Segítségnyújtás

2023.04.02. 18:51

Városi buszokat adományozott Veszprém Ukrajnának

Alapvető emberi kötelesség, hogy "minden bajbajutottat erőnkhöz, méretünkhöz, képességeinkhez mérten megsegítsünk" - jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap Ungváron, ahol átadta a Veszprém városa által humanitárius segélyként felajánlott 14 városi autóbusz első hat járműből álló tételét az ukrán partnereknek.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára beszél az adományok átadásán Ungváron 2023. április 2-án

Forrás: MTI

Fotó: Nemes János

A hat darab, jó állapotban lévő jármű közül öt Ukrajna olyan városaiba kerül, ahol a háború következtében részben megsemmisült a buszpark - közölte Magyar Levente, egy pedig Kárpátalján teljesít majd szolgálatot.

A nagy értékű adomány átadásán elhangzott, hogy az ukrajnai önkormányzatok buszparkjuk jelentős részét felajánlották a hadsereg igényeinek kielégítésére, így sok esetben az alapvető szolgáltatásokat sem képesek biztosítani, így például a gyerekek iskolába szállítását sem.

Magyar Levente megkért minden magyarországi érintettet, akinek lehetősége van rá, ajánljon fel jó állapotban lévő, odahaza nélkülözhető gépjárműveket, amelyek átadását a Külgazdasági és Külügyminisztérium koordinálja majd. A parlamenti államtitkár aláhúzta, hogy a már megkezdődött újjáépítés "olyan materiális igénnyel jár, amihez érdemben Magyarország is hozzá tud járulni".

A látogatás második okaként a magyar-ukrán kapcsolatok aktuális kérdéseinek áttekintését nevezte meg Magyar Levente. Mint fogalmazott, a két ország baráti kapcsolatát az utóbbi években megzavarták azok "az itteni magyar kisebbség körüli szabályozási kérdések, amelyekben nem tudtunk egyetérteni". Szavai szerint abban bízik, hogy az ukrán partnerek részéről "van annyi belátás és jó szándék, ha nem is egy teljes értékű, de megnyugtató megoldáshoz előbb-utóbb el tudunk jutni".

A látogatás harmadik oka az, hogy a Kijev mellett fekvő, a háború első napjaiban az orosz hadsereg által megszállt és lerombolt Bucsában és Borogyankában magyar állami finanszírozás révén infrastrukturális fejlesztések zajlanak, illetve fejeződtek be, amelyeket személyesen is felkeres a napokban.

Magyar Levente aláhúzta, hogy "minden kelteni kívánt látszat ellenére, amit egyes elemek próbálnak sugalmazni Magyarország, nagyon is aktívan jelen van Ukrajna megsegítésében", nagyon kevés ország nyújt hasonló léptékű humanitárius támogatást.

Az államtitkár kifejtette, hogy "a befogadottak, elszállásoltak, beiskolázottak mellett, akikről Magyarországon gondoskodunk" az ország minden erejét megfeszítve tesz azért, hogy enyhítse a háborús szenvedéseket Ukrajnában - mondta Magyar Levente.

A kárpátaljai oktatási vezetőkkel kora délelőtt Beregszászon megtartott megbeszélése kapcsán úgy fogalmazott, hogy a helyi magyar kisebbség számára rendkívül érzékeny nyelvhasználati kérdéseket illetően "esély van arra, hogy ez az ügy nyugvópontra kerüljön", hozzáfűzve, hogy Kárpátalján mindenki a helyzet megoldására törekszik.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában