Folyamat

2024.03.07. 16:36

A svéd NATO-csatlakozás ratifikációs okirata eljutott Washingtonba (videó)

A köztársasági elnök aláírása után a külügyminiszternek is ellenjegyzenie kell, majd az okiratot el kell juttatni az amerikai külügyminisztérium megfelelő részlegéhez – mondta Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A svéd NATO-csatlakozás ratifikációs okirata leadásra került az amerikai külügyminisztériumnál – jelentette be csütörtökön a dokumentumot személyesen Washingtonba eljuttató Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki ezt követően telefonon egyeztetett svéd kollégájával.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető mindenekelőtt leszögezte, hogy a svéd NATO-tagság ratifikációját nemrég jóváhagyta az Országgyűlés, amihez lényeges volt a Magyarország és Svédország közötti bizalom újraépítése, amiért a két miniszterelnök is sokat tett, egyebek mellett a védelmi megállapodás kiterjesztésével, ami kellő alapot adott a folyamat továbbléptetéséhez.

Arról számolt be, hogy az elfogadott ratifikációs okmányt ilyenkor a köztársasági elnöknek kell aláírnia, ami kedden megtörtént, ezt követte a külügyminiszteri ellenjegyzés, majd a NATO szabályai szerint az okiratot fizikai valójában el kell juttatni az amerikai külügyminisztérium megfelelő részlegéhez.

„Ez a mai nap reggelén, hely idő szerint 8 órakor, azaz otthon délután 2-kor megtörtént. Utasításomra hazánk washingtoni nagykövete, Takács Szabolcs bement az amerikai külügyminisztériumba, bevitte a ratifikációs dokumentumot, (.) és ezáltal Magyarország részéről minden munkát elvégeztünk annak érdekében, hogy Svédország a NATO tagja lehessen” – közölte.

Szijjártó  Péter arra is kitért, hogy svéd kollégájával, Tobias Billströmmel is egyeztetett telefonon, aki szintén az amerikai fővárosban tartózkodik, mivel nekik is letétbe kell helyezniük a saját hasonló iratukat, amivel jelzik, hogy készen állnak a csatlakozásra.

 

Ha mindez megtörténik, akkor azt hiszem, hogy jövő hét elején már fel is vonhatják a svéd lobogót a NATO brüsszeli központjánál

– emelte ki.

Illetve tudatta, hogy svéd hivatali partnerével, aki köszönetet mondott a ratifikációért, abban egyeztek meg, hogy ezt lehetőségnek tekintik arra, hogy új lendületet adjanak a kétoldalú kapcsolatrendszernek annak érdekében, hogy az még előnyösebb legyen mindkét fél számára a jövőben.

A miniszter végül emlékeztetett rá, hogy az Országgyűlés jóváhagyási folyamata nem volt rövid, miután „a parlamenti képviselők jogosan tartották inzultusnak mindazt, amit kénytelenek voltak hallani egyes svéd politikusoktól az elmúlt hosszú években, amikor Magyarországot folyamatosan egyfajta boxzsáknak nézve nap mint nap alaptalan vádakkal ütötték, bántották”.

Ezek a vádak mind-mind hazugak és alaptalanok voltak. A magyar demokratikus berendezkedést nincs joga senkinek megkérdőjelezni. Magyarország demokrácia, s a magyar politikai berendezkedés egy jól működő, demokratikus politikai berendezkedés. És nem fogadunk el senkitől erre vonatkozó alaptalan kritikákat, jól láthatóan a parlamenti képviselők sem voltak hajlandók ezt eltűrni

 – mondta.

Tavaly ismét megdőlt a magyar–amerikai kereskedelmi forgalom rekordja

Tavaly meghaladta a kilencmilliárd dollárt, és ezzel ismét megdőlt a kereskedelmi forgalom rekordja az Egyesült Államok és Magyarország között, s közben folyamatosan érkeznek az amerikai beruházások is hazánkba – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Washingtonban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető elmondta, hogy

tavaly meghaladta a kilencmilliárd dollárt, így ismét megdőlt a kétoldalú kereskedelem csúcsa, ráadásul az Egyesült Államok immár Magyarország legfontosabb exportpiaca az Európai Unión kívül.

„Közben az amerikai beruházások egyre nagyobb mértéket öltenek Magyarországon. 2014 óta, amióta ezen szerkezetben működik a külgazdasági kormányzás, már 111 nagy amerikai beruházáshoz adtunk pénzügyi támogatást. Nem csoda, ha ma már 1700 amerikai vállalat működik Magyarországon, és több mint 100 ezer magyar embernek adnak munkát” – emelte ki.

Majd tudatta, hogy később találkozik az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács elnökével és tagvállalatainak vezetőivel, akiket arról fog tájékoztatni, hogy a hazai gazdaság immár túl van a háborús infláció okozta tavalyi nehézségeken, sikerült leszorítani az áremelkedés mértékét, és így újra a növekedésre tudnak koncentrálni idén.

Rámutatott, hogy az amerikai cégek mindig is fontos szerepet játszottak a magyar gazdasági növekedés fenntartásában, különösképp, hogy minden dimenzióban egyenletesen vannak jelen.

Hozzátette, hogy jelentős amerikai beruházások valósultak meg az autóipar, az elektronika területén, a szolgáltató ágazatban, illetve a legfelső szinten, a kutatás-fejlesztésben is, például a gyógyszeriparban és az információ-technológiában.

Szijjártó Péter azt közölte, hogy az amerikai vállalatok már a második legnagyobb beruházói közösséget alkotják hazánkban.

Egyértelmű előnyt kovácsoltak abból, hogy Európa legalacsonyabb adóit Magyarországon kell fizetni, a politikai stabilitást mindig nagyra becsülik, mert a velük kötött megállapodások tekintetében biztosak lehetnek abban, hogy a kormányzat azokat hosszú távon tiszteletben tartja és teljesíti

– fogalmazott.

Majd kitért arra is, hogy a magyar–amerikai biztonságpolitikai együttműködés is sikerként értékelhető, Magyarország aktívan szerepet vállal például az Iszlám Állam elleni koalíció munkájában is, s azon kevés NATO-tagállamok közé tartozik, amelyek teljesítik védelmi kiadásaikban a két százalékos GDP-arányt.

Továbbá szavai szerint fontos pont az is, hogy mindkét országban nagy szerepet játszik az atomenergia. „És persze azt is tudjuk, hogy a nukleáris energia nagy, széles körű nemzetközi együttműködésen alapul, hiszen hogyha nem lenne így, akkor nem fordulhatott volna elő, hogy tavaly Oroszország volt az első számú uránbeszállítója az Egyesült Államoknak” – mondta.

A miniszter végezetül hangsúlyozta, mindez jól demonstrálja, hogy a magyar–amerikai kapcsolat igazi sikertörténet a politikai szegmensen kívül.

„Aki csak a kommunikációs felszínt nézi, annak ez a kijelentés abszolút meglepetésnek tűnhet, hiszen azt láthatjuk, hogy a politikai téren a magyar–amerikai együttműködés jelenleg messze elmarad attól a szinttől, amelyet megszokhattunk Donald Trump elnöksége alatt” – jelentette ki.

„És láthatjuk azt, ahogyan az amerikai demokrata kormányzat és egyes amerikai szervezetek próbálnak befolyást szerezni a magyar belpolitikai folyamatokban, vagy ahogy látjuk a sokszor teljesen alaptalan és bántó bírálatokat, viszont mindennek ellenére a politikai együttműködésen kívül a magyar–amerikai együttműködés igazi sikertörténet” – tette hozzá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában