az azonnali béketárgyalásokat, ugyanis ha Európa bevonódik a háborúba, az a harmadik világháború kitörésével fenyeget. Mindent meg kell tennünk, hogy a háború ne eszkalálódjon – fogalmazott Gulyás.

Jól teljesít a magyar gazdaság

A gazdasági helyzetet is tárgyalta a kormány, a legfrissebb adatok szerint 4,7 millióan dolgoznak, ez 46 ezerrel több az egy évvel ezelőtti azonos időszakhoz képest.

A miniszter úgy fogalmazott: a magyar gazdaság erejét mutatja, hogy miközben energiaár-növekedés tapasztalható a világban, ennek ellenére 46 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon, mint egy évvel ezelőtt.

Kiemelte: a családokat és a nyugdíjasokat tovább védi a kormány, a 180 ezer forintos rezsitámogatással. A vállalkozásokat beruház-ösztönzési támogatásokkal segíti a kormány, mivel a külföldi tőke beáramlása évről évre növekszik. 

Gulyás Gergely hangsúlyozta: a költségvetési egyensúlyt fenn kell tartani: a választás évében hiányt csökkentettünk, csak olyan költekezést engedtünk meg, amely mellett a hiányt csökkenteni tudjuk.

A magas energiaáraknak vannak nyertesei, ahol extraprofit keletkezik, ilyenek a multinacionális cégek, nekik továbbra is lényegesen nagyobb mértékben kell hozzájárulniuk a költségvetéshez, ezért a kormány kész arra, hogy tárgyaljanak a nagy cégekkel az extraprofit-adóval kapcsolatban, aminek a mértéke a tavalyival egyenlő

– emelte ki Gulyás Gergely. 

Szigorítanak a gyermekvédelmi törvényen

A miniszter megfogalmazása szerint a  gyermekvédelem témája is előkerült, mert volt egy konkrét eset, mely alapján világossá vált, hogy a kormánynak tennie kell valamit. 

A tárcavezető hangsúlyozta: tűrhetetlen, hogy egy pedagógiai asszisztens visszaél a hatalmával. 

A rendelkezésre álló információk alapján felelőtlenség, hogy erről korábbi viszgálat nem indult. - A gyermekpornográfia bűncselekményeinek a száma növekedett, tavaly bizonyos mértékben mérséklődött - emelte ki a miniszter. 

Elmondta, a tankerületi vezetőt, aki egy korábbi bejelentés alapján nem csinált semmit B. Zsolt elmozdítása esetében, azóta kirúgták. Mint mondta: 

a kormány kész a gyermekvédelmi szabályok megszigorítására.

Újságírói kérdésre válaszolva a miniszter elmondta, elvtelen, tűrhetetlen és elfogadhatatlan az orvosi kamara véleménye, amely nyíltan visszaél saját hatalmával amikor orvosokat fenyeget, azokat, akik a kötelezettségüknek akarnak eleget tenni. A kamara mostani elnöke korábban írásba is adta azt a véleményét, amelyben ő is azt javasolta, hogy a hatékony ügyeleti ellátás érdekében az alapellátást és ügyeleti ellátást össze kell vonni, a kormány ezt valósította meg. 

Az, hogy az ebben résztvevőket etikai eljárásnak vetették alá a kamarában, az tűrhetetlen és elfogadhatatlan és azt célozza, hogy az ügyeleti rend ne működjön megfelelően. 

– Ha a kamara tagjai politizálni akarnak, akkor lépjenek be a nekik szimpatikus pártba – jegyezte meg a miniszter.

A gyerekek testi és lelki egészségét meg kell védeni, nem akarjuk azt feltételezni Brüsszelről, hogy a pedofil elkövetők oldalán állnak

– válaszolta a miniszter a Magyar Nemzet kérdésére, amely arra vonatkozott, hogy milyen visszhangra talál majd a gyermekek védelmének szigorítása.

Ferenc pápa áprilisi látogatásáról is kérdezték a minisztert, aki elmondta, nagy megtiszteltetés, hogy a pápa Magyarországra látogat, ez azt mutatja, hogy 

hazánkat a Vatikán megbecsüli. 

A magyar és a vatikáni álláspont áll a legközelebb egymáshoz a háború kapcsán is, reméljük, hogy a Szentatya hangja hallatszik majd ebben az ügyben.

A Magyar Nemzet következő kérdésére válaszolva a miniszter elmondta, "Gyurcsány Ferenc valamikor Putyin barátja volt, most minket támad oroszbarátsággal. Mi Ukrajnát támogatjuk számtalan formában, a magyar történelem legnagyobb humanitárius akciója az, amit Magyarország végrehajtott". Elmondta, Magyarország álláspontja, hogy fegyvereket nem szállítunk, mert azt csak Kárpátalján keresztül lehetne megtenni úgy, hogy a térség veszélybe kerül.

– Az antifa csoportokkal szemben a legszigorúbb fellépés szükséges, a múlt legsötétebb árnyait nem jó viszont látni, ha mégis így van, a lehető legszigorúbban kell ellenük fellépni – válaszolta a lap kérdésére az antifa csoportok által elkövetett erőszakos akciókat illetően a miniszter.

Gulyás Gergely arra a kérdésre válaszolva, mikor utazhat Orbán Viktor Kijevbe, kifejtette, hogy a magyar kormány legfőbb kritikája az ukrán vezetéssel szemben az ukrán oktatási törvényt éri, ami a magyar nyelvű oktatást durván korlátozza. – Jó lenne, ha az ilyen ügyekben előre lehetne lépni, de zajlik egy esetleges találkozó előkészítése – hangsúlyozta a miniszter.

Hozzátette azt is: az a jó, ha a magyar határ távol van az orosztól,  tehát, ha minél távolabb vagyunk Oroszországtól, annál jobb, 

ezért támogattuk mindig a szuverén Ukrajnát.

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva elmondta, hogy javaslat már van, de nincs még végleges döntés a nemzeti tüzépekről. Kiemelte, hogy április 30-ig maradnak a kormány által tavaly meghatározott energiaárak, utána lehet a szabályozás újragondolásáról tárgyalni.

Mindenki egyetért a gyermekvédelem ügyében

A tárcavezető reményei szerint a pedofíliát nem fogja védelmébe venni az Európai Bizottság, így nem számít komolyabb támadásokra a gyermekvédelmi törvény szigorítása kapcsán Brüsszeltől. 

Az adatok azt mutatják, hogy a kiskorúak ellen elkövetett visszaélések felderítése hatékony, de úgy látjuk, van még mit tenni ezen a téren

– mutatott rá a miniszter egy újabb kérdésre válaszolva. Ha van olyan ügy, ahol mindenki mindenkivel egyetérthet, a gyermekvédelem ügye ilyen. Soha egyetlen kérdés mögött nem állt akkora konszenzus, mint a magyar gyermekvédelmi törvény mögött, jókor érzékeltük ezeknek a folyamatoknak a negatív tendenciáit – fogalmazott. A leghatékonyabb és legszigorúbb válaszokat kell adni ebben az ügyben. Jó lenne néhány ügyben visszatérni a nemzeti konszenzushoz – jegyezte meg.

B. Zsolt ügyével kapcsolatban a PDSZ azt mondta, nem foglalkoznak mások magánügyeivel.  – Egy magára valamit is adó szakszervezet egy ilyen nyilatkozat után elüldözi a vezetőjét – reagált a miniszter. 

Vannak a magyarnál szigorúbb szabályozások is az Unió országai között, nézik, hogy milyen büntetőjogi megoldások vannak más országokban.

Magyarország egy erős NATO-ban érdekelt, aminek érdeke az, hogy minél több ország csatlakozzon hozzá, ha megfelelnek a követelményeknek. Svédországból és Finnországból is nagyon sokszor értek minket hazug és megalapozatlan kritikák az elmúlt években, de ha egyszer egy alapos jog-összehasonlítást tennénk, látszana, hogy ezek az országok a saját maguk által követelt jogállamisági követelményeknek nem tudnak megfelelni. A miniszter támogatná a két ország ratifikációját – derült ki válaszából.

Azzal kapcsolatban, hogy mit várnak a most bejelentett hét pontos nyilatkozattól, a miniszter azt válaszolta, rögzíteni szeretnék a magyar álláspontot.

Gulyás Gergely volt a határon és meglátogatott civil szervezeteket, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szintúgy – számoltak be róla egy másik válaszukban.

A várakozások szerint a pápa fog találkozni a miniszterelnökkel, a köztársasági elnökkel és esetleg más kormánytagokkal is. 

A miniszter emlékeztetett, hogy 2010-ben létrehozták a tartalékos katonai szolgálatot, és elmondta, hogy a tartalékosok száma a háború kitörése óta meredeken növekszik. A kormányinfón Gulyás Gergely elmondta: 

március 1-jével és július 1-jével jelentős mértékben nőnek az ápolói bérek.

– Szándékunk évtizedek óta változatlan: szeretnénk visszaszerezni a repteret – emelte ki kérdésre válaszolva Gulyás Gergely. A miniszter emlékeztetett: 2003-ban azt kérte Orbán Viktor Medgyessy Pétertől, hogy ne adják el a repteret, mégis eladták. – Ennek visszavásárlására van szándék, remélhetőleg az adásvétel le is zárható ebben az évben – tette hozzá a tárcavezető.

Egy újabb háborús kérdésre válaszolva elmondta; Magyarország nincs egyedül a világban. Mint mondta, Európán kívül több olyan országot is találunk, akik a tűzszünetet hangsúlyozzák a háborúban.

Vita volt a frakcióban a finnek és a svédek NATO-csatlakozásáról

Párbeszédet szeretnénk Svéd- és Finnországgal, hogy mikét képzelik el szerepvállalásukat a NATO-ban, illetve jó lenne közös álláspontra jutni a vitás kérdésekben – fejtette ki a miniszter. A frakcióban éles vita alakult ki a csatlakozás kapcsán, szeretnénk, ha ez megnyugtatóan zárulna – tette hozzá. Az ellenzők álláspontjának összefoglalása: 

több tiszteletet Magyarországnak!

A Völner-Schadl üggyel kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta, a bizalom csak tovább erősödött Varga Judit iránt, a tanúk nem negatív szereplői a nyomozásnak, de meghallgatásukról minden esetben a bíróság dönt.

Ursula von der Leyen az EU külső határainak megerősítéséről beszélt, ami egyelőre nem tudni, mit jelent, Gulyás Gergely szerint ez csak a szavak szintjén létezik egyelőre, a mi határvédelemre fordított költségeinket még mindig nem térítette meg az Unió. Sok tagállam éles szavakkal követeli, hogy a Bizottság ne büntesse azokat a tagországokat, akik megvédik határaikat, sőt, támogassa őket, de ebben az ügyben még nem született megoldás. A határvédelem költségeinek megtérítése elengedhetetlen ahhoz, hogy a bizottság szavait tettek is igazolják – mondta el a miniszter.

– Saját személyes problémáival az orvost kellene felkeresnie Rastislav Kácernek – reagált Gulyás Gergely a szlovák ügyvezető kormány külügyminiszterének korábbi kijelentéseiről Orbán Viktor miniszterelnökről. A miniszter szerint komolyan tárgyalni majd egy állandó kormánnyal lehet. – Budapest egy szép város, szeretettel várunk mindenkit – reagált a miniszter arra, hogy Magyarországra látogat az Európai Unió Pegasus-bizottsága. Hozzátette: Nevetséges és egyben szomorú is , hiszen hatáskörük nincsen.

Kérdésre válaszolva a miniszter kifejtette: 2023-ra azt várják, hogy legalább 1,5 százalékos magyar növekedés lesz. Mint mondta, a növekedés tavaly lassult Magyarországon negyedévről negyedévre, de ahhoz képest, hogy milyen károkat vártak, sokkal enyhébb lett a magyar gazdaság visszaesése.

Kiemelte: Év végére valóban lett egy 0,4 százalékos recesszió, az első negyedév rossz lesz, de utána fellendülés várható.

– Kórházi bezárásról nincs szó – fogalmazott Gulyás Gergely, szerinte Magyarországon kórházakat mindig a baloldal zárt és zár be. Hozzátette: olyan ágyakra van inkább igény, ahol elláthatnak már kórházi ellátást nem igénylő, ám szociális gondoskodást igénylő embereket. Szerinte ezt fogják megvizsgálni, ennek az átcsoportosítása történhet majd meg.

Soha ne adjuk fel a reményt, hogy ők is támogatják majd az előterjesztést – válaszolta a miniszter arra a kérdésre, hogy a parlament hétfői ülésén vajon támogatja-e majd az ellenzék a hétpontos nyilatkozatot.

Jönnek az olcsó bérletek májustól

A kedvezményes vármegye és országbérlettel kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta, folyamatosan szereznek be új járműveket,

májustól kétség kívül a bérletek olcsók lesznek, főként a diákok esetében.

A NATO védelmi szövetség, ami bízunk benne, hogy erősödik Finn-és Svédország belépésével, ugyanakkor a kockázat is nő. Azt szeretnénk tudni, hogy aki felé vállalást teszünk, azok az országok az elmúlt években miért rágalmazták sokat Magyarországot – magyarázta a miniszter.

Minden pedofil bűncselekmény tűrhetetlen elkövetőtől függetlenül. Miután Magyarországon több mint százezer tanár van, nem szabad általánosítani egyetlen esetben sem. Ha valaki visszagondol a gyermekvédelmi szavazásra, az a korábbi szigorítás megerősítését szolgálta. Hogy védjük meg azt, amit elértünk és amit európai támadás ért.

A Fudan Egyetemmel kapcsolatos hatástanulmányokról a miniszter elmondta, az a beruházási stop áldozata lett, egyelőre nem zajlik tervezés és nem zajlik előrelépés.

Gulyás Gergely úgy fogalmazott, hogy életvezetési tanácsokat nem ad a kormány, vagyis az, hogy ki mit csinál felnőttként, abba nem szól bele a kabinet. – Én mindenféle LMBTQ-lobbinak azt tanácsolnám, hogy a pedofillobbi ügyét ne támogassák – emelte ki a miniszter.

Gulyás Gergely kifejtette: A béke alapja, hogy az Egyesült Államok tárgyaljon Oroszországgal, ahol természetesen az ukránok is jelen lennének.  A miniszter hozzátette, jogos elvárás lenne, hogy az oroszok vonuljanak ki Ukrajna területéről.

A miniszter kérdésre válaszolva elmondta, hogy 6300 napelemes pályázó juthatott hozzá több mint tízmilliárd forinthoz.

Ukrajna párbeszédét a NATO-val blokkoljuk három-négy éve a sértő ukrán oktatási törvény miatt, hogy ezzel kapcsolatban mi a helyzet, azt Szijjártó Pétertől kell megkérdezni – mondta el a miniszter egy vonatkozó kérdésre válaszolva.

Folynak az eljárások a baloldal külföldi kampánytámogatásával kapcsolatban, az ÁSZ kötelezettsége a pártok kampányköltségeinek vizsgálata. Ebben ügyben azonban nem a kormány az illetékes.

Több mint 800 milliárd forintot költöttünk eddig határvédelemre, amely a kerítés védelmét és felszereléseket is magában foglalja. Körülbelül ennek az összegnek egy százalékát kaptuk meg, így óriási előrelépés lenne, ha legalább a kerítés építésének költségeit megtérítené az EU.

Az emelt szintű érettségi tanárok általi bojkottjával kapcsolatban a miniszter elmondta, nem tartja jó megoldásnak, mikor valakinek a kormánnyal problémája van és a fiatalokon bosszulja azt meg, rajtuk veri le a port.

Szerintem soha nem helyes, ha valakinek az állammal vitája van, és a diákokon veri le a port

– vélekedett Gulyás Gergely arra a kérdésre válaszolva, miszerint nagyjából kétszáz pedagógus jelezte, hogy az emelt szintű érettségiztetést bojkottálják, mert a kormány nem reagál a követeléseikre. A miniszter hozzátette:

azon dolgoznak, hogy megkapják a nekik járó emelést a pedagógusok.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában