Észak-Korea

2023.12.28. 23:14

Kim Dzsong Un a háborús előkészületek fokozására szólított fel

A háborús előkészületek fokozására szólított fel az észak-koreai vezető a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának évzáró plenáris ülése második napján csütörtökön – írja az MTI.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke az észak-koreai kommunista állampárt központi bizottságának ülésén Phenjanban 2021. február 9-én

Forrás: MTI/EPA/KCNA

Beszédében Kim Dzsong Un a lőszergyártásért, a nukleáris fegyvergyártásért, valamint a polgári védelemért felelős szektort is megszólította – számolt be a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.

Kim szerint az Egyesült Államok „példátlan mértékű provokációi miatt” a Koreai-félsziget biztonsági helyzete rendkívül veszélyessé vált, és az „antiimperialista állammal” ápolt stratégiai kapcsolatok szorosabbra fűzését nevezte meg célként.

Kitért arra is, hogy Phenjan a múlt héten nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát bocsátott fel, mellyel szerinte Észak-Korea bebizonyította, hogy ellenségei esetleges nukleáris provokációjára habozás nélkül képes lenne megfelelő választ adni.

A rakétakilövés után nem sokkal dél-koreai és japán szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy az ilyen típusú rakéta jóval nagyobb távolság megtételére is képes, és az Egyesült Államokban is szinte bárhol landolhatott volna.

Észak-Korea az utóbbi időben szorosabbra fűzte kapcsolatait a többi között Oroszországgal, az Egyesült Államok pedig azt vetette Phenjan szemére, hogy katonai támogatást nyújt Moszkvának az orosz erők Ukrajna elleni háborújához, melyért cserébe Moszkva hozzájárul az észak-koreai hadiipari fejlesztésekhez.

Kim más, kulcsfontosságú szektorok megerősítését is szorgalmazta, a többi között példaként említve az acélgyártást, a szénkitermelést, valamint a vidékfejlesztés fontosságát is aláhúzta.

Ugyancsak csütörtökön Jun Szok Jol dél-koreai elnök ellátogatott a két Korea közötti határhoz közeli Jeoncseon megye támaszpontjára, ahol megtekintette a védelmi egységeket. A bázison elmondott beszédében az államfő azonnali válaszlépést helyezett kilátásba Észak-Korea bármely provokációjára.

Jövőre Dél-Koreában parlamenti választásokat, az Egyesült Államokban pedig elnökválasztást tartanak, a dél-koreai hírszerzés pedig csütörtökön azt közölte, nem kizárt, hogy a voksolások közeledtével nő az észak-koreai katonai provokációk száma.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában