Interjúrészlet

2023.10.16. 10:48

A két Nobel-díj nagy dicsőség Magyarországnak (videó)

A két Nobel-díj nagy dicsőség Magyarországnak, ünnepeljük együtt, hogy két rendkívüli magyar ember ilyen komoly elismerést szerzett az egész nemzet legnagyobb örömére és büszkeségére – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a feol.hu-nak adott Fejér vármegyei látogatását értékelő hétfői interjújában.

MW

Novák Katalin köztársasági elnök helyi lakosokkal találkozik a székesfehérvári Városház téren 2023. október 13-án, a Fejér vármegyében tett kétnapos látogatásának második napján

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

Novák Katalin a Feol.hu-nak úgy fogalmazott, óriási büszkeség egy Nobel-díjas is, de hogy „nekünk egy időben rögtön kettő jutott, az meg egyenesen csodaszámba megy”. Úgy vélte, a Fejér vármegyében élők különösen büszkék lehetnek, mert Krausz Ferenc személyében Nobel-díjast adtak a nemzetnek.

Az államfő rámutatott, hogy Karikó Katalin és Krausz Ferenc magyar emberek, magyar észjárással, a magyar oktatásból indulva jutottak a világ tetejére, a Nobel-díjig, ráadásul kutatási eredményeikkel milliók életét menthetik meg. 

Megemlítette, hogy vármegye-látogatása során találkozott Krausz Ferenc szüleivel, a nem értelmiségi, szorgalmas, becsületes szülők szemébe nézve köszönetet mondhatott minden magyar nevében, majd ellátogatott egykori iskolájába, ahonnan a Nobel-díj felé vezető útja indult.

Novák Katalin kiemelte: a két tudós sikere újabb bizonyítéka annak, hogy Magyarországon nagyszerű tanárok dolgoztak a múltban, és ez ma is így van. 

A tanárok megbecsülésének feltételeit meg kell teremtenünk mind erkölcsi, mind anyagi értelemben, ez nem is kérdés; ebben nem állunk jól

– fogalmazott, hozzátéve: a Nobel-díjasok példája azt is jól mutatja, hogy a magyar oktatás olyan szilárd alapot ad, amely felkészíti a diákokat arra, hogy a legnagyobb versenyben, a világ bármely pontján megállják a helyüket.

A köztársasági elnök a családbarát Magyarországgal kapcsolatban kifejtette: az Isten-Haza-Család hármasának mindegyik elemét sok támadás éri, pedig utóbbi a legszűkebb és legtermészetesebb közösség, „biztonságunk záloga”.

Elnökként kiemelt feladatának tartja a családok képviseletét, a magyar állam célja pedig abban segíteni, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek, annak minél kevesebb anyagi akadálya legyen.
Novák Katalin közölte: 

nőként, anyaként azt is különösen fontosnak tartja, hogy a nőknek valódi döntési szabadságuk legyen és ne kelljen lemondaniuk a családról a karrier miatt, sem fordítva, tehát lehessen a családot és a karriert egyszerre választani.

Az államfő megjegyezte, hogy a családok megerősítése nemcsak magyar feladat, de tény, hogy Magyarországra úgy tekintenek külföldről is, mint egy olyan országra, amelytől a demográfiai kérdésekben csak tanulni lehet. Ezt bizonyította a Budapesti Demográfiai Csúcstalálkozó is, amelyre a világ minden részéről érkeztek előadók, érdeklődők.
Örömének adott hangot amiatt, hogy nemzetközi szinten is egyre több tagja van a családbarát szövetségnek. 

Egyre többen ismerik fel, ha nem tesznek valamit a demográfiai tél leküzdésére, „akkor az, amit nyugati civilizációnak ismerünk, abban a formájában, ahogy ismerjük, teljesen eltűnhet”.

Novák Katalin emlékeztetett rá, Székesfehérváron jelentette be, hogy Demográfiai Kerekasztalt hoz létre, amelynek éppen az a célja, hogy megértsék a demográfiai válság okait és együtt gondolkodjanak azon, mit kell tenniük annak érdekében, hogy többen döntsenek a gyermekvállalás mellett. 

Tenni kell a demográfiai jégkorszak megelőzéséért, kell legyen következő generáció, amelynek örökül hagyjuk a Földet és ezt az országot

– fűzte hozzá.
Az államfő beiktatásakor tett ígéretet arra, hogy elnöksége öt éve alatt bejárja Magyarország összes vármegyéjét, Fejér sorban a hatodik volt. 

A vármegyei látogatáskor az is a célom, hogy a képzeletbeli reflektort oda irányítsam, ahol és amiről kevesebb szó esik

– mondta el az interjúban a köztársasági elnök, amelyet teljes egészében a Feol.hu oldalán olvashatnak el.

Díszvacsora a Pesti Vigadóban

Novák Katalin köztársasági elnök október 16-án, hétfőn a Pesti Vigadóban díszvacsorát adott a két Nobel-díjas tiszteletére.

"Magyarország két nagyszerű magyar elme világraszóló sikerét ünnepli" –  kezdte beszédét a köztársasági elnök, aki hangsúlyozta, hogy  vágyunk a pillanatokra, amikor átérezhetjük a magyar nemzet mindenek felett való, magától értetődő összetartozását.és ilyen a mostani pillanat is."

A köztársasági elnök elmondta: Karikó Katalin és Krausz Ferenc a miénk, hozzánk tartoznak, ahogy mi is hozzájuk. "Nobel-díjasaink magyarságukat mindig vállaló, arra büszke, megharcolt életű, küzdelmekben edzett emberek".

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában