2021.09.09. 18:00
Hamis „Covid-bizonyítványra” figyelmeztet a kibervédelmi intézet
Több bejelentést kaptak olyan „trójai vírust terjesztő” e-mailekről, amelyek az Európai Unió által kiadott digitális „Covid-bizonyítványra” hivatkozva kísérlik meg az emberek megtévesztését.
Forrás: Shutterstock
Az eddig jelzett esetek alapján a levelek látszólagos feladója a covid.bizonyitvany@ugyfelkapu.gov.hu e-mail cím, a levél tárgya pedig „Covid vakcina digitális tanúsítvány” – írja a Nemzeti Kibervédelmi Intézet. Kiemelik:
a levél melléklete vírusos állományt tartalmaz, ezért semmiképp se nyissa meg senki.
A levélben a csatolmány megnyitását követően, az áldozat eszközére egy tömörített fájl töltődik le, amelyben az úgynevezett Lokibot trójai típusú vírus egyik variánsa található. Az ilyenek elsődlegesen információgyűjtő kémprogramok, amelyek – többek között – a billentyűleütések figyelésére is képesek.
Az NKI azt javasolja, soha senki se kattintson az e-mailben érkező hivatkozásokra, amelyek ismeretlen állományok letöltését vagy bejelentkezési, személyes, egyéb adatok megadását kérik. Minden esetben
külön rá kell keresni az érintett cég, vagy szervezet hivatalos weboldalára,
és ott bejelentkezve ellenőrizni a kapott üzenet valódiságát.
Az üzenet valóságtartalmáról az érintett cég, vagy szervezet hivatalos tájékoztató felületein elérhető kapcsolati adatokon keresztül is meg lehet győződni.
Előfordulhat, hogy az adathalász üzenetek csatolmányt is tartalmaznak (például egy Microsoft Word dokumentumot, egy tömörített, .iso vagy .pdf kiterjesztésű fájlt).
Ezeket nem szabad megnyitni, letölteni.
Az NKI kiemelte: ha valaki adathalászatra utaló eseményt tapasztal vagy azzal összefüggésben csalás áldozatává vált, haladéktalanul tegyen bejelentést a csirt@nki.gov.hu e-mail címen, vagy az nki.gov.hu weboldalon keresztül.
Borítóképünk illusztráció