Merénylet

2024.05.19. 12:35

Talán mégsem egyedül cselekedett a Robert Ficót megsebesítő támadó

A nyomozóhatóságok annak lehetőségét is vizsgálják, hogy talán mégsem egyedül cselekedett a Robert Fico szlovák miniszterelnököt életveszélyesen megsebesítő merénylő - mondta Matús Sutaj Estok szlovák belügyminiszter újságíróknak nyilatkozva Pozsonyban vasárnap.

MW

Virágot tesz le egy nő a Robert Fico szlovák miniszterelnököt ápoló besztercebányai F. D. Roosevelt Kórház előtt 2024. május 18-án

Forrás: MTI/AP

Fotó: Lefterisz Pitarakisz

A tárcavezető szerint vannak erre utaló jelek.

Közölte, nyomozócsoportot állítottak fel, amely azt a lehetőséget is vizsgálja, hogy nem egy "magányos farkasról" volt szó, mint azt korábban feltételezték. 

Estok szerint az egyik ilyen nyom az, hogy két órával a merénylet után az elkövető Facebook-oldaláról tartalmakat töröltek, amikor már hatósági őrizetben volt, vagyis amikor már nem férhetett hozzá ezekhez. Hozzátette: nagy valószínűséggel a törlést nem a gyanúsított felesége végezte el.

Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében "bizonyos emberek csoportja" állhat, amelynek tagjai "egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében".

Robert Kalinák szlovák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter vasárnap közölte, hogy a meglőtt szlovák kormányfő a legrosszabbon túl van, már nincs életveszélyben, de intenzív ellátásra szorul.

Robert Fico már nincs életveszélyben

A meglőtt szlovák kormányfő a legrosszabbon túl van, már nincs életveszélyben – közölte vasárnap Robert Kalinák szlovák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter.

Négy nappal a kormányfő elleni támadás után Kalinák azt mondta, hogy "egyelőre elmúltak a legrosszabb félelmek", ugyanakkor a politikust egyelőre nem szállítják el a besztercebányai kórházból. 

Már nincs közvetlen életveszélyben, de állapota továbbra is súlyos, és intenzív ellátásra szorul

 – tette hozzá a miniszterelnök-helyettes.

ROOSEVELT, Franklin D.; FICO, Robert
Az emberek jókívánságaikat vetik papírra a Robert Fico szlovák miniszterelnököt ápoló besztercebányai F. D. Roosevelt Kórház előtt 2024. május 18-án 
Fotó: Lefterisz Pitarakisz / Forrás: MTI/AP

A kormányfő szerda óta van kórházban, amikor egy férfi tüzet nyitott rá. A kormányfő sérülései nagyon súlyosak voltak. Szerdán egy ötórás, pénteken pedig egy rövidebb műtéten esett át a közép-szlovákiai Besztercebánya kórházában.

Úgy ítélhetjük meg, hogy az állapota stabil, és a prognózis pozitív

– mondta Kalinák a kórház előtt. 

Most már mindannyian egy kicsit nyugodtabbak vagyunk

– mondta, hozzátéve, hogy Fico egyelőre a kórházban marad.

A támadó, akit a szlovák média a 71 éves Juraj Cintulaként azonosított, öt lövést adott le Robert Ficóra, négyszer eltalálva őt.

A férfit szombaton a Pozsonytól északkeletre fekvő bazini (Pezinok) székhelyű speciális bíróság elé állították, ahol előzetes letartóztatásba helyezték.

 Az 59 éves Robert Fico azóta tölti be a kormányfői tisztséget, hogy Irány (Smer-SD) nevű pártja tavaly ősszel megnyerte a parlamenti választásokat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában