Hirdetés

2023.06.29. 11:16

Az EKEIDR rendszer megvalósítása a fővárosi és vármegyei kormányhivatalokban II.

Az EKEIDR rendszer integrálásra került a kiválasztott kormányhivatali szakrendszerekkel, a releváns KEÜSZ és SZEÜSZ szolgáltatásokkal, és a további integrációk megvalósultak a szabványos szakrendszeri interfészek kialakításával.

PR

Fontosabbá válik a környezetvédelem szerepe a kormányhivatalok működésénél

A kormányhivatalok számos 2015. évi CCXXII. törvény szerinti elsődleges és másodlagos információforrással rendelkeznek, amelyből a törvény előírásai szerint elektronikusan kell információt szolgáltatniuk, valamint számos közigazgatási eljárás ügyintézéséhez szükséges információkat elsődleges vagy másodlagos információforrásból elektronikus úton beszerezniük. A kormányhivatalok, illetve a velük együttműködő szervek eddig jellemzően nem rendelkeztek olyan automatikus információátadási felülettel, amellyel automatizálható lenne az együttműködő szervek közötti elektronikus információátadás. Az automatikus információátadási felületetek hiányából fakadóan a manuálisan, ügyintézők által végzett elektronikus információátadási idő és erőforrás igényesség miatt a közigazgatási eljárások ügyintézésének idő és erőforrásigénye a szükségesnél magasabb. Az EKEIDR rendszer területi közigazgatásra történő kiterjesztésével, továbbá a rendszer Ügynyilvántartási, Dokumentumsablon, Webes kitöltő és Távoktatási (e-learning) moduljainak alkalmazásával, és ezen folyamattámogató funkcionalitásokra (EKEIDR modulokra) építve – polgárok által az EKEIDR rendszer dokumentumsablonnal és webes felületén kitölthető beadványok megvalósításával, elterjedésével – az elektronikus közigazgatási célokra figyelemmel – tovább javítható az ügyintézés gyorsasága és a papíralapú működés kivezetése, továbbá a polgárok magas színvonalú és költséghatékony tájékoztatása.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!