felkészülés

2020.02.07. 14:42

Japánban edzőtáborozik a magyar ritmikus gimnasztika-válogatott

A küldöttség pénteken indul a Tocsigi tartományban lévő Ojama városába.

Tíz napon keresztül Japánban edzőtáborozik a magyar ritmikus gimnasztika-válogatott.

A magyar szövetség (MRGSZ) csütörtöki tájékoztatása szerint a küldöttség pénteken indul a Tocsigi tartományban lévő Ojama városába, amely száz kilométerre található Tokiótól. A csapat – amelynek tagja az olimpiai kvótaszerzésre még esélyes Pigniczki Fanni is – a világ élvonalába tartozó japán válogatottal is együtt készül majd a két ország olimpiai bizottságainak együttműködése révén.

Deutsch-Lazsányi Erika, az MRGSZ technikai bizottságának elnöke emlékeztetett, az együttes-kéziszercsapatnak a Kijevben sorra kerülő májusi Európa-bajnokságon lesz lehetősége kvalifikálni az olimpiára. Ehhez az kell, hogy csak kvótával már rendelkező válogatottak előzzék meg a magyarokat.

Pigniczki Fanninak az áprilisi világkupa-sorozatban és az Eb-n is lesz esélye kvótát szerezni. Emellett a tavalyi világbajnokságon elért jó teljesítményének köszönhetően az úgynevezett újraelosztási listán is szerepel, aminek azért van jelentősége, mert a japánok már kvalifikáltak, ezáltal a rendező országnak biztosított helyet is kiosztják a vb-eredmények alapján.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!