2 órája
Visszavágnának a tavalyi kupadöntős vereségért a váradi vízilabdások
Marosvásárhely ad otthont december 19. és 22. között a vízilabda Román Kupa idei kiírásának, ahol a Nagyváradi VSK a Kolozsvári Politehnica ellen kezdi meg szereplését.
Forrás: CSM Oradea Polo
Szakács Dávid
A Román Vízilabda-szövetség idén két csoportba osztotta a Szuperliga hét csapatát a tavalyi bajnoki helyezések alapján. A 2023–24-es szezont harmadik helyen záró VSK így a bajnok Bukaresti Steauával, az ötödik Nagyváradi Egyetem SK-val, illetve a hetedik Kolozsvári Politehnicával került egy kvartettbe. A B csoportba a Bukaresti Dinamo (2. hely), a Bukaresti Rapid (4.), valamint a Sportul Studenţesc (6.) kapott helyett. A csoportokból az első két helyezett jut a legjobb négy közé. A két csoportharmadik az 5. helyért vív majd szombaton 20 órától. A piros-kékek december 19-én 19 órától a kolozsváriakkal szemben mutatkoznak be a tornán, ezt követően december 20-án, pénteken 8.15-től az Egyetem SK ellen szállnak medencébe, míg a csoport rangadóját a Steauával szemben 20.30-tól rendezik. A Nagyváradi ESK szintén december 19-én kezd a bukarestiek ellen (20.30-tól), a Politehnicával pedig pénteken 17.30-tól játszik. Az elődöntőkre szombaton 17 órától és 18.30-tól kerül sor, a bronzmeccs vasárnap 13 órától, míg a finálé 14.45-től lesz. A kupa előző kiírását a Steaua nyerte, miután a döntőben ötmétereseket követően 14–13-ra legyőzte az akkor házigazda Nagyváradot. A szombati elődöntőket és a vasárnapi helyosztókat a TVR Sport élőben közvetíti.
,,Az első két meccsünk egy laza felvezetés lesz, a Steaua elleni utolsó csoportmérkőzés fog dönteni arról, hogy kivel játszunk majd az elődöntőben. Akárki is lesz az ellenfelünk, mindenképp érdekes összecsapásokra számíthatunk, mert a Dinamo és a Rapid is erősödött az utóbbi időben. A Steaua a címvédő, rajtuk van nagyobb nyomás, nekünk pedig a Bajnokok Ligájában való továbbjutás jelentős lendületet ad. A célunk megnyerni a kupát, más eredménnyel nem elégedünk meg" – nyilatkozta szerkesztőségünknek Czenk Ferenc, a VSK vízilabdázója.
Kovacevic 2027-ig hosszabbított
A Nagyváradi VSK szerdán bejelentette a hivatalos honlapján, hogy a nyáron érkező Petar Kovacevic szerződéshosszabbítást írt alá a klubbal, amely a 2026–27-es idény végéig tart. A montenegrói vezetőedző az idei európai kupaporondon történelmi magasságokba emelte a váradi klubot azzal, hogy a VSK lett az első romániai csapat, amely bejutott a Bajnokok Ligája legjobb nyolc együttese közé. Kovacevic legénysége a román bajnokság idei kiírásában sem teljesít rosszul, jelenleg a második helyen állnak, hat győzelemmel és egy vereséggel (12–7-re kikaptak a Steauától idegenben október elején). A 47 éves szakember a vízilabdacsapat felkészítésében való jártassága mellett a nyugalmával és higgadtságával is lenyűgözte a váradi szurkolókat, és olyan szintű profizmussal rendelkezik, amilyet ritkán látni.