AUR

2024.07.14. 07:00

Felkavaró dokumentumfilm mutatja be a magyargyűlölő román párt tevékenységét (videó)

Felkavaró dokumentumfilm készült a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) magyargyűlöletéről. Az erdélyi Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat az Arany horizontok – az AUR felemelkedése című dokumentumfilmben összegezte mindazt, amit a szélsőséges párt képvisel.

MW

Az úzvölgyi magyar katonatemetőben randalírozó szélsőséges románok

Forrás: MTI

Fotó: Veres Nándor

– A mindennapok gondjai mellett hajlamosak vagyunk elfelejteni az AUR magyarokkal szemben elkövetett folyamatos uszítását, és egyáltalán azt az egzisztenciális fenyegetést, amit ez a szervezet jelent ránk nézve – mondta a már megtekinthető alkotásról Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője a Maszol.ro portálnak.

A célunk ezzel a dokumentumfilmmel az, hogy felrázzuk a magyar közösséget úgy, hogy megmutatjuk nekik, mekkora fenyegetést jelent ez a szélsőséges politikai párt és a hozzá kötődő mozgalmak a magyarságra

– fogalmazott a sepsiszentgyörgyi jogvédő.

Benkő Erika elmondta, riadalmat keltett benne az AUR társadalmi támogatottságának növekedése, hogy a román fiatalok között is egyre népszerűbb a politikai formáció. 

Az AUR egyrészt olyan agresszív nacionalizmussal operál, amely nyíltan kimondja, hogy a magyarok nemkívánatosak az országban, de tulajdonképpen a fizikai agressziótól sem riadnak vissza, ezt láttuk az úzvölgyi eseményeknél, de a parlamentben is súrolta már a fizikai agresszió határát az, ahogy az AUR képviselői rátámadtak az RMDSZ képviselőire, nem is egyszer

– közölte. – Az Arany horizontok című dokumentumfilm brutálisan ütős lett. Így keretezve és összefoglalva bemutatni mindazt, amit az AUR képvisel, megdöbbenti a nézőt – jelentette ki Benkő Erika.

A filmet itt tudja megtekinteni:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában