Koronavírus

2020.03.02. 11:33

Jó az állapota a koronavírussal diagnosztizált két páciensnek

Jó az állapota a koronavírussal diagnosztizált két páciensnek, akiket a kolozsvári, illetve a temesvári járványkórházban ápolnak, tájékoztatott március 2-án a Stratégiai Kommunikációs Csoport.

Agerpres

Romániában eddig három személyt diagnosztizáltak a COVID-19 vírussal, egyikük meg is gyógyult már, a két legutóbbi teszt negatív lett esetében. A másik két beutalt személy is láztalan, írja közleményében a Stratégiai Kommunikációs Csoport. A közlemény hangsúlyozza, hogy a bukaresti, temesvári és kolozsvári központokban tesztelt többi biológiai minta, amelyet a járvány sújtotta országokból hazatért vagy fertőzött személyekkel érintkező páciensektől vettek, mind negatívnak bizonyult.

Országos szinten jelenleg 52 személy van intézményes karanténban és 8167-ot otthonában különítettek el. ,,Felkérjük az otthonukban elkülönített és megfigyelés alá helyezett személyeket, hogy tartsák be az elkülönítésre vonatkozó szabályokat, ne hagyják el lakhelyüket, és folyamatosan tartsák a kapcsolatot az egészségügyi hatóságokkal„ – szólít fel közleményében a csoport.

Zöld szám

A vasárnapi nap folyamán 646 hívás futott be az állampolgárok rendelkezésére bocsátott zöld számra, amelyen információkat kérhetnek a koronavírussal kapcsolatban. Az 112-es sürgősségi számon 80 hívást regisztráltak ebben a témában. A hatóságok szerint az elmúlt napokhoz képest csökkent a hívások száma mindkét szám esetében.

A Stratégiai Kommunikációs Csoport felhívja a lakosság figyelmét, hogy csak a hivatalos forrásokból (kormány, egészségügyi minisztérium, belügyminisztérium, külügyi tárca, katasztrófavédelmi felügyelőség) származó információkat vegyék figyelembe, és információkért hívják a 0800 800 358-as számot.

A csoport emlékeztet ugyanakkor, hogy a határokon kívül élő román állampolgárok számára külön vonalat hoztak létre: a +4021.320.20.20 számot minden hálózatról, normál tarifával lehet hívni.

 

Borítókép: Illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában