Hagyományőrző huszárportya vízkereszt napján

Január 6-án, vízkereszt napján nem a napkeleti bölcsek, de napjaink hagyományőrző huszárjai és kurucai vándoroltak, portyáztak Szentjobb és Hegyközszentmiklós között, hogy hangos nótaszó mellett hirdessék: „Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak”.Mintha még most is hallanánk a Haáz Sándor karnagy vezette Szentegyházi Gyerekkórus énekét – az Európa-szerte ismert Hargita megyei kórus a hagyományőrző huszárok tizedik találkozóját és portyáját tette emlékezetessé, és szinte hihetetlen, de már elröppent egy év, a tizenegyedik portyán is túl vagyunk, melyet az elmúlt hét végén tartottak meg. Míg tavaly kemény hideg volt az esztendő elején, most kora tavaszra jellemző enyhe időben zajlott az esemény. A messzebbről, Székelyföldről érkezetteket most is már pénteken délután/este fogadhatták a vendéglátók, hogy szombaton reggel csatlakozzanak hozzájuk a környékbeliek. A portya napján, a lakodalmas házban felszolgált reggeli, majd a gyülekező és eligazítás után a hagyományőrzők a római katolikus templomba vonultak katonás rendben, ahol – Vízkereszt lévén – ünnepi szentmise volt. A templom első padsorait az egyenruhások foglalták el, de a többi ülőhely is mind foglalt volt.

Kurila Gábor plébános egyebek mellett arról szólt szentbeszédében, hogy aki csendre, nyugalomra vágyik, az valójában Isten közelségére vágyik, a kegyelem pedig akkor érhet el hozzánk, ha lelkünk páncélját megnyitjuk. Miközben manapság posztolunk, lájkolunk, inkább időnkből, figyelmünkből, szeretetünkből kellene áldozzunk másokra, csendben, hivalkodás nélkül, ahogyan Jézus is tette csodáit. A tisztelendő a mise végén tartalmas napot kívánt a hagyományőrzőknek és azt is bejelentette, hogy aznap megkezdik helyben a házszenteléseket. „Ne engem várjanak, hanem Isten áldását”, fogalmazott Kurila Gábor.

Programegyeztetés

A hagyományőrzők ahogyan jöttek, úgy rendezett sorokban távoztak is a templomból, vonulásuk látására sokan visszamaradtak a templom előtt, fotók, videók készültek a látványosságról. A lakodalmas háznál volt újra a gyülekező, a sorok rendezése. A szusszanásnyi időt kihasználva, Zatykó István, a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület elnöke kérdésünkre elmondta: hagyománnyá lett az év eleji portya, amihez ragaszkodnak, és túl is léptek már az eredeti célokon, melyek közül természetesen megmaradt, hogy ilyenkor, az együtt töltött kellemes időt arra is kihasználják, hogy az idénre tervezett közös programokat megbeszéljék. Most mintegy 110 hagyományőrző jelent meg a helyiek mellett Hajdú-Bihar megyéből, Bihardiószegről, Hegyközszentimréről, Marosvásárhelyről, Szentegyházáról, Marossárpatakról, Marosvásárhelyről, Marosszékről, Szovátáról, Székelyudvarhelyről. Ahogyan azt egy korábbi lapszámunkban már jeleztük, idén olyan személyeket is vártak, akik turista-jelleggel szándékoztak részt venni a portyán. Ha nem is sokan, de néhányan jelentkeztek.

Koszorúzás

Zatykó Jácint alpolgármester, maga is huszár hagyományőrző, aki a korábbi beharangozóban nyilatkozott számunkra, elmondta: Nagyváradról, Budapestről és Felvidékről voltak érdeklődők. Kérésünkre be is mutatta Nagy Mátyást, aki feleségével, Magdalénával a Léva melletti Felsőpél faluból érkezett. „Onnan, ahol még egy üzlet sincs”, mondta beszélgetőpartnerünk, utalva arra, hogy a településen mindössze 279 fő él (2011-es adat), annak is többsége ma már szlovák. Azt is megtudtuk Nagy Mátyástól, hogy bár a portyán először vesz részt, nem ismeretlen számára a vidék, hiszen népművész, fafaragó lévén volt már tagja a különböző településeken tartott fafaragó táboroknak, sőt, már hagyományőrző kurucnak is befogadták. „Mi még magyarok vagyunk”, utalt hangjából kiérezhetően a hazájabeli, nem túl rózsás állapotokra…

Közben Szabó Ödön képviselő, ezúttal a szentjobbi huszárbandérium trombitásként, újra gyülekezőt fújt, hogy a nyolc lovas és 10 szekér/hintó alkotta menet elinduljon a Nyulas erdő szélére. Ott a bizonytalan korú, de egyöntetű vélemény szerint legalább 350–400 éves tölgyfa körül álltak meg, hogy idén is fejet hajtsanak a 2007-es Szent Imre Millenniumi Emléktúra befejezése alkalmával állított kopjafa előtt. „Erőt, tisztességet!” – verte vissza az erdő a felsorakozottak köszöntését, mellyel Zatykó István üdvözlését fogadták, aki újból megköszönte a résztvevőknek, hogy hajlottak a hívó szóra és ez évben is áldoznak idejükből a hagyományőrzésre. Újabb évnyivel nőtt a kis tölgyfánk, mutatott arra a tölgyfacsemetére, melyet 2007-ben ültettek a már említett ősöreg árnyékába, s mely arasznyiból már jó három méternyi magasba nyújtózkodik.

Nótaszóval

Ezt követően Meleg Vilmos színművész, a Nagyváradi Filharmónia igazgatója Kányádi Sándor és Farkas Árpád alkalomhoz illő sorait tolmácsolta, majd Rákóczi Lajos érköbölkúti tanár, a Tulipán Sport Egyesület vezetője, a Román Lovassport Szövetség fogathajtó szakbizottságának tagja a magyar nyelvű irodalom első klasszikusát, Balassi Bálintot idézte, elmondva Egy katonaének című költeményét, annak sorát a mai utódoknak jelmondatul ajánlva: „Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak”.

Koszorúzás következett, majd a magyar és székely himnuszt visszhangozta az erdő. A feszes felsereglést felváltotta a lazítás, a továbbindulás előtt ismét jutott idő szerelvényigazításra, beszélgetésre, egy-egy korty szíverősítő is lecsúszott, melyhez fokhagymás lángost lehetett harapni. Aztán Szabó Ödön újra gyülekezőt fújt, a menet, tekintettel a sáros erdei utakra, a műúton vette az irányt a szomszédos Hegyközszentmiklós felé. A jó úton gyorsan elfogyott a pár kilométer, déli fél kettő táján már a faluvégi termálstrand felé kanyarodtak le az aszfaltról, de nem a fürdőzés céljával, hanem a strand mögötti tanyára, ahol elsőként élvezhették a helyiek vendégszeretetét.

Az úton végig szólt a nóta, és a Szentmiklóst övező dombokon is a jókedv hangos jele verődött vissza, ide értve természetesen a pincesori dombot is, ahol ebéddel várták a portyázókat. Már mutatkoztak a korán érkező este jelei, mikor újra Szentjobb felé vették az irányt, ahol a lakodalmas házban időközben már vacsorához terítettek szorgos kezek, mindenkit beszámítva mintegy 150 személyre. Csontos Jánostól, a Hajdú-Bihar megyei hagyományőrzők vezetőjétől megtudtuk: egyesületük tevékenységét nemrég azzal ismerték el, hogy bejegyezték őket a magyar kormány által kezdeményezett értéktárba. Ezt ő a határon inneni társ-egyesületek elismerésének is érzi, a téma részleteire visszatérünk.

Rencz Csaba