Gyanús kapcsolódások

2024.05.18. 19:15

Fenyegetőzik Magyar Péter, Soros-féle felforgatásra készülhetnek

MW

Magyar Péter

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Magyar Péter nemrég Újfehértón fenyegető üzenetet fogalmazott meg – mutatott rá a Magyar Nemzet.

Ígérem, hogyha ezt folytatják, akkor 2024. június 8-án nem leszünk annyira békések Budapesten a Hősök terén

– mondta a magát liberálisnak valló politikus, aki azt is hozzátette: „ott nem fognak minket megállítani”. Mindez nemcsak a szomszédunkban zajló háború és a Robert Fico elleni merénylet miatt aggasztó, hanem azért is, mert nagy erők, több Soros által finanszírozott szervezet sorakozott fel Magyar mögött. Ezek pedig a Szrgya Popovics és Saul Alinsky által leírt felforgató módszerekhez is köthetők – figyelmeztet a lap.

Emlékeztetnek: miközben Magyar Péter – ígéretei ellenére – továbbra sem számolt be arról, kik pontosan kik és milyen összegekkel finanszírozzák rendezvényeit és politikai építkezését, az elmúlt három hónapban több esetben is kiderült, hogy a Soros-hálózat segít neki. Dollármédiumok kezdték meg az építését, Molnár Áron „NoÁr” is feltűnt a támogatói között, és közvetett kapcsolatokra derült fény Bajnai Gordon környezetével. 

Mindez azért fontos, mert korábban Bajnai építkezését is támogatta Soros, majd a 2022-es választás előtt külföldről finanszírozták Márki-Zay Péteréket, illetve Bajnai DatAdat nevű vállalkozását, amely a baloldal kampányát szervezte.

Más országok példájából is tudható, hogy Soros célja a felforgatás, majd a hatalomátvétel. Soros György és lobbistái már korábban totális szembefordulást hajtotta végre Magyarországgal szemben – szögezi le a Magyar Nemzet, amelynek teljes, részletes cikke ITT olvasható,

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában