ERDON Helyi hírek

2011.03.23. 17:13

Kettős állampolgárság: Debrecenbe kéne menni...

<p>Érdemes folyamatosan nyomon követni a könnyített honosítási eljárással kapcsolatos fejleményeket, ugyanis a törvény meghozatala óta több változás is megjelent. Ezt tapasztaltuk a hétfői debreceni utunk során is, amikor is tizennégy kérvényezőt kísértünk el a cívisvárosba.</p>

Az állampolgárságról szóló törvény meghozatala óta sokan éltek a lehetőséggel és kérvényezték a magyar állampolgárságot Bihar megyében, illetve a partiumi régióban is. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által működtetett Demokrácia Központokban az ügyintézők teljes körű segítséget nyújtanak a kérelmezőknek, útmutatást adnak az adatlapok kitöltéséhez, a szükséges dokumentumok összeállításához, ugyanakkor megszervezik az igénylők utazását a kérvények leadásának anyaországi helyszínére. A nagyváradi Széles utcai Demokrácia Központ február vége óta több mint száz személy utazását szervezte meg a debreceni Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal székhelyére. Míg eleinte heti egy, márciusban immár heti két alkalommal, hétfőn és szerdán szerveznek Debrecenbe utat.

Zatykó Gyula, a Demokrácia Központok Partiumi Regionális Hálózatának igazgatója meghívásának eleget téve kísértem el az állampolgárságot igénylő csapatot hétfőn a cívisvárosba. A tizennégy fős csoporttal hétfő reggel 8 óra után indultunk útnak a nagyváradi Vitéz/Decebal utcai híd melletti parkolóból. Az utazást megszervező Fenesi Ferenc ismertette a programot az utazókkal. Az utazás szinte észrevétlenül eltelt, alig több mint egy óra alatt megérkeztünk a debreceni Sámsoni úti Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal székhelyére. A régi kaszárnyából kialakított, szépen felújított székhelyen előzőleg már tudták, hogy hány fős csoportra számíthatnak, így már várták érkezésünket. Az állampolgársági kérvényt benyújtó, határon túli szervezett csoportokat mindig kitüntetett figyelemmel fogadják. Egyébként minden nap magyar idő szerint fél tízkor kezdik az ügyfélfogadást, ami a kora délutáni órákig tart.

Kellemetlen meglepetés

Miután előkerültek a Demokrácia Központokban összeállított Magyarnak lenni jó! feliratú, lepecsételt iratcsomók kiderült, hogy a kérvényezők többségének egy régebbi típusú nyomtatványa van. A Hivatalban az ügymenet koordinálásáért felelős alkalmazott elmagyarázta: március 16-án a kormány ismételten könnyített az állampolgárság megszerzésén, ezért is jelent meg egy újabb nyomtatvány, melyben két kisebb változás történt a születési hely megjelölésére és a házastárs adataira vonatkozóan. Megoldásként azt javasolta, hogy töltsék ki a helyszínen az új típusú nyomtatványt és esetenként a névmódosítási kérelmet, így biztos nem lesz gond az elbíráló hatóságnál. A többségében idős személyekből álló nagyváradi csoport érthető módon nem fogadta nagy lelkesedéssel a váratlan fordulatot, azonban türelemmel kitöltötték az új nyomtatványt. Ezt követően egyszerre több ügyfélfogadónál benyújthatták irataikat. A hivatalnokok készségesen segítettek minden felmerülő kérdésnél. Bár előzetesen arról volt szó, hogy csak egy fénykép szükséges, a Bevándorlási Hivatalban két fotót kértek, mondván, hogy egy a személyazonossági kártyához szükséges. Meglepetésszerűen hatott ez a bejelentés, hiszen eddig úgy volt, hogy csak azok kapnak személyazonossági kártyát, akik magyarországi lakcímmel rendelkeznek. Utólag kiderült, hogy a hivatalban tévesen tudták: a iratcsomóhoz csak egy fotót kell csatolni.

Kormányablakoknál is

Március 16 óta egyébként a megyei kormányablakoknál is fogadják az állampolgársági kérvényt benyújtó határon túliakat. Hétfői utunk során, míg a csoport tagjai a Bevándorlási Hivatalban leadták iratcsomóikat, látogatást tettünk az idén januárban létesített kormányablaknál, mely a belvárosi Darabos utca 9-11 szám alatt működik. Itt Kocsis Ildikó, a kormányablak vezetője fogadott bennünket és válaszolt kérdéseinkre. Megtudhattuk, hogy hétköznaponként reggel 8 és este 20 óra között fogadják az ügyfeleket, összesen hat ügyfélfogadó ablaknál. Alig egy hete vehetik át az állampolgársági kérvényeket, így nem csoda hogy mindeddig – hétfőig – csak tizenöten keresték fel őket. Fenesi Ferenc afelől érdeklődött: van-e lehetőség arra, hogy szervezett nagyváradi csoportokat fogadjanak a kormányablaknál. Sokan, akik délelőtt dolgoznak, csak délután érnek rá iratcsomóikat benyújtani. Természetesen van erre lehetőség, csak előzetes bejelentkezés szükséges, hangzott el válaszként. Kocsis Ildikó elsősorban a pénteki napot javasolta erre a célra, hiszen ekkor kevesebb ügyfelük van, így nyugodtabb körülmények között tudják fogadni az erdélyi ügyfeleket.

Túl sok irat, túl sok türelem

Mire visszaérkeztünk a Bevándorlási Hivatalhoz, a váradi csoport java rész leadta már az iratcsomóját. Senki sem panaszkodott a debreceni fogadtatásra, a hivatalnokok segítőkészségére, azonban többen hangot adtak annak a véleményüknek, hogy túl sok iratot kérnek az egyszerűsített honosítási eljáráshoz. Az idősebb személyek nem igazodnak el a temérdek okmányban, és türelmük is kevesebb van. Számukra a magyar állampolgárságnak szimbolikus értéke van, ezért vállalkoztak erre az útra, és nem azért, hogy a fejetlenség miatt bosszankodjanak. A 14 fős csoportban volt több olyan személy, aki már volt egyszer állampolgár, magyar földön született – legyen az Budapest vagy Nagyvárad. Az ő szemükkel nézve meghatározó élmény újra magyar állampolgárrá válni, ha a lelkük mélyén mindig is azok maradtak. A hazafelé vezető út is hamar eltelt, román idő szerint fél négy körül léptük át a magyar-román határt. Fenesi Ferenctől megtudtam, hogy általában hamarabb végeznek az ügyintézéssel, most a formanyomtatvány újbóli kitöltésének tudható be az ígértnél későbbi hazaérkezés.

Pontosítások

Debreceni utunk tapasztalatait elmondtuk Zatykó Gyulának is. A partiumi igazgató lapunknak elmondta: arra kérte az illetékeseket, hogy fogadják el a régebbi nyomtatványokkal leadott iratcsomókat is. Erdélyben körülbelül ezer olyan dossziéról tudnak, mely le lett zárva, de még nem lett leadva. Wetzel Tamás miniszteri biztossal való egyeztetés után arra jutottak, hogy ezeket leadáskor az ügyintéző helybe kell kijavítsa. Zatykó Gyula azt is tisztázta, hogy továbbra is egy fotó szükséges a leadáshoz. Csak azok kaphatnak személyazonossági igazolványt is, akik rendelkeznek magyarországi lakcímmel. A többi esetben az igénylők csak lakcímkártyát kapnak. Felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes a kormányablakok szolgáltatását igényelni, hiszen ezek az ügyfélszolgálatok nincsenek annyira túlterhelve, mint az anyakönyvvezetők vagy a bevándorlási hivatal munkatársai. Egyébként az esetleges változásokról a www.allampolgarsag.gov.hu honlapon keresztül tájékoztatják az érintetteket, érdemes itt nyomon követni, hogy milyen fejlemények vannak a könnyített honosítási eljárás ügyében.

Mészáros Tímea

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!