Diplomácia

2024.04.16. 16:43

Szijjártó Péter: szövetségre lépünk Panamával a világ blokkosodása ellen (videó)

Magyarország szövetségre lép a világ újbóli blokkosodásában ellenérdekelt közép-amerikai államokkal, köztük Panamával, amely hazánkhoz hasonlóan a keleti és a nyugati világ találkozási pontjaként működik – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Panamavárosban.

Szijjártó Péter: szövetségre lépünk Panamával a világ blokkosodása ellen

Forrás: Szijjártó Péter / Facebook

A tárcavezető leszögezte, hogy napjainkban a világ számos pontján zajlanak olyan események, amelyek akár önmagukban is fenyegetést jelentenek a globális biztonságra, összeadódva pedig még inkább.

És sajnos ebben a globális biztonsági fenyegetettségben a világ rohamléptekkel halad abba az irányba, hogy újra blokkokra szakadjon

– figyelmeztetett, emlékeztetve arra, hogy

ezen Magyarország mindig csak veszített, a kommunista diktatúra alatt például negyven évet.

„Ezért mi nem akarjuk, hogy a világ újra blokkokra szakadjon. És nem csupán Európában, hanem a világ számos pontján, így annak a hozzánk képest másik oldalán, Közép-Amerikában is számos olyan ország van, amelynek kifejezetten káros volna, ha a világot újra blokkokra szabdalnák fel” – hangsúlyozta.

„Mi most ezekkel az országokkal lépünk szövetségre. Szövetséget építünk a közép-amerikai államokkal, amelyek kifejezetten ellenérdekeltek a világ blokkosodásában, s kifejezetten abban érdekeltek, hogy a világtörténelem elkövetkezendő időszaka az összeköttetésekről és a világkereskedelem szabadságáról szóljon” – tette hozzá.

Világkereskedelem és világgazdaság

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy a kormány az elmúlt években sokat dolgozott a versenyképesség javításán, amelynek nyomán a világ egyik legnyitottabb gazdaságának számító Magyarország mostanra a világranglista 33. helyére került fel az exportteljesítmény vonatkozásában, ami a bruttó hazai termék (GDP) 85 százalékának felel meg.

Ezért nekünk alapvető érdekünk a világkereskedelem, a világgazdaság szabadsága. Mi Kelet és Nyugat találkozási pontja vagyunk Európában, és ugyanígy, a közép-amerikai országok közül is többen a keleti és a nyugati világ összekötő pontjaként működnek

– mondta.

Erre Panamát kiváló példának nevezte, aláhúzva, hogy a Panama-csatorna fenntartása alapvető érdek a világkereskedelem akadálymentessége szempontjából, anélkül az egész világgazdaság nagyon nehéz helyzetbe kerülne, ugyanis itt halad át a kelet-nyugati áruforgalom egy jelentős része.

„Ezért Panama is abban érdekelt, hogy a világkereskedelem szabad maradjon, Panama is ellenérdekelt a világ blokkosodásában” – tette hozzá.

Majd kifejtette, hogy a blokkosodás megakadályozásához békére és szoros kereskedelmi kapcsolatokra van szükség. „Ezért Panamával együtt szorgalmazzuk a biztonsági típusú konfliktusok békés rendezését és a világkereskedelem akadálytalanságának fenntartását” – jelentette ki.

A miniszter tudatta, hogy hamarosan végső fázisába kerül az Európai Unió és hat közép-amerikai ország társulási megállapodása, így annak a végrehajtása már a soros magyar elnökségre fog maradni.

Aláhúzta: a kormány azon fog dolgozni, hogy minél szorosabb legyen az együttműködés az európai és a közép-amerikai országok között a világ újbóli blokkosodásának elkerülése, a szabad világkereskedelem megőrzése érdekében.

Bár Magyarország és Panama között majd tízezer kilométernyi távolság van, mégis egy a célunk, ezért szövetséget kötöttünk annak érdekében, hogy közösen érveljünk a béke mellett, és hogy a következő időszak az összeköttetésekről szóljon, ne a világ blokkosodásáról

– közölte.

Végül rámutatott, hogy évente tíz panamai hallgató tanulhat ösztöndíjjal magyarországi egyetemeken, és nagy a túljelentkezés.

Emellett igen keresettek az országban a fejlett hazai vízgazdálkodási, mezőgazdasági, hulladékkezelési és gyógyszergyártási technológiák, így több magyar vállalat is megjelenhet a helyi piacon, ami rendkívül jó ugródeszka lehet a térségbeli terjeszkedéshez is – tájékoztatott.

Szijjártó Péter kedden megkezdett közép-amerikai körútja első állomásán Panama külügyminiszterével és kereskedelmi miniszterével, illetve Panamaváros érsekével is tárgyalni fog.

Az élő bejelentkezést itt tekintheti meg: 

A magyar kormánynak célja az együttműködés fejlesztése az EU és Közép-Amerika között

Magyarország az idei soros európai uniós elnöksége idején sokat szeretne dolgozni az együttműködés fejlesztésén a közösség és a közép-amerikai országok között – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Panamavárosban.

A tárcavezető a panamai kollégájával, Janaina Tewaney Mencomóval közös sajtóértekezletén aláhúzta, hogy hamarosan a végéhez ér az EU és hat közép-amerikai állam társulási egyezményének ratifikációja, így annak életbe léptetése és végrehajtása a júliusban kezdődő magyar elnökségi félév idejére fog esni.

Beszédében kiemelte, hogy erre nagy szükség van jelenleg, amikor a világ újból a blokkosodás irányába halad, ami rossz hír Magyarország és Panama számára egyaránt, hiszen mindkét ország a konnektivitás pártján áll.

Magyarország és Panama majdnem tízezer kilométernyi távolságra van egymástól, de ennek ellenére az érdekeink számos ponton azonosak. Magyarország a keleti és a nyugati gazdaság találkozási pontja Európában, Panama pedig a keleti és a nyugati óceánok összekötő országa

– mutatott rá.

Méltatta a Panama-csatorna szerepét a szabad és akadálymentes kelet-nyugati kereskedelemben, arra is kitérve, hogy jól látható, milyen zavarokat tudott okozni a Szuezi-csatorna ellehetetlenülése.

„Ha a világkereskedelemnek ilyen fontos ütőereit egyszerre lehetetleníti el a terrorfenyegetettség vagy egy fegyveres konfliktus, akkor az az egész világkereskedelmet és az egész világgazdaságot mélyütéssel gyakorlatilag a padlóra tudja küldeni” – figyelmeztetett.

Ezért Panama és Magyarország együttesen áll ki a béke mellett, együtt áll ki a szabad és tisztességes világkereskedelem mellett

– jelentette ki.

„Ma elhatároztuk, hogy szövetségre lépünk, és ennek keretében együtt lépünk fel a világ blokkosodása ellen, az összeköttetések bővítése érdekében” – tette hozzá.

Illegális bevándorlás

Szijjártó Péter érintette az illegális bevándorlás kérdését is, leszögezve, hogy Magyarország ebben nem lehetőséget, hanem veszélyt lát, különösen a tranzit- és a célországok vonatkozásában.

Az illegális migráció magával hozza a terrorfenyegetést, a szervezett bűnözést, illetve a droghasználat terjedését, ezért az illegális migrációval szemben fel kell lépni. Szigorú migrációs politikára van szükség ahhoz, hogy országaink és polgáraink biztonságát garantálni tudjuk

– vélekedett.

„Ezért Panamával együtt lépünk fel, hogy az illegális migrációnak megálljt lehessen parancsolni, s így a világ egyetlen állama se legyen kiszolgáltatva az illegális migráció jelentette biztonsági kockázatoknak” – hangsúlyozta.

Kiemelte: a sikeres magyar fellépés kulcsa, hogy nem emberi jogi, hanem biztonsági kérdésként kezelik az ügyet a hatóságok, ugyanis a határsértés bűncselekmény, támadás egy ország szuverenitása ellen.

„Visszautasítunk minden olyan, nemzetközi szervezetektől, NGO-któl származó bírálatot, amely minket abba az irányba nyomna, hogy nyissuk ki a határunkat, és engedjünk be mindenkit. Szó sem lehet róla” – szögezte le.

Segítségnyújtás

Illetve ennek kapcsán arról is beszámolt, hogy a felek tárgyalni fognak arról, hogy Magyarország milyen típusú segítséget, tanácsot, hozzájárulást tud nyújtani Panama határainak hatékonyabb védelméhez.

A miniszter végül a kölcsönös tisztelet fontosságát hangsúlyozta a kétoldalú együttműködésben, szavai szerint ennek biztos alapját adja az ösztöndíjprogram, amelynek keretében évente tíz panamai hallgató tanulhat magyarországi egyetemeken.

Emellett biztos jövőt ad ezen együttműködésünknek az agrár-felsőoktatási kapcsolatunk, a lehetséges gyógyszergyártási együttműködésünk, valamint a magyar víz- és hulladékgazdálkodási technológiák bevetése itt, Panamában

– sorolta.

Majd rámutatott, hogy a kormány számos hazai vállalat külföldi beruházásaihoz támogatást nyújt, így ha a panamai fél felajánlja a speciális gazdasági zóna kedvezményeit, akkor a kétoldalú együttműködés új sikertörténete lehet a gyógyszeripar, miután a szektor egyik szereplője már Brazíliában is megvetette a lábát.

„Ma egy politikai készségről és nyitottságról tettünk tanúbizonyságot kölcsönösen, s a csapataink most meg fogják beszélni a technikai részleteket, és remélem, hogy sikerrel fogunk járni” – összegzett.

A sajtótájékoztató itt tekinthető meg:

„A következő félévben az európai uniós elnökség miatt, a mi dolgunk lesz az Európai Unió és a közép-amerikai országok kapcsolatainak az előremozdítása” – írja bejegyzésében Szijjártó Péter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában