egészségvédelem

2021.02.08. 17:45

A táplálkozásterápia csökkenti a kórházi betegek halálozási kockázatát

A vizsgálat szerint az alultáplált, kezeletlen betegek esetében a halálozási arány 8,8 százalékos.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A táplálkozásterápia csökkenti a kórházi betegek halálozási kockázatát – derült ki egy svájci kutatásból.

Az már régóta ismert, hogy az akut betegségben szenvedő páciensek kevesebbet esznek, lefogynak és gyakran már a kórházba kerülésük előtt alultápláltnak számítanak, ezért rosszak az életükre vonatkozó hosszú távú előrejelzések – közölte az Aaraui Kantonkórház (KSA).

Tanulmányukban a KSA szakmberei a svájci statisztikai hivatal (BFS) olyan belgyógyászati betegek 2013-18 közötti kórházi tartózkodására vonatkozó adatait elemezték, akiknél a felvételi kód szerint alultápláltság esete állt fenn. Ez több mint 100 ezer alultáplált svájci kórházi beteg adatait jelentette.

A vizsgálat szerint az alultáplált, kezeletlen betegek esetében a halálozási arány 8,8 százalékos. Azon alultáplált betegeknél, akik kiegészítő táplálékot kaptak, 7,2 százalékra csökkent ez az arány. Ez a KSA szerint 20 százalékos relatív kockázatcsökkenést jelent.

Emellett azt is kimutatták, hogy kevesebb páciensnek volt szüksége kiegészítő segítségre – például gondozóotthonban vagy idősek otthonában való ellátásra, ha korábban táplálkozásterápiában részesültek. Az ilyen terápiát kapó páciensek kisebb arányban kerültek újra kórházba.

A KSA szerint a korábbi klinikai tanulmányokat kiegészítő vizsgálat rávilágít arra, hogy a jövőben még komolyabban kell venni az alultápláltság problémáját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!