Folyik a nyomozás

5 órája

Előzetes letartóztatásba helyezték a magdeburgi karácsonyi vásár elleni terrortámadás gyanúsítottját – frissül

Az 50 éves muzulmán hátterű férfit szombat este állították a magdeburgi kerületi bíróság elé a pénteki incidenst követően. A magdeburgi terrortámadásban öt ember vesztette életét, negyvenegyen pedig súlyosan megsérültek. Egy ott élő magyar nő szerint félelem és rettegés uralkodik a német városban. A támadás miatt rengeteg tüntető vonult az utcára Magdeburgban.

Helyszínt biztosító rendőrök 2024. december 21-én, miután az előző este este egy szaúd-arábiai származású, Németországban élő orvos autóval a magdeburgi karácsonyi vásár látogatói közé hajtott

Forrás: EPA

Fotó: Filip Singer

Cikkünk frissül!
Előzetes letartóztatásba helyezték a magdeburgi terrortámadás gyanúsítottját. A férfit azzal vádolják, hogy egy autóval a tömegbe hajtva megölt négy nőt és egy kilencéves fiút a németországi Magdeburg karácsonyi vásárán – írja a Magyar Nemzet.

Magdeburgi terrortámadás
Magdeburgi terrortámadás: A gyászolók által a helyszín közelében lévő Szent János-templom előtt elhelyezett virágok és mécsesek 2024. december 21-én, miután az előző este egy szaúd-arábiai származású, Németországban élő orvos autóval a magdeburgi karácsonyi vásár látogatói közé hajtott
Fotó: Michael Probst / Forrás: MTI/AP

A lap emlékeztetett: az 50 éves muzulmán hátterű Taleb al-Abdulmohsent szombat este állították a magdeburgi kerületi bíróság elé a pénteki incidenst követően, amikor egy fekete BMW-vel kegyetlenül belehajtott a zsúfolt vásárba, több mint 200 embert megsebesítve és öt ember halálát okozva.

A magdeburgi rendőrség közölte, hogy a nyomozás folytatódik, és kérik a szemtanúkat, hogy küldjenek be fényképeket vagy videófelvételeket az esetről.

Vasárnap reggel a magdeburgi rendőrség megerősítette, hogy egy kiskorú mellett négy nő – 45, 52, 67 és 75 évesek – is életét vesztette az incidensben.

A bíró előzetes letartóztatást rendelt el öt rendbeli gyilkosság, többrendbeli gyilkossági kísérlet és többrendbeli veszélyt okozó testi sértés miatt

– áll a közleményben.

Magdeburgi terrortámadás: tudatosan megtervezett, előkészített cselekmény volt

A gázolásos támadással a magdeburgi merénylet elkövetője visszatért a korábban alkalmazott terrorista módszerek egyikéhez – mondta a Magyar Nemzetnek Kis–Benedek József, nemzetbiztonsági szakértő, aki szerint egyértelmű, hogy terrorcselekmény történt a németországi város karácsonyi vásárán. A szakértő hangsúlyozta, a német hatóságoknak kell tisztázni, hogy a cselekmény egyéni indíttatású volt, vagy szervezett.

További részletekért kattintson.

Félelem uralkodik Magdeburgban

Megrázó nyilatkozatot tett a Magyar Nemzetnek egy Magdeburgban élő magyar nő a terrortámadás után. Félelem és rettegés uralkodik az eset után a német városban – mondta a lap kérdésére a neve elhallgatását kérő magyar.

Borzasztó. Nem merészkedtünk be a város szívébe szombaton. Délelőtt a megszokott, külvárosi üzletközpontban vásároltunk. Kevés ember volt, általában hétvégén tömeg van

– nyilatkozta a nő.

Mint mondta, rendőröket láttak mindenfelé a pénteki terrortámadást követően. Kiemelte, nem érti, hogy miért nem garantálták a hatóságok az emberek biztonságát.

Óriási tüntetés a magdeburgi támadás miatt Németországban

A támadás miatt rengeteg tüntető vonult az utcára Magdeburgban. A tüntetők között többen az arcukat eltakarva fekete ruhában voltak. A tüntetők a migránsok hazatoloncolását akarják – számol be róla a Magyar Nemzet.

Elon Musk durván bírálta Scholzot

Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója élesen bírálta a német kormányt a magdeburgi karácsonyi vásári terrortámadás után, Olaf Scholz kancellár azonnali lemondását követelte, és az AfD párt mellett foglalt állást – számol be róla a Magyar Nemzet.

Musk kritikáját J. D. Vance, Donald Trump hivatalba lépő alelnöke is megosztotta, bár közvetetten, az AfD párt támogatására utalva. A  X-en Musk több bejegyzésben is kifejezte véleményét a terrortámadással kapcsolatban.

Az ötvenéves, muszlim hátterű Taleb al-Abdulmohsen 2006 óta élt Németországban, orvosként dolgozott, 2016-ban politikai menekültként kapott menedékjogot.

A szaúdi hatóságok többször is felhívták a német kormány figyelmét a férfi közösségi médiában látható bejegyzéseire és kérték a kiadatását, de a kérésre nem reagáltak. 

Követői lehetnek a magdeburgi terroristának

A magdeburgi karácsonyi vásáron történt támadás utánzásától tart Olaszországban az ünnepek közeledtével a belügyminiszter, Matteo Piantedosi, aki a legmagasabb szintű készültséget rendelte el a jubileumi szent év keddi nyitónapjára – írja a Magyar Nemzet.

Matteo Piantedosi belügyminiszter szombat délután újabb nemzetbiztonsági egyeztetést tartott, amelyen maximális figyelemre szólította fel a hatóságokat. A tárcavezető rámutatott, hogy Olaszországban a karácsonyi vásárok, a szilveszteri koncertek, az ünnepi egyházi események mellett rendkívüli biztonságot igényel a a jubileumi szent év is, amelyet Ferenc pápa kedd este nyit meg a Szent Péter-bazilika szent kapujának a megnyitásával.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az utcákon, tereken zajló nyilvános eseményekkel egy időben a szélsőséges, radikális iszlám olaszországi híveit, csoportjait is megfigyelés alatt kell tartani. 

Matteo Piantedosi hangsúlyozta, hogy Olaszországot az utóbbi időben nem érte közvetlen terrorfenyegetés, de a nemzetközi háborús helyzet mély feszültséget teremt, és a kereszténység központjaként Róma továbbra is a dzsihadista propaganda célpontjai között szerepel. A miniszter közölte, hogy év eleje óta nyolcvankét személyt utasítottak ki az országból, mert nemzetbiztonsági szempontból veszélyesnek találták őket.

Az olaszországi repülőtereken, kikötőkben, vasútállomásokon, autósztrádákon kiemelt a készültség, ahogyan a vallási helyszíneken, többek között a zsinagógáknál is. 

Piantedosi elmondta, hogy a legnagyobb veszélyt, ahogyan Magdeburgban is történt, a „magányos farkasok” jelentik, akik gyakran ismeretlenek a hatóságok előtt, és nem adnak szándékaikról előzetes jelet. 

További részletekért kattintson.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában