2018.05.27. 11:46
Második bakator-ünnep volt Diószegen
Szombaton tartották meg Bihardiószegen a II. Bakator Bor- és Gasztrofesztivált, melyen 19 termelő 47 borát lehetett megkóstolni, de volt pálinka-kínálat és természetesen ételkülönlegesség is. Koncertek mellett a BL-döntőt is megnézhettük.
Szombaton tartották meg Bihardiószegen a II. Bakator Bor- és Gasztrofesztivált, melyen 19 termelő 47 borát lehetett megkóstolni, de volt pálinka-kínálat és természetesen ételkülönlegesség is. Koncertek mellett a BL-döntőt is megnézhettük.
Március végén tartották meg Diószegen azt a rendezvényt, melyet a nagyközség és Debrecen által közösen szervezett II. Bakator Bor- és Gasztrofesztivál beharangozójának szántak. Akkor került sor egyebek mellett azoknak a boroknak a zsűrizésére is, melyeket a gazdák mintegy beneveztek a fesztiválra, és az ítészek eldöntötték, melyek érdemesek az ottani kínálásra. Hogy jól döntöttek-e, azt az elmúlt szombaton bárki "zsűrizhette", hiszen akkor tartották meg a második fesztivált a diószegi Zichy kertben. Az érkezők 19 termelő 47 borát kóstolhatták, a belépő ára ellenében kapott, a fesztivál címerével díszített borospohárral járhatták körbe a faházikókat. De nem csak borokat, sok fajta pálinkát is meg lehetett ízlelni, illetve a gasztronómiai részlegen tormát, savanyúságot lehetett vásárolni, nem beszélve a disznótoros finomságokról, kürtős kalácsról, miccsről, de akinek úgy hozta kedve, még akár szürkemarha-burgert, illetve szürkemarha-húsból készül húsgombóclevest is ehetett. Az étlap színesítéséhez Boros László debreceni mesterszakács és Rózsa Péter balmazújvárosi biogazda is hozzájárult. A gyerekeket kézművesfoglalkozás, illetve népi gyermekjátékokat (is) felvonultató játszótér várta, a Zichy kastélyban lévő múzeumban óránként indult idegenvezetős bemutató.
Együtt tolni a szekeret
A szórakoztató program a kora délutáni órákban kezdődött, amikor a Fölszállott a páva-győztes Tokos zenekar lépett színpadra. Őket már délután a magyar világzenei paletta egyik legismertebbje, a Cimbaliband lépett fel, Balkan projekt című lemezének bemutatójával. Ezek után került sor azokra a hivatalos pillanatokra, amikor Mados Attila helyi polgármester mondott köszönetet a fesztivál megszervezéséhez nyújtott segítségért mindazoknak, akiket az illetett, örömét fejezve ki, hogy egy Kárpát-medence léptékű összefogás alakult ki. Dr. Papp Csaba, a debreceni önkormányzat határon átnyúló projektekkel kapcsolatos feladatokért felelős tanácsnoka úgy vélte: otthonról hazatért, utalva Diószeg és Debrecen évszázados kapcsolatára. Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke kifejtette: így kell működnie egy tervnek, a civilek kitalálják, a politikum pedig beáll "velük tolni a szekeret". Akárcsak márciusban, újfent megígérte, hogy amennyire Debrecen, úgy a MT is kiveszi részét a bakator-projektből. Pálfi Noémi, a váradi Borbarátnők Társasága vezetője örömének adott hangot, hogy az érmelléki borvidék támogatásával kapcsolatos kezdeményezés milyen összefogást eredményezett. Heit Lóránd, az első fesztivál alkalmából létrehozott Bakator Szövetség alapító-elnöke újabb 2 alapító okleveleket adott át - 5-ről 7 fősre gyarapítva a grémiumot - Andrási Lászlónak (Somlóhegy) és Sas Krisztiánnak (Kígyós, Kárpátalja), illetve tiszteletbeli tagságot kapott Pálfi Noémi. Nevezettek koccintásával ért véget a hivatalos momentum, a színpadon az AG Weinberger Blues Band lett a főszereplő. A nagyváradi születésű, Bukarestben élő zenész mögött/mellett budapesti zenészbarátai álltak és nem feledkeztek meg adózni a dzsessz egyik legnagyobbjának emléke előtt: Miles Davis éppen május 26-én lett volna 92 éves.
Nézhettük a BL-döntőt
A koncert után újra Mados Attila kért figyelmet, amikor a község vállalkozásfejlesztési projektjének sikeres pályázóit szólította színpadra. Előzőleg elmondta: egy éve egy sokszínű pályázatot indítottak útjára, melynek része például idősek házi gondozása, a pékség volt épületének megújítása, illetve induló vállalkozások támogatása. Utóbbi első kiírása után nyolc pályázó örülhetett kedvező elbíráslásnak, ők vehették át a pénzt jelképező okleveleket: Rézműves Ildikó Orsolya, Luca Ana, Simon József, Varga Sándor István, Oláh Adalbert István, Zakota Mária, Szabó Gyula Zoltán, Durdeu Valer. Üzleteket jó bor mellett kötni hagyomány, valami hasonlóra került most sor Diószegen, vélte Szabó Ödön képviselő, gratulálva nem csak a vállalkozóknak, de a Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE) és az önkormányzat együttműködéséhez is. Újra a zenéé lett a főszerep, az aranylemezes Honeybeast együttes hangolt, majd adott igen sikeres, komoly rajongói tábort összegyűjtő koncertet, melynek végén, a Legnagyobb hős című dalt előadva, Tarján Zsófi énekes úgy gondolta, hogy ezen az estén "Diószeg a legnagyobb hős". Az énekesnő addig fotózkodott rajongóival, ameddig csak volt kivel, közben már másfajta hősök kerültek előtérbe: a 8. percnél kapcsolódhattunk be a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének közvetítésébe. Ugyanis záróprogramként a szervezők gondoskodtak a sportesemény kivetítéséről, bizonyára nem kevés ügyintézésbe került tető alá hozni, hogy a BL-döntőt a II. Bakator Bor- Gasztrofesztivál napján játsszák , ám így a Real Madrid szurkolói a győzelemre, a Liverpoolé a döntőig vezető jó szereplésre koccinthattak, akár bakator borral is.
Rencz Csaba