Már lehet kérvényezni a magyarországi személyi igazolványt, mindenkinek, aki magyar állampolgár. Nem kell hozzá magyarországi lakcím, csak pár papír. Nézzük, mik, és hol intézhető.
Bihar megye - Az érmihályfalvi Érmelléki Demokrácia Központba folyamatosan várják azok jelentkezését, akik értesítést kapnak arról, hogy a kolozsvári főkonzulátusra megérkeztek anyakönyvi irataik, és azokat a központban szeretnék átvenni.
Bihar megye - Kihelyezett konzuli napot tartottak csütörtökön Érmihályfalván, az Érmelléki Demokrácia Központban. Ez volt a második ilyen alkalom, a következő várhatóan márciusban lesz.
Szeptember 19-én a magyar állam konzuljai látogattak el a nagyváradi Demokrácia Központba, ahol anyakönyvi iratokat nyújtottak át, illete honosítási dokumentációkat vettek át.
<p>Érdemes folyamatosan nyomon követni a könnyített honosítási eljárással kapcsolatos fejleményeket, ugyanis a törvény meghozatala óta több változás is megjelent. Ezt tapasztaltuk a hétfői debreceni utunk során is, amikor is tizennégy kérvényezőt kísértün
<p>Szatmár megye – A szatmárnémeti Demokrácia Központban március 18–án állítják össze a magyar állampolgárság igényléséhez szükséges ezredik dossziét</p>