Lejárató kampány

6 órája

Szijjártó Péter: nem szabad felülni az ukrán elnöki provokációinak (videó)

Az ukrán elnök az elmúlt napokban csúnya kampányt indított Magyarországgal szemben a nemzetközi porondon, azonban nem szabad felülni a provokációinak – jelentette ki Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban rámutatott arra is, hogy a bukott amerikai kormányzat politikai bosszúja a paksi bővítés akadályozása. A tárcavezető az ENSZ Közgyűlésének migrációval foglalkozó ülésén először is figyelmeztetett, hogy az emberiség most a veszélyek korát éli, a háborúk, a terrorfenyegetettség és a szélsőségesség terjedése miatt egyre többen kényszerülnek otthonuk elhagyására.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Forrás: MTI

Fotó: Purger Tamás

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy már több mint ezer napja dúl az ukrajnai háború, és ezen idő alatt kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a magyar kormánynak igaza van abban, hogy a harctéren nincs megoldás, kizárólag tárgyalások útján jöhet el a fegyveres konfliktus rendezése.

SZIJJÁRTÓ Péter
Az ukrán elnök az elmúlt napokban csúnya kampányt indított Magyarországgal szemben – hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter
Fotó: Bodnár Boglárka / Forrás: MTI

„De ezer nap után is vannak, akik még teljes mértékben próbálják eltagadni a valóságot. Ezer nap után is vannak, akik abszolút nem képesek felfogni, hogy teljesen új realitás jött itt létre, ugyanis az oroszok egyre intenzívebben támadnak, s napról napra haladnak előre Ukrajna elleni hadműveletekben. Illetve itt, Amerikában egy békepárti elnök nyert, aki napról napra közelebb kerül a beiktatáshoz” – húzta alá.

Majd azt sérelmezte, hogy ennek ellenére az „amerikai demokraták és a nyugat-európai liberálisok egy utolsó elkeseredett rohamot indítottak annak érdekében, hogy ellehetetleníthessék a béketeremtést a január 20-án hivatalba lépő elnök számára”.

Úgy vélekedett, hogy a közelgő karácsony jó alkalmat kínált volna arra, hogy elhallgassanak a fegyverek legalább néhány napra, ezért a magyar kormány az utóbbi időszakban fokozta a békemisszióját, többek között a megválasztott amerikai elnökkel, az orosz és a török államfővel, valamint a vatikáni vezetőkkel is egyeztettek, és ezen tárgyalások alapján előterjesztettek egy tűzszüneti javaslatot.

Kifejtette, hogy innentől kezdve az érintett államok vezetőinek felelőssége, hogy ezt a kezdeményezést elfogadják-e, és ha elutasítják, akkor a saját választópolgáraik előtt kell majd elszámolniuk.

Jól látható, hogy Ukrajna elnöke az elmúlt napokban egy csúnya kampányt indított velünk szemben a nemzetközi térben, folyamatosan provokál minket

– mondta.

„Azt gondolom, hogy ennek a provokációnak nem szabad felülni. Magyarország megtette azt, amit egy szomszédos keresztény országként megtehetett, létrehozta azt a lehetőséget, hogy tűzszünet jöhessen létre, bőven erőnkön felüli ez az erőfeszítés, ez az ajánlat, ami az asztalon van. És hogy erre a háborúzó felek mit mondanak, hogy mit mond erre az ukrán elnök, azt majd az ukrán emberek fogják megítélni” – tette hozzá.

Donald Trump is elkötelezett a béke mellett

Szijjártó Péter emlékeztett arra is, hogy Donald Trump a napokban is világos üzenetet fogalmazott meg a béke, a tárgyalások érdekében.

„Itt lenne az ideje annak, hogy a nyugat-európai vezetők is megértsék, hogy Donald Trump egy komoly ember. Egy komoly ember, ha valamit mond, azt komolyan is gondolja. Donald Trump az egész elnöki kampány alatt világossá tette többször is, hogy ő a gyors béketeremtésben érdekelt, és ezt komolyan kell venni” – szögezte le.

Reméljük, hogy Donald Trump sikerrel fog járni, és reméljük, hogy a beiktatásáig hátralévő időszakban sem az amerikai demokraták, sem a háborúpárti európai politikusok nem tudnak olyat tenni, amivel még nagyobb bajt okoznak, eszkalálják a háborút, s lehetetlenné teszik a béketeremtést

– fűzte hozzá.

A miniszter az ENSZ Közgyűlésének későbbi ülésével és a világszervezet terrorizmus elleni küzdelemért felelős főtitkárhelyettesével tervezett találkozója kapcsán kiemelte, hogy az illegális bevándorlást meg lehet állítani, ha van rá akarat, ezt hazánk is bebizonyította.

Azt hangsúlyozta, hogy Donald Trump hivatalba lépése meg fogja változtatni a migrációval kapcsolatos álláspontot világszerte, remélhetőleg innentől kezdve már a nemzetközi jog lesz az irányadó, amely azt mondja ki, hogy a menekültek az első biztonságos államban tartózkodhatnak ideiglenesen, nincsen szó „második, harmadik, ötödik, tizedik, huszadik biztonságos országról”.

„Szóval a jövőben is meg fogjuk védeni a határainkat, a belépő amerikai elnöki adminisztrációval teljes mértékben azonosan gondolkodunk, s nyilván majd a nemzetközi fórumokon is közösen fogunk fellépni az illegális migrációval szemben, meg fogjuk védeni a saját országaink és saját nemzeteink biztonságát” – húzta alá.

A bukott amerikai kormányzat politikai bosszúja a paksi bővítés akadályozása

Az Egyesült Államok távozó adminisztrációjának közelmúltbeli egyoldalú lépései megnehezítették egy egész térség energiaellátását, a Gazprombank elleni szankciók épp azon országokat hozták nehéz helyzetbe, amelyek „nem a mainstream politikát képviselik, amelyek egy konzervatív, patrióta, nemzeti politikát képviselnek, amelyek politikája sokkal inkább egybeesik az új, leendő amerikai elnök politikájával”.

Az amerikai kormány nyilvánvalóan pontosan tudta, hogy ezzel az intézkedéssel milyen hatásokat vált ki, pontosan tudta, hogy milyen országoknak okoz ezzel problémát

– vélekedett.

„Tehát nyilvánvalóan ez egy politikai bosszú, amit a demokrata párti adminisztráció most végrehajtott egyes közép- és délkelet-európai országokkal szemben. És nemcsak hogy lelepleződtek, de önmaguk is beismerték, hogy ez egy politikai akció volt” – közölte.

Majd rámutatott, hogy míg Washington kivételt adott a földgázért való fizetésre, amire egyébként már kidolgozták a térségbeli országokkal az alternatív megoldást, „abszolút politikai döntéssel” továbbra is megtiltották a Gazprombankon keresztüli pénzügyi tranzakciókat a paksi bővítés esetében.

„Ez felháborító, ez szövetségesekhez abszolút nem méltó viselkedés és egyértelmű politikai bosszú. Én azt gondolom, hogy minden egyes ilyen támadást nemzeti szuverenitás elleni támadásként kell kezelni, hiszen az energiabiztonság egy szuverenitási kérdés is” – szögezte le.

Szijjártó Péter nagy szerencsének nevezte, hogy januárban olyan amerikai adminisztráció lép hivatalba, amely a barátjaként kezeli a magyar kormányt, és amellyel kiváló volt az együttműködés 2016 és 2020 között is.

Úgy fogalmazott, hogy 

a jelenlegi kormányzat „egyértelműen ellenségként tekint ránk, és jól láthatóan már egy politikai bosszú keretében attól sem tartózkodik, hogy Magyarország számára energiaellátási kockázatokat okozzon”.

„Azonban mindenki nyugodt lehet, ezeket a kockázatokat is kiküszöböljük. A szükséges jogi, technikai, technológiai lépéseket megtettük már részben, valamint meg fogjuk tenni a következő időszakban is. Magyarország energiaellátása biztonságban van és biztonságban is lesz, amíg mi vagyunk kormányon” – tudatta.

A villamosenergia-ellátás nem lehet politikai vagy ideológiai kérdés

A miniszter végül kifejtette, hogy a világ villamosenergia-igénye folyamatosan nő, az ellátás biztosítása pedig nem politikai vagy ideológiai, hanem kőkemény fizikai kérdés.

Majd aláhúzta, hogy Magyarország számára egyedül a nukleáris energia garantálhatja hosszú távon a biztonságos ellátást, amely segít a rezsicsökkentés vívmányainak megőrzésében, illetve a környezetet is kíméli.

Ha megépülnek az új paksi blokkok, megbízható módon lesz úgy energiánk, hogy nem leszünk ráutalva a nemzetközi energiapiacnak az elképesztő változásaira, az áremelkedésre"

– jegyezte meg.

„Minden egyes országnak a világon az a saját nemzeti hatáskörébe tartozik, hogy eldöntse, hogy milyen energiahordozókat használ, azokat hogy állítja elő, vagy épp honnan vásárolja. Ehhez senkinek semmi köze nincs. Tehát mi sem avatkozhatunk bele más országok energiapolitikájába, miért is tennénk, de mások sem avatkozhatnak bele a mi energiapolitikánkba” – figyelmeztetett.

Biztosítani kell, hogy egyetlen állam se veszélyeztethesse mások energiabiztonságát

A tárcavezető az ENSZ Közgyűlésének fenntartható energiával foglalkozó ülésén először is arról számolt be, hogy többek közt a közlekedés elektromos átállása, a hűtési-fűtési rendszerek fokozott használata, illetve az egyre gyorsuló digitalizáció miatt radikálisan nő a világ áramigénye.

Felszólalásában ennek kiszolgálását nevezte napjaink egyik legfontosabb globális kihívásának, s arra is figyelmeztetett, hogy ha nem sikerül biztosítani a szükséges ellátást, akkor jelentős gazdasági károkkal lehet számolni, ezt a környezet is megszenvedné, mindez pedig humanitárius katasztrófákat okozhat.

Szavai szerint a nemzetközi közösségnek ezért garantálnia kell, hogy a megnövekedett energiaigényt a klímavédelmi szempontok szem előtt tartásával, olcsón, stabilan lehessen ellátni, és ennek az egyetlen módja jelenleg a nukleáris kapacitások bővítése.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az atomenergia békés felhasználása jó platformot biztosít a Kelet és Nyugat közötti együttműködésre is, amire jó példa a paksi bővítés is, amelyben számos ország vállalatai részt vesznek.

Aláhúzta, hogy Magyarország elutasítja az atomenergia negatív diszkriminációját, aminek nincs semmi tudományos alapja, pusztán ideológiai és politikai támadásokról van szó az ezt ellenzők részéről.

„Magyarország a nukleáris kapacitások bővítésébe fektet be, hogy garantálja a biztonságos ellátást és az alacsony energiaárakat, hogy óvja a környezetet, és hogy védve legyünk a nemzetközi energiapiacok ingadozásaitól” – jelentette ki.

„És itt jön a lényeg: Magyarország elutasítja és teljesen elfogadhatatlannak tartja, ha bármelyik ország egyoldalúan beavatkozik egy másik ország nemzeti energiamixének összetételébe, (…) illetve veszélybe sodorja egy másik ország biztonságos ellátását” – folytatta.

„Minden államnak tartózkodnia kell az ilyen lépésektől. A biztonságos energiaellátás nemzetbiztonsági és egyben nemzeti szuverenitási kérdés is” – tette hozzá.

A miniszter közölte, hogy a nemzeti szuverenitás elleni támadással érnek fel azok az egyoldalú lépések, amelyek kockázatoknak teszik ki egy másik ország biztonságos energiaellátását.

„Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy a nemzetközi közösség biztosítsa, hogy egyetlen állam se tegyen olyan egyoldalú intézkedéseket, amelyek veszélyeztetik egy másik ország biztonságos energiaellátását” – összegzett.

Magyarország kész továbbra is hozzájárulni a migráció megállítását célzó törekvésekhez

Szijjártó Péter az ENSZ Közgyűlésének migrációval foglalkozó ülésén először is figyelmeztetett, hogy az emberiség most a veszélyek korát éli, a háborúk, a terrorfenyegetettség és a szélsőségesség terjedése miatt egyre többen kényszerülnek otthonuk elhagyására, az utóbbi tíz évben mintegy 120 millió ember hagyta hátra emiatt a lakóhelyét.

Aláhúzta, hogy ebben a rendkívül bonyolult helyzetben két lényeges szempontot kell figyelembe venni: be kell tartani a nemzetközi jog előírásait, így elkerülve az újabb tömeges migrációs hullámokat, illetve a bevándorlás kezelése vagy ösztönzése helyett a kiváltó okok felszámolásán kell dolgozni.

Rámutatott, hogy a nemzetközi jog egyértelmű különbséget tesz a migránsok és a menekültek között. Miközben a szavai szerint utóbbi kifejezéssel manapság gyakran visszaélnek, addig számít menekültnek egy személy valójában, amíg az első biztonságos ország területén tartózkodik.

A nemzetközi jog nem beszél második, harmadik, ötödik, tizedik vagy huszadik biztonságos országról

– fogalmazott.

Ennek kapcsán pedig arra is kitért, hogy két biztonságos állam között a határok megsértését ezért nem emberi jogi, hanem biztonsági kérdésként és bűncselekményt kell kezelni.

Példaként hozta fel Magyarországot, emlékeztetve arra, hogy hazánk kettős nyomás alatt állt az elmúlt tíz évben, egyrészt az Ukrajnában tomboló háború elől mintegy 1,4 millió menekült lépett be hazánkba, miközben a déli határon is erős a migrációs nyomás.

Leszögezte, hogy a maradni kívánó ukrajnai menekültek teljes körű hozzáférést kaptak az egészségügyi és az oktatási rendszerhez, a munkaerőpiachoz, emellett pedig Magyarország a valaha volt legnagyobb humanitárius akcióját hajtotta végre.

Majd kiemelte, hogy míg Ukrajnából mindenkit beengedtek, a déli határon eközben több mint félmillió illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg a hatóságok az utóbbi három és fél évben.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra is elkötelezett a határai védelme mellett, és fenntartja azon szuverén jogát, hogy maga döntse el, kit enged be és kit nem.

„Mindeközben minden támogatást megadunk azok számára, akik az ukrajnai háború elől menekülnek. És támogatunk minden kezdeményezést, amely arra irányul, hogy a szomszédságunkban béke legyen. Ez az egyetlen módja az emberéletek megmentésének, továbbá annak, hogy véget vessünk a családok szenvedésének, és hogy ne kényszerüljenek az emberek az otthonuk elhagyására” – sorolta.

Ezt követően kiemelte, hogy a migráció ösztönzése súlyos kockázatokat rejt magában, ezért ehelyett a jelenség kiváltó okait kellene megszüntetni, fejlesztési programok van szükség például az egészségügyi ellátás, az oktatás javítása, a munkahelyteremtés érdekében.

A miniszter tudatta, hogy Magyarország az utóbbi öt év folyamán körülbelül kétmilliárd eurót fordított fejlesztési támogatásokra, különösen az üldözött keresztény közösségek helyben maradását próbálják segíteni.

„Magyarország elkötelezett abban, hogy a továbbiakban is hozzájáruljon azon nemzetközi törekvések sikeréhez, amelyek célja a migráció megállítása, a kiváltó okok kezelése és a fejlesztési programok végrehajtása a világ minden részén, hogy jobbá tegyük helyben az emberek életét” – összegzett.

Az ENSZ négy békefenntartó missziójában összesen 36 magyar katona vesz részt, jelentős a szerepvállalásunk Libanonban, Cipruson, Nyugat-Szaharában és Koszovóban is – ismertette Szijjártó Péter közösségi oldalán:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában