Közel-keleti konfliktus

2024.07.14. 10:49

A Hamász cáfolja, hogy felfüggesztette a tárgyalásokat

Az izraeli–palesztin háború 282. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Palesztinok állnak sorban vízért Khan Yunis városában a Gázai övezet déli részén

Forrás: AFP

Fotó: Bashar Taleb

Palesztin-párti tüntetőkkel csaptak össze a rendőrök Berlinben

Többen megsérültek Berlinben, amikor rendőrök csaptak össze mintegy hatszáz palesztinpárti tüntetővel - közölte a német főváros rendőrsége vasárnap.

Hét tüntető és 17 rendőr sérült meg, 28 személy ellen emeltek vádat testi sértés, ellenszegülés, illetve uszítás miatt. Késő délután a demonstráció szervezői beszüntették a megmozdulást, mintegy 250 tüntető azonban a helyszínen maradt, tiltott jelszavakat kiabálva és üvegekkel dobálva a rendőröket és az újságírókat. A rendőrök ezután kezdték el erővel kiszorítani a tüntetőket a területről, eközben sérült meg a hét demonstráló, akik közül négyet szállítottak kórházba.

A Hamász cáfolja, hogy felfüggesztette a tárgyalásokat

A Hamász palesztin terrorszervezet hivatalosan cáfolta azt a korábbi értesülést, miszerint felfüggesztette a túszalkuról és a tűzszünetről folytatott tárgyalásokat egyik vezetője, Mohammed Deif likvidálásának szombati kísérlete után - közölte a szervezet hivatalos nyilatkozatban vasárnap.

A Hamász hivatalos közleményben alaptalannak nevezte és cáfolta azt a jelentést, amely szerint a Mohammed Deif elleni merénylet nyomán leállította volna a tárgyalásokat Izraellel.

Mindenki számára világossá vált, hogy Netanjahu és kormánya népünk elleni eszkalációjának egyik célja, hogy elzárja az utat a megállapodás felé, amely megállítja a népünk elleni agressziót

 - közölte a szervezet.

Egy palesztin férfi a megsérült sátrakat nézi az izraeli bombázás helyszínén, a Gázai övezet déli részén fekvő Khan Yunis város al-Mawasi táborában  2024. július 14-én, 
Fotó: Bashar Taleb / Forrás: AFP

Előzőleg a Hamász egyik magas rangú tisztviselője bejelentette, hogy a szombaton célba vett Deif, a Hamász katonai szárnyának főparancsnoka "jól van" az ellene tegnap, Hán-Júnisz nyugati, külső részén elkövetett célzott likvidálási kísérlet után.

 merényletkísérletben palesztin források szerint több tucat gázai vesztette életét, és a légicsapás megölte a Hamász helyi dandárjának parancsnokát, Rafa Szalamát.

Ekkor a Hamász egyik tisztviselője közölte, hogy úgy döntöttek, hogy leállítják a túszok szabadon bocsátásáról és a háború befejezéséről szóló tárgyalásokat az "Izrael által elkövetett tömeggyilkosságok" és Izrael hozzáállása miatt. A bejelentés szerint Iszmail Haníje, a Hamász politikai irodájának Katarban élő vezetője közölte a közvetítő országok képviselőivel, hogy a tárgyalások felfüggesztése mellett döntöttek, mert "Izrael komolytalan, időt húz és akadályokat állít".

Szombat este ismét tömegek követelték Izrael utcáin az október 7-én a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok kiszabadítását, vizsgálóbizottság felállítását, és előrehozott választásokat.

Jeruzsálemben a miniszterelnöki hivatalnál tömegtüntetésen tiltakoztak a túszok családtagjai és támogatóik, miután négy napon át a rendkívüli hőségben Tel-Avivból Jeruzsálembe meneteltek, hogy a túszalku aláírását követeljék.

A Hamász felfüggesztette a tárgyalásokat az egyik vezetője elleni támadás után

Az Hamász palesztin terrorszervezet felfüggesztette a túszalkuról és a tűzszünetről folytatott tárgyalásokat egyi vezetője, Mohammed Deif likvidálásának szombati kísérlete után - közölte a szervezet képviselője vasárnap.

A Hamász egyik magas rangú tisztviselője bejelentette, hogy a szombaton célba vett Deif, a Hamász katonai szárnyának főparancsnoka "jól van" az ellene tegnap, Hán-Júnisz nyugati, külső részén elkövetett célzott likvidálási kísérlet után. A közvetítésben részt vevő egyiptomi források is megerősítették a tárgyalások befagyasztását.

A merényletkísérletben palesztin források szerint több tucat gázai vesztette életét, és a légicsapás megölte a Hamász helyi dandárjának parancsnokát, Rafa Szalamát.

A tisztviselő hozzátette, hogy úgy döntöttek, hogy leállítják a túszok szabadon bocsátásáról és a háború befejezéséről szóló tárgyalásokat az "Izrael által elkövetett tömeggyilkosságok" és Izrael hozzáállása miatt.

A bejelentés szerint Iszmail Haníje, a Hamász politikai irodájának Katarban élő vezetője közölte a közvetítő országok képviselőivel, hogy a tárgyalások felfüggesztése mellett döntöttek, mert 

Izrael komolytalan, időt húz és akadályokat állít.

Szombat este ismét tömegek követelték Izrael utcáin az október 7-én a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok kiszabadítását, vizsgálóbizottság felállítását, és előrehozott választásokat.

Jeruzsálemben a miniszterelnöki hivatalnál tömegtüntetésen tiltakoztak a túszok családtagjai és támogatóik, miután négy napon át a rendkívüli hőségben Tel-Avivból Jeruzsálembe meneteltek, hogy a túszalku aláírását követeljék.

Sokan életüket vesztették egy izraeli támadásban Gázavárosban

Legalább 17 palesztin meghalt és 50 megsebesült a Gázavárosra vasárnap kora reggel mért izraeli csapásokban - közölték a polgári vészhelyzeti és az egészségügyi tisztviselők.

A halálos áldozatok legalább négy különálló izraeli légicsapás következtében haltak meg, amelyek a város különböző területein lévő négy házra mértek csapást.

Lakosok és palesztin egészségügyi tisztviselők szerint az izraeli hadsereg fokozta a területen elleni támadásokat.

Szombaton egy izraeli légicsapás legalább 91 palesztint ölt meg egy kijelölt humanitárius övezetben Gázában - közölte az enklávé egészségügyi minisztériuma. A támadás hetek óta a leghalálosabb volt Gázában.

Izrael szerint a támadás célpontja Mohammed Deif, a Hamász katonai vezetője volt, de bizonytalan, hogy megölték-e őt.

A Hamász szélsőséges iszlamista szervezet közölte, hogy az izraeli állítások, miszerint a csoport vezetőit vette célba, hamisak, és a támadás igazolására irányultak. Iszmáil Haníje, a Hamász politikai vezetője vasárnap az AFP francia hírügynökségnek elmondta, a mozgalom úgy döntött, leállítja a Gázai övezetben a tűzszünetről szóló tárgyalásokat, egyben elítélte az izraeli "komolytalanságot" és "mészárlásokat".

Közben a palesztin iszlamista mozgalom egy másik magas rangú tisztségviselője ugyancsak az AFP-nek arról számolt be, hogy a szervezet fegyveres szárnyának vezetője, Mohammed Deif, aki szombaton egy izraeli csapás célpontja volt, életben van.

Izraeli támadás érte Damaszkuszt és környékét

Izraeli légitámadás érte a szíriai fővárost, Damaszkuszt és környékét vasárnapra virradóra - számolt be a SANA helyi hírügynökség egy katonai forrásra hivatkozva.

A tájékoztatás szerint egy katona meghalt és három másik megsebesült az izraeli csapásokban, amelyek több állást céloztak Damaszkusz közelében és annak külvárosában.

Egy katona meghalt, három másik pedig megsebesült az izraeli ellenség által ma (vasárnap) éjfél után indított légitámadás következtében

 - közölte a SANA. "A támadást a megszállt szíriai Golán-fennsíkról indították, célba véve több katonai állást a déli régióban és egy lakóépületet Damaszkusz Kafr Szúsza negyedében" - derült ki a közleményből. Az idézett forrás szerint a légvédelemnek sikerült "nagy számban" megsemmisíteni ellenséges rakétákat.

A hírügynökség olyan fotókat tett közzé, amelyeken a robbanás okozta kráterben tűz látható.

A főváros egyik előkelő negyedében, Kafr Szúszában  hivatalos épületek, katonai és biztonsági parancsnokságok, valamint egy iráni kulturális központ található - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

A Sam FM helyi rádióállomás arról számolt be, hogy "egy lőszerraktár felrobbant a fővároshoz közeli állást célba vevő izraeli támadást követően".

A detonációk nagyon hangosak és egymást követőek voltak. Erős lőporszag volt érezhető 

- mondta az AFP francia hírügynökségnek egy Damaszkusz központjától nyugatra fekvő Mezzeh kerületben élő lakos.

Az izraeli csapások azóta szaporodtak meg, hogy a Hamász palesztin iszlamista mozgalom fegyveresei október 7-én megtámadták Izrael déli részét, 1200 embert megöltek, és mintegy 250-et elhurcoltak.

A gázai egészségügyi tisztviselők szerint azóta több mint 38 ezer palesztin halt meg az izraeli katonai offenzívában.

Ez történt szombaton:


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában