Számlagyár

2023.12.07. 06:20

Többrendbeli csalással is vádolják az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvérét

Megközelítőleg negyvenrendbeli csalás miatt áll bíróság előtt Vig Mór, akit a közelmúltban sok száz milliós számlagyár irányítása miatt vett őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – értesült a Magyar Nemzet.

Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója beszédet mond az Utcazene az utcán élõkért címû ingyenes koncerten a Széll Kálmán téren 2018. december 10-én

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A II. és III. Kerületi Bíróságon zajló eljárás tényét a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya is megerősítette a Magyar Nemzetnek. Úgy tudják, az okirat-hamisítás és ügyvédi visszaélés vádjával is zajló ügyben februárban döntés született, Vig Mórt pedig két év börtönbüntetésre ítélték, aminek végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztették.

Az ítéletet a Fővárosi Törvényszék nemrég hatályon kívül helyezte azzal az indokkal, hogy a sértettek tekintetében a polgárjogi igényről nem döntött az elsőfokú bíróság, amit pótolni kell. A Magyar Nemzet információi szerint az ügy sértettjei több millió forint kártérítést szeretnének. 

Emlékezetes, Vig Mórt a napokban többek között költségvetési csalással gyanúsította meg az adóhatóság. A NAV múlt szerdán név említése nélkül számolt be arról, hogy a bíróság letartóztatott egy praxisától eltiltott budapesti ügyvédet. A jogász olyan gazdasági társaságot működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több száz millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat.

Ezek mögött tényleges gazdasági tevékenység nem mutatkozott, a dokumentumok elszámolásának célja egyértelműen az adóelkerülés volt.

A NAV emberei 33 fővárosi helyszínen kutattak és – két kábítószer- és pénzkereső kutyát is bevetve – dokumentumokat, elektronikus adatokat, hamis kormányhivatali bélyegzőt, valamint nem kis mennyiségben készpénzt foglaltak le. A hatóság üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás elkövetése és más bűncselekmények miatt folytat eljárást a 37 éves férfi ellen. 

A teljes cikk ITT olvasható el. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában