Kalapozás

2024.01.06. 07:05

Szavazóival fizettetné ki a DK a rá kiszabott 90 milliós ÁSZ-bírságot

Gyurcsány Ferenc pártja évente összesen mintegy 740 millió forintos állami támogatást kap az adófizetők pénzéből.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) árnyékkormányának árnyék-miniszterelnöke, a párt EP-képviselője és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a párt budapesti nagygyűlésén, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóján tartott megemlékezésén az Egyetem téren 2023. március 15-én

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Morálisan megkérdőjelezhető, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) társadalmi összefogásban bízva próbálja meg összeszedni azt a 90 millió forintot, amelyet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata alapján Gyurcsány Ferenc pártjának kell törlesztenie – írja a Magyar Nemzet.

A pártelnök még karácsonykor beszélt a baloldal külföldi támogatásának ÁSZ-vizsgálati eredményéről, akkor Gyurcsány az ATV-ben azt mondta, alig két hét alatt több mint tízmillió forintot gyűjtöttek össze.

A Demokratikus Koalíciót évente több mint 313 millió forintos központi költségvetési támogatásban részesül. 2023-ban például a párt közel 478 millió forintból gazdálkodhatott, miután 25 milliót szedtek be tagdíjakból, és egyéb hozzájárulások címszó alatt közel 140 milliót tüntettek fel a gazdasági kimutatásban.

A DK-n kívül annak pártalapítványa is részesül költségvetési támogatásban. Az Új Köztársaságért Alapítvány évente összesen 264 millió forintot kap a központi költségvetésből. Gyurcsányék összességében tehát tavaly több mint 740 millió forintnyi bevételre tettek szert. Ennek ellenére most mégis társadalmi adakozásból fizetnék ki a 90 milliós büntetésüket.

A Magyar Nemzet cikke szerint a lakosságtól várni az ÁSZ-bírság kifizetését azért is álságos, mert a Demokratikus Koalíció másról sem beszél, mint az Orbán-kormány megszorításairól.

A teljes cikkért kattintson.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában