„Minden egyes szövegnek, dalnak megvan a szerepe”

Pikó Stefánia

Tátrai Tibort többek között a Tátrai Band, a Syrius, a Generál vagy a Hobo Blues Band együttesekben való szereplés által is ismerik, de ez csak néhány a számos zenekar közül, melyekkel együtt dolgozott vagy dolgozik. Az elmúlt hétvégén, mielőtt hatalmas bulit csapva „szétzúzták” volna a Moszkva egészen megtelt koncerttermét, alkalmunk volt beszélgetni az Ivan & The Parazol frontemberével, Vitáris Ivánnal és Tibusszal.

– Hogy jött a közös munka ötlete, és mióta játszotok együtt?

Iván: Amikor Tibusz életműdíjat kapott 2018-ban a Strandfesztiválon, akkor a fesztivál szervezői kitalálták, hogy játsszon velünk, mi meg ennek nagyon örültünk, mert nekünk Tibusz egy óriási zenei példakép. Az volt benne a szép, hogy már a próbákon, meg az első koncerten megtörtént az egymásra találás, nemcsak arról szólt, hogy jó, lejátsszuk ezt is, ki van pipálva. Olyan ízek jöttek ki a zenekarunkból az együtt zenélés során, melyek addig nem – nagyon előnyös dolog volt, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy mikor kedvünk van, és Tibusz is ráér, zenélhetnénk együtt.

– Ha jól értem, akkor könnyen ment az összecsiszolódás.

Tibusz: Nagyon egyszerű a dolog, mert nem egy swing-jazz zenekart tettek alám, meg nem is egy operettkórust, hanem egy rockzenekart, és ez egyszerűen működött. Egy dolog kellett hozzá, hogy ez hosszútávon működni tudjon: hogy jöjjön létre egy kapcsolódás, szimpátia, kémia, és ha ez megvan, minden működik. Süketül hangzik, de egyformát játszunk, egyformán – a fiatalság és az én korom így kapcsolódik egymáshoz, hogy egyfajta zenét játszunk. Én belefolyok a lelkükbe a srácoknak, ők pedig figyelik, felfogják azt, amit én akarok kommunikálni nekik és a közönségnek.

– Mennyire nehéz a fiúk dolga ma a rockzeneiparban?

Tibusz: Erről sokat szoktunk beszélgetni. Ma egészen másak a problémák, mint régen, ezért nem is lehet összehasonlítani. Mi beszélgetünk, ezt a kamera veszi, miközben mi egy interjút adunk – ez egy érdekes dolgot vet fel a színpadon is. Mi tartunk egy koncertet, te eljössz meghallgatni, és közben valaki felveszi és felteszi a világhálóra. Nekem ahhoz mi közöm van? Az én időmben ez nem fordult elő, nem tudnak a problémák hasonlóak sem lenni ahhoz, amik a maiak, és most csak egy valamiről beszéltem, nem a zenei ízlésről, a trendekről, arról, hogy mi változott.

Iván: Van, hogy azt mondja valaki, hogy milyen bevállalósak vagyunk, amiért rockzenét játszunk...

Tibusz: Nekem ezt hiába mondod, mert én nem is értem, soha nem is csináltam mást.

Iván: Egy ilyen klasszikus zenei piedesztálra kerül sokszor a rock, ami amúgy be fog következni valamikor. Azzal kapcsolatban, amit Tibusz mondott, hozzátenném, hogy régen az tényleg nem volt, hogy egy koncertet valaki feltett a világhálóra, most pedig van olyan, hogy egy koncert után megbeszéljük, hogy nagyon jó volt, de itt-ott még kellene csiszolni, és ennek itt nincs vége, mert másnap fent van neten az egész, és jönnek a hozzászólások. Még a Rolling Stones-nak is van olyan felvétele, amin látszik, hogy eléggé rezeg a léc, és ők is tudják, leírják a biográfiájukba, de nincs az, hogy megtalálod kb. az összes felvételt. Azzal, hogy minden perc fent van egy koncertről, fesztiválról, elvész az egész misztikuma is.

Tibusz: Nem jár mindenkinek az élmény. Hogy is járhatna valakinek, aki nem is volt ott a koncerten, nem is tudott róla, csak éppen netezett, és felugrott egy videó.

Iván: Emiatt a hozzáférhetőség miatt elértéktelenedett a zene. Lehet, hogy aki belehallgat egy felvételbe, el sem megy a koncertre.

Tibusz: Eltűnt az is, hogy megadjuk a tiszteletet a zenének, és majdhogynem szakrálisan, a szeretteimmel, egy borocskával meghallgassunk egy lemezt, és most nem rockzenéről beszélek, hanem bármiről. Én ezt rendszeresen megtettem klasszikus zenével is, mindenkinek melegen ajánlom, csak a hangokra figyelni, ahogy azok behatolnak a lelkedbe – ezt hívják a zene szeretetének. Amit a telefonunkkal csinálunk, az nem az.

Iván: Elvesszük magunktól az időt, és így azokat a dolgokat irtjuk ki az életünkből, amik értékesek voltak, emiatt nem vesszük meg a lemezt, hanem meghallgatunk egy fél számot a villamoson. És akkor eljátsszuk a vadászok gyülekezőjét, és vannak olyanok, akik meglepődnek, hogy ez is azon a lemezen van. Nem töltelékszámok vannak a lemezeken, minden egyes szövegnek, dalnak megvan a szerepe, és együtt van értelme, koncepciója van. Ha egy könyvből csak egy fejezetet olvasok el, annak mi értelme van? Az irodalom és a zene is egy ilyen hasonló folyamatban van, de érzem azt, hogy nagyon sokan vannak, akiknek még fontos ez az egység. Akik eljönnek a koncertekre, hisznek még a lemezben, a gitárban.

Tibusz: Régen is volt nagyon könnyű, híg szórakoztatási módszer, és volt olyan is, amit komolyan kellett venni.

Iván: Az, hogy régen minden jobb volt, egy hülyeség. Jó meg rossz zenekarok mindig voltak, és vannak.

– Szóval nem teljesen reménytelen a helyzet.

Iván: Abszolút nem. Azért vagyunk itt. A zenekarok, akiknek ez fontos, bevállalják, mi is bevállaljuk.

Tibusz: Mert a legcsodálatosabb dolog történik a világon egy koncert alatt, zenélés közben. A térben megjelenik a hanghullám, és beérkezik. Ha pedig ez azzal jár, hogy felszántjuk a színpadot, patakokban folyik rólunk a víz, és vicsorgok, az egy plusz.

Iván: Mindig lesznek ilyen emberek, akiknek ez fontos, és eljönnek a koncertekre. Az, hogy kevesebben jönnek, mint régen, már az említett változásoknak is betudható. Lehet, hogy lesz olyan idő, amikor szinte senki nem jön el, de mi akkor is ott fogunk állni, és izzadunk, és vicsorgunk.

Tibusz: Mert ezt szereted, és ez vagy.

Borítókép: Juhász Nándor felvétele