Digitális biztonság

2023.03.20. 15:37

Répássy Róbert: kibervédelmi programhoz csatlakozik az Igazságügyi Minisztérium

Növekszik a kibercsalások áldozatainak száma, az embereket pedig fel kell vértezni az online tér veszélyeivel szemben, ezért az Igazságügyi Minisztérium (IM) is csatlakozik a KiberPajzs Edukációs Programhoz – jelentette be Répássy Róbert, az IM államtitkára a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Bankszövetség és az Igazságügyi Minisztérium közös sajtótájékoztatóján.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A politikus kiemelte: az online térben fenyegető veszélyek elhárításában nagy felelősség hárul az igazságügyi tárcára, amely áldozatsegítő és fogyasztóvédelmi, valamint prevenciós, oktató tevékenységekkel is segíti az embereket.

A kibercsalás elleni legjobb védekezési mód, ha megelőzzük azt, ehhez pedig jogalkotási munka és oktatás is szükséges – hívta fel a figyelmet Répássy Róbert, aki rámutatott, hogy a 14-18 év közötti korosztály, valamint a 65 éven felüli generáció a legsebezhetőbb a személyazonosság-lopás, az internetes zaklatás, a személyes adatokkal való visszaélés, valamint a pénzügyi csalások terén.

Elmondta, a minisztérium felügyelete alatt működő áldozatsegítő központokban a bajba került emberek többek közt jogi tanácsadást és mentálhigiénés segítséget kapnak, de támogatják őket a szükséges biztonsági intézkedések elvégzésében is, hogy senki ne váljon ismét csalás áldozatává.

A fogyasztóvédelem az online térben is védi az embereket – szögezte le, hozzátéve: az internetes kereskedelmi ellenőrzések során újfajta csalásokat azonosítanak be, amelyekkel szemben "csak közös erővel" lehet védekezni. Ezért is fontos a Kiberpajzs program – húzta alá. Közölte, nagy hangsúlyt fektetnek a prevencióra, a fogyasztói tudatosság erősítésére is.

Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke elmondta, hogy a pénzügyi tudatosság erősítését szolgáló KiberPajzs programot tavaly év végén, "nem mindennapi együttműködés keretében" indították el a Magyar Bankszövetséggel, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetével és az Országos Rendőr-főkapitánysággal közösen.

Kijelentette: az elektronikus pénzforgalom Magyarországon kiemelkedően biztonságos, nemzetközi összehasonlításban is. A bűnözők ugyanakkor egyre szofisztikáltabb csalásokat követnek el, elsősorban az emberek felkészületlenségét, naivitását kihasználva.

A legtöbb visszaélés a fogyasztók megtévesztéséhez, érzelmi manipulálásához kötődik, a fogyasztók pedig sok esetben önként adják ki az adataikat – figyelmeztetett Patai Mihály, aki 

azt javasolta, "legyünk mindig egészségesen gyanakvók", ha jelszavakat, belépési kódokat, érzékeny fizetési adatokat kérnek tőlünk az online térben, esetleg nyereménnyel, befektetési lehetőséggel vagy örökséggel kecsegtető csatolmányokat, linkeket kapunk.

Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára is arra hívta fel a figyelmet, hogy a csalási módszerek egyre változatosabbak, az embereknek pedig saját maguknak kell megvédeniük az adataikat. Megjegyezte: a banki adatok bekérése, a sürgetés, a veszélyhelyzettel való nyomasztás mind a csalás jelei.

A kibervédelem terén Kovács Levente 

fontos alappillérnek nevezte az iskolákban bevezetett, Pénz7 elnevezésű témahetet, amelynek idén éppen a digitális biztonság volt kiemelt témája, s amelynek keretében ebben a tanévben 1118 iskolában 510 önkéntes több mint 145 ezer diáknak tartott órát.

Kitért arra, hogy a Bankszövetség sikerrel pályázott a Médiaunió Alapítvány felhívására is, aminek köszönhetően reklámfelületeken is terjeszteni tudják a legfontosabb kiberbiztonsági üzeneteket.

Bartha Lajos, az MNB bankműveletekért, pénzügyi infrastruktúráért és pénzforgalomért felelős ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón ismertette, hogy 

a 2022-es adatok alapján a bankkártyás tranzakciók 0,016 százalékánál fordult elő sikeres visszaélés, ami nagyon alacsony arány, de a számok emelkedő tendenciát mutatnak, ezért fontos a prevenció.

Elmondása szerint egyre nagyobb a pszichológiai manipuláció, a megtévesztések szerepe, például amikor futárszolgálatok nevével élnek vissza a csalók vagy banki dolgozók nevében telefonálnak.

Bartha Lajos azt is hangoztatta, hogy nemcsak az embereket, de a bankszektort is edukálni kell, ezért hamarosan megjelenik egy visszaélések megelőzésével kapcsolatos ajánlás a bankok számára. Emellett tervben van a központi visszaélésszűrő rendszer kiépítése is a bűnszervezetek korai felismerése és felszámolása érdekében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában