2020.06.12. 11:16
Dancă: A helyi hatóságok átvehetik a közúti infrastruktúrát érintő projektek kivitelezését
A helyi hatóságoknak lehetőségük lesz átvenni a központi hatóságoktól a közúti és vasúti infrastruktúrát érintő helyi érdekeltségű projekteket – erről szóló sürgősségi rendeletet fogadott el csütörtök esti ülésén a kormány.
A miniszterelnöki kancellária vezetője, Ionel Dancă az európai uniós alapokból finanszírozott infrastruktúraprojektek forradalmasításának nevezte az intézkedést pénteki sajtótájékoztatóján. „A helyi hatóságok régóta kérik és várják ezt, mert eddig kénytelenek voltak tehetetlenül nézni, hogy bizonyos szakaszokon egyre nagyobb terhet rótt a forgalom a helyi infrastruktúrára, és nem állt módjukban közbelépni ezek korszerűsítése, bővítése, felújítása érdekében” – magyarázta.
Hozzátette, a csütörtökön elfogadott sürgősségi kormányrendelet lehetővé teszi a helyi hatóságok és a közösségi fejlesztési társulások számára, hogy magukra vállalják a közúti és vasúti infrastruktúrát érintő projektek kezelését és kivitelezését. Így átvehetik az azokkal az országútszakaszokkal, kerülőutakkal kapcsolatos projekteket is, amelyek kivitelezést nem kezdte el a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR). A munkálatok befejezése után ezek visszakerülnek a CNAIR ügykezelésébe – mondta.
Dancă szerint e mechanizmusnak köszönhetően megoldódik a Nagy Infrastruktúra Operacionális Program egyik „akut problémája”, azaz elkerülhető lesz több mint kétmilliárd euró összegű kötelezettségvállalás visszavonásának kockázata, az előző kormányok ugyanis – érdek és hozzáértés hiányában – nem készítettek elő rendesen vagy késleltettek bizonyos projekteket. Ha azonban a projektek átkerülnek a helyi hatóságok kezelésébe, kivitelezni fogják ezeket, és Románia nem veszít uniós pénzeket – érvelt a miniszterelnöki kancellária vezetője.