rossz szokások

2020.01.16. 07:52

Romlottak a magyar kamaszok étkezési szokásai

Bár visszaesett a napi édességfogyasztás, de valamelyest csökkent a fiatalok körében a zöldség- és gyümölcsfogyasztás is.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Basicdog

Romlottak az egyes étkezésiszokás- és egészségiállapot-mutatók, ugyanakkor stagnálnak vagy javultak a szerhasználati jellemzők a magyar tinédzserek körében – idézi csütörtöki számában a Magyar Hírlap egy nemzetközi kutatás magyarországi felmérésének frissen ismertetett eredményeit.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közreműködésével négyévente, országos, reprezentatív mintán végzett kutatásban ötödik, hetedik, kilencedik és tizenegyedik évfolyamos diákokat kérdeznek az egészségüket befolyásoló szokásaikról.

Kiderült, 2014-hez képest valamelyest csökkent a kamaszok körében a zöldség- és gyümölcsfogyasztás, alacsonyabb lett a rendszeresen reggeliző tanulók aránya is. Noha visszaesett a napi édességfogyasztás, a túlsúlyosak aránya így is 5-6 százalékkal emelkedett.

Romlott az egészségi állapot szubjektív megítélése is, a diákok negyede nem tartja jónak az egészségét. Magas a pszichés és a szomatikus tüneteket rendszeresen tapasztalók aránya, főként a lányok körében, de a diákok jelentős része számolt be fáradtságról is.

A szerhasználatot tekintve az arányok stagnálnak vagy javultak 2014 óta: tízből négyen ittak alkoholt a kérdezést megelőző egy hónapban. Ugyanakkor némileg csökkent a lerészegedés előfordulása a diákok körében.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!