2022.10.07. 18:34
Visszatérhetnek otthonukba a verespataki lakosok
Biztonságban visszatérhetnek a házukba azok a verespataki lakosok, akiknek a Tăul Mare halastó gátján keletkezett repedés miatt kellett elhagyniuk otthonukat, ugyanis fennállt a gátszakadás veszélye.
Nicolae Albu Fehér megyei prefektus pénteki sajtótájékoztatóján közölte, a szakemberek legutóbbi mérései szerint a Tăul Mare vízszintje 4,8 méterrel csökkent az október 1-jén, vasárnap mérthez képest. "Az emberek biztonságban hazatérhetnek" - fogalmazott a prefektus. Hozzátette, az elkövetkező időszakban mindent megtesznek, hogy elejét vegyék az ehhez hasonló helyzeteknek.
A műszaki szakértő megerősítette, hogy pénteken 14 órára 4,8 méterrel csökkent a halastó vízszintje a vasárnapihoz képest, és ezzel a "súlyos baleset kockázata" is jelentősen mérséklődött. Hozzátette, legfeljebb két héten belül ismertetni fogják az ilyen munkákra szakosodott és a helyzetet ismerő tervező és kivitelező cégek által összeállított középtávú intézkedési javaslatokat, ezek pénzügyi vonzataival együtt.
A szakember rámutatott, a jelenlegihez képest legtöbb 2 méteres vízszintnövekedésig nem indokolt a lakosság evakuálása, 2 méter fölött azonban ismét közbe kell lépnie a katasztrófavédelemnek a nagy teljesítményű szivattyúkkal és újra kell értékelni a helyzetet.
Verespatak lakosságát vasárnapra virradóan evakuálták, miután a község polgármestere az 112-es segélyhívószámon jelezte, hogy repedést észleltek a település fölött található Tăul Mare tó gátján. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint vasárnap 268 lakost szólítottak fel, hogy hagyja el otthonát, számukra Abrudbánya és Topánfalva sportcsarnokaiban és kollégiumaiban ajánlottak fel ideiglenes szállást, többségük azonban saját felelősségére megtagadta a kiköltözést. A legtöbben a környező településeken élő rokonokhoz mentek, mindössze 14-en vették igénybe a hatóságok által rendelkezésre bocsátott szükségszállást. A megyei katasztrófavédelem teljes operatív személyzetét riasztotta, de a Hunyad, a Kolozs, a Maros és a Bihar megyei katasztrófavédelem, valamint a rendőrség és a csendőrség is nagy erőket mozgósított.