Lenin egynapos bukaresti "édes feltámadása"

Ioana Ciocan román

képzőművész fejében fogant

az ötlet, miszerint Romániában is

létre kellene hozni a kommunizmus

időszakára emlékeztető

képzőművészeti tárgyak

múzeumát. Ennek első - inkább

csak figyelemfelkeltő - lépése volt,

hogy a mai Szabad Sajtó Terén (amely

régen a Scinteia, azaz Szikra nevet viselte), a

még le nem bontott talapzatra ismét

elhelyezze a Szovjetunió első

vezetőjének szobrát. Azt a bizonyos

régi, hét méter magas bronz-Lenint,

amely harminc évig hirdette ugyanott a kommunizmus

dicsőségét, 1990

márciusában döntötte le egy

darukezelő a tömeg teljes

egyetértését élvezve.

Ez a mostani Lenin azonban már csak három

méteres, rózsaszínű,

alkotója csupa romlandó anyagból,

vagyis polisztirénből, rizsszemekből,

gersliből (árpakásából)

készítette, külsejét pedig

csokoládéval vonta be és

rózsaszín drazséval

pöttyözte be. Szíve szerint két

hétig akarta volna ott tartani

alkotását, de az illetékes hivatal

csupán egy napra, azaz keddre engedélyezte a

köztérre állítást, a

galamboknak sem hagyva tartós örömöt.

A szobor leleplezése azonban így is

dühöt váltott ki néhány

jelenlévőből, haragudott az egykori

fasiszta légionárius tiszt, aki

tizenhét évet ült kommunista

börtönben, és annak sem nyerte el

tetszését, aki valamikor talán

hűségesen szolgálta azt a rendszert,

amelynek oroszországi

megtestesítőjét most így

"lealacsonyították".

Pedig Ioana Ciocan nem győzte hangsúlyozni: nem

akarta "megédesíteni" Lenin

emlékét. Az a cél vezérelte

csupán, hogy tudatosítsa az emberekben: a

múlt emlékét nem lehet szőnyeg

alá söpörni, a társadalomnak szembe

kell néznie a kommunizmus

történetével.

Az alapanyag mindenesetre önmagában is az

elmúlást jelképezi. Míg az

egykori bronzszobor "ércnél

maradandóbb" jelleget akart

kölcsönözni a szovjet vezető

alakjának, a mostani,

rózsaszínűségében is

meglehetősen zord tekintetű Lenin olvadó

csokoládéból, a kommunista

időszak "divatdrazséjából"

állt össze, az

árpakásából pedig a

szokások szerint a halotti kalácsot, az

úgynevezett colivát készítik,

amelyet temetéskor osztogatnak a

gyászoló nép között. Ez az

"ennivaló" Lenin amúgy sem maradt volna

sokáig talpon azon a téren, az idő

vasfoga gyorsan szétrágta volna. Annyi haszna

azonban volt a kérészéletű

alkotásnak, hogy a sajtót is etetni tudta egy

teljes napig.