Brüsszel

4 órája

Így szavazott Orbán Viktor az uniós csúcson Ukrajna felfegyverzéséről

Orbán Viktort nem tudták megzsarolni, kitartott a békepárti álláspontja mellett a mostani EU-csúcson is, és vétózott.

EU-csúcs Brüsszelben

Forrás: MTI

Fotó: Purger Tamás

Orbán Viktor nem volt hajlandó aláírni az Ukrajnának küldendő katonai segélyről szóló uniós következtetéseket, a kormányfő volt az egyetlen a 27 vezetőből, aki megvétózta a javaslatot - írta a Magyar Nemzet.

Forrás: Facebook / Orbán Viktor hivatalos oldala

Brüsszel minden eszközt bevetett, így a megvásárlást és fenyegetést is, ezt már Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője jelentette ki elemzésében. 

A végén még Robert Fico is beadta a derekát, akinek azt ajánlották fel, hogy lépéseket tesznek az ukrán gáztranzit újraindítása érdekében, ami várhatóan úgysem fog megvalósulni. A szlovák kormányfő visszatáncolása azonban érthető: egy hárompárti kormánykoalíciót vezet, amelynek szűk a többsége, egy enyhébb brüsszeli szellő is bedönti a hatalmát. Ez a helyzet egyébként a legtöbb európai országban: karizma nélküli és gyenge hatalommal rendelkező vezetők, akiket könnyen tud zsarolni a brüsszeli elit

– fogalmazott.

Emlékezetes, Orbán Viktor már az EU-csúcsot megelőzően világossá tette, hogy a közös védelempolitika erősítését támogatja. Évekkel ezelőtt egyébként ez is Orbán Viktor javaslata volt, a magyar kormányfő már akkor hangoztatta: Európát csak akkor fogják komolyan venni, ha erősíti a hadseregét és erősebb védelmi képességekkel rendelkezik majd. Így ebben a kérdésben Orbán Viktor támogatta a közös fellépést – jegyezte meg az elemző, majd hozzátette: Orbán Viktor azonban határozottan elutasítja a brüsszeli elit háborúpárti álláspontját, egész Európában egyedüli vezetőként tart ki a békepárti álláspontja mellett. Komoly hátszelet biztosít számára, hogy Amerikában pozitív fordulat állt be, ráadásul szemmel láthatóan az idő neki dolgozik: Európa hiába éget még el egy halom pénzt erre a háborúra, azt úgyis egy orosz–amerikai megállapodás fogja majd lezárni, Európa legfeljebb a második sorból figyeli majd az eseményeket.

Ennek megfelelően Orbán Viktort nem tudták megzsarolni, kitartott a békepárti álláspontja mellett a mostani EU-csúcson is és vétózott. Így Magyarország nem támogatta, hogy az EU további pénzt és fegyvert küldjön a háborúba, emiatt a többi 26 tagállam csupán nyilatkozataként fogadta el a szöveget. 

Olaszország elutasítja az újabb hitelt 

Giorgia Meloni olasz kormányfő eközben a zárt ajtók mögött világossá tette, hogy nem tetszik neki az Európai Bizottság azon terve, hogy akár 150 milliárd eurós hitelt küldjön a kormányoknak a katonai kiadások növelésére a ReArm Europe nevű projekt keretében. 

Az olasz miniszterelnök hangsúlyozta, hogy szem előtt kell tartani a közvélemény megítélését, mivel a biztonság nem csak a fegyverekről szól – mondta egy uniós tisztviselő a nemzetközi sajtónak. Meloni aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy a hitelek milyen hatással lehetnek Olaszország 3 billió eurós adósságának piaci megítélésére, és más eszközök bevezetésére szólított fel. Az uniós pénzügyminiszterek következő ülésén Giancarlo Giorgetti olasz pénzügyminiszter javaslatot fog előterjeszteni a magánberuházások mozgósítására – tette hozzá.

A teljes cikk ITT olvasható el.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában