Valótlan

2024.05.22. 16:20

Szabálytalan, több mint húszéves szerződésekkel vádolja a köztársasági elnököt Gyurcsány felesége

Dobrev Klára úgy fogalmazott, hogy "a csongrádi földmaffia” működését mutatja be, amelynek szerinte „az egyik figurája Sulyok Tamás".

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

– Bizonyítékokkal igazolom, hogy Sulyok Tamás egy köztörvényes bűnöző! – hangoztatta Dobrev Klára - írja a Magyar Nemzet.

 A Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselőjének összehívott sajtótájékoztatóján Kálmán Olga azzal kezdett el fenyegetőzni, hogy a miniszterelnök Novák Katalin kegyelmi ügye után sem dőlhet hátra, ugyanis „hetek óta tartó nyomozó- és kutatómunka végére került pont”.

Gyurcsány Ferenc felesége ezután kijelentette:

Bizonyítom, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök köztörvényes bűnöző, aki a földmaffia figurájaként, ügyvédként, törvényellenesen, vélhetően bűnszervezetben, pénzért játszott át magyar termőföldeket külföldieknek.

 

Dobrev Klára azt állította, hogy az ügylet strómanokon és zsebszerződéseken keresztül zajlott, és körülbelül ezer hektárt érintett.

A DK árnyék-miniszterelnöke végül lemondásra szólította fel Sulyok Tamást.

A teljes cikket ITT olvashatja el. 

A Sándor-palota közleménye

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök több, mint 10 éve nem gyakorolja ügyvédi hivatását. Ügyvédi tevékenysége során mindenben a hatályos jogszabályoknak és ügyvédi esküjének megfelelően járt el. Dr. Sulyok Tamásnak nincsen takargatnivalója. Törvénybe ütköző szerződés megkötésében soha nem működött közre.

Az államfő állampolgárként, jogászként, alkotmánybíróként és a testület elnökeként is bízott, és bízik most is a magyar igazságszolgáltatás rendszerében.

Az államfő a mesterségesen felkorbácsolt politikai hangulat ismeretében nem lepődik meg a személyét ért támadáson, egyúttal az elhangzott rágalmakat a választási kampány részének, mindazonáltal rendkívül tisztességtelennek tartja, és határozottan visszautasítja.
A rágalmazóval szemben a Sándor-palota megteszi a megfelelő jogi lépéseket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában