Alaptalanul

2024.11.29. 21:08

Feljelentést tett hivatali visszaélés és hamis vád miatt az Építési és Közlekedési Minisztérium

Az Építési és Közlekedési Minisztérium feljelentést tett hivatali visszaélés és hamis vád miatt a Youtube internetes platform Partizán elnevezésű csatornáján 2024. november 27. napján "Kitálal a kormányfőtanácsos… " címmel közzétett műsorban megjelentekkel összefüggésben – tudatta közleményében a tárca.

A Magyar Nemzeti Bank épülete

Forrás: MTI/MTVA

Fotó: Róka László

A műsorban látható felvételek alapján feltételezhető, hogy állami szervektől belső felhasználásra szánt dokumentumokat tulajdonítottak el. Ezen dokumentumok részleteit később szövegkörnyezetükből kiragadva, manipulatív módon tárták a nyilvánosság elé. Mindez alkalmas volt arra, hogy a Minisztérium törvényes működésébe vetett közbizalmat súlyosan rombolja. Ezen magatartásukkal az ismeretlen elkövető vagy elkövetők álláspontunk szerint megvalósították a hivatali visszaélés bűntettét, amellyel összefüggésben a mai napon feljelentéssel éltünk – írták.

Ismereteink szerint a manipulatív módon bemutatott dokumentumok felhasználásával büntetőeljárást kezdeményeztek tárcánk egyik államtitkárával szemben. Tárcánk és annak állami vezetői mindenkor a jogszabályokat legmesszebbmenőkig betartva látják el feladataikat, a felhozott vádaknak pedig semmilyen alapját nem látjuk. Az alaptalanul megvádolt kollégánk védelmében ezért a mai napon hamis vád miatt ugyancsak feljelentéssel éltünk

 – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában