December 1.

2024.11.30. 18:44

Iohannis: A ma döntései nagymértékben meghatározzák a következő generációk életét és az ország sorsát

Forrás: presidency.ro

Agerpres

Románia polgárainak a jövőbe kell tekinteniük, és annak tudatában kell meghozniuk a döntéseiket, hogy azok nagymértékben meghatározzák majd a következő generációk életét és az ország sorsát - jelentette ki szombaton Klaus Iohannis államfő.

Az elnök fogadást adott a Cotroceni-palotában Románia nemzeti ünnepe alkalmából.

Beszédében hangsúlyozta, december 1-jén a román embereknek hálával kell visszatekinteniük az ország egységéért és szuverenitásáért hozott áldozatokra és küzdelmekre. Ugyanakkor a jövőbe is tekinteniük kell, és bölcsen kell felépíteniük azt, annak tudatában kell meghozniuk a döntéseiket, hogy azok nagymértékben meghatározzák majd a következő generációk életét és az ország sorsát.

Iohannis rámutatott, az 1918. december 1-jei egyesülés óta eltelt években háborúkkal, diktatúrával, forradalmakkal, gazdasági és egészségügyi válsággal kellett szembenéznie az országnak, de egységgel és szolidaritással mindannyiszor sikerrel vette az akadályokat. "Idén lesz három és fél évtizede annak, hogy 1989 decemberében az akkori hősök bátorságának köszönhetően véget ért a diktatúra, és Románia kezdte megtapasztalni az oly nagyon vágyott szabadságot" - fogalmazott.

Hozzátette, az egyesült Románia, a modern, EU- és NATO-tagország Románia nem egyetlen generáció vagy egyetlen kormány munkájának eredménye, hanem az egymást követő generációk elkötelezett munkájának és küzdelmének köszönhető. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában